Az európai oktatáspolitikában már néhány éve megjelentek olyan törekvések, amelyek az általános és a szakmai oktatás megerősítését próbálják elősegíteni. Ezeknek a kinyilvánított célja, hogy az EU-t tudásalapú és a világ legversenyképesebb gazdasági térségévé tegyék. Az Európa Tanács és az EU valamennyi, az oktatás területén 2007-ben újonnan meghirdetett programja támogatja a tartalomalapú nyelvoktatási kínálat (= Content und Language Integrated Learning, CLIL) bevezetését és kiszélesítését, különösen annak a felsőfokú tanulmányokat és a szakképzést előkészítő komponensei miatt. A CLIL kombinálja az olyan tantárgyak szakmai tartalmait, mint a történelem, földrajz, természettudományok, testnevelés és ének-zene az idegennyelv-oktatással. Ezenkívül a tanulók egy sor más fontos készségre tesznek szert, pl. tanulási kompetenciára és kezdeményezőkészségre. A módszertani-didaktikai felfogás sokkal nagyobb mértékben teljesíti a modern oktatással szemben támasztott követelményeket, mint a hagyományos idegennyelv-oktatás. A tanulók motiváltabbak, az oktatás folyamatorientált és hangsúlyos helyet kap benne az interkulturalitás.
A Goethe Intézet a következőképp támogatja a német nyelvű oktatást a szaktárgyi órákon – nemcsak Európában, hanem szerte a világon:
- A szakmai és a nagynyilvánosság tájékoztatása a CLIL-ben rejlő lehetőségekről
- A vendéglátó ország oktatásügyi felelőseinek támogatása a tartalomalapú német nyelvoktatás bevezetésében vagy kibővítésében.
- A némettanárképzés és továbbképzés, tantervek és tananyagok kidolgozásának, valamint az érintett tevékenységek hálózatépítésének a támogatása.
Reméljük, sikerült felkelteni az érdeklődését, és Ön is segíteni fogja és kipróbálja majd a tartalomalapú nyelvoktatást. Köszönettel fogadunk minden további linket, irodalmat vagy érdekes CLIL projektekre vonatkozó információkat.
Christiane Barchfeld, Karin Thelemann
Kapcsolat:
Alicia Padrós














