könyvtárügy

Hoeb4U – szabadidőkönyvtár fiataloknak

Copyright: Bücherhallen HamburgCopyright: Hamburgi Városi KönyvtárA hamburgi Városi Könyvtár visszacsalogatja a fiatalokat és a fiatal felnőtteket a könyvtárba. Mi a siker titka? Az aktuális médiák gazdag kínálata és a nagyon tudatos távolságtartás mindattól, aminek köze van az iskolához.

A könyvtárak számára a fiatalok meglehetősen nehéz célcsoportnak számítanak. Hamburgban is. Míg az 5–13 évesek a hamburgi nyilvános könyvtárak látogatóinak 34 százalékát teszik ki, addig a 14–24 éves korú fiatalok már csak alig 14 százalékát. De a Hoeb4U révén a hamburgiak a legjobb úton járnak ahhoz, hogy irányváltást jelenthessenek be.

Olvasósarok helyett playstation

Copyright: Hamburgi Városi KönyvtárA Hoeb4U Hamburg Altona kerületében található, egy hajdani gyártelepen. A nyerstéglából épült csarnokokban, amelyekben valamikor hajócsavarokat gyártottak, ma egy mozi és kávézók, 2005 decembere óta pedig egy ifjúsági könyvtár is helyet kapott. Fémből készült polcok, bárszékek a számítógépek előtt, vibráló, világító bárpult. A 220 négyzetméteres területen ez a könyvtár tudatosan máshogy – vonzóbban – jelenik meg a fiatal felnőttek előtt.

Állománya is világosan megkülönbözteti a többi hamburgi fiókkönyvtár kínálatától. A 14 000 cím felét az audiovizuális média teszi ki: hangoskönyvek, cd-k, dvd-k, valamint játékok a legkülönfélébb rendszerekre (pc, Xbox360, PS2, PSP, Nintendo DS, Wii). Emellett vannak még itt társasjátékok, képregények, folyóiratok, és persze könyvek is – fantasy és mystery, szerelem és szex, sztáréletrajzok és szakkönyvek a hiphopról, a grafittiről, a pubertáskori stresszről, a sportról és sok minden másról.

Iskola helyett szabadidő

Ennek a szokatlan könyvtárnak az ötlete az „Ifjúsági könyvtári munka” munkacsoportban született meg – a hamburgi Városi Könyvtár ifjúsági könyvtárakra kidolgozott koncepciójának szinte logikus továbbviteleként. Már 2004-ben létrehozták a német könyvtárak első önálló ifjúsági médialektorátusát.

Janette Achberger lektor kollégáival közösen egy teljesen újfajta koncepciót dolgozott ki. „Az volt a célunk, hogy azok a fiatalok, akik korábban nem jártak, vagy régóta nem járnak könyvtárba, rájöjjenek, hogy a könyvtár olyan hely is lehet, ahova öröm járni” – magyarázza a negyvenéves könyvtáros. Ezért tervezték meg a Hoeb4U-t szabadidőkönyvtárnak. „Az iskolát ebből tudatosan kizártuk. Tankönyveket, oktatási segédeszközöket és hasonlókat hiába is keresnek nálunk.”

Egy hullámhosszon a látogatókkal

Rainer M. Schröder nach seiner Lesung; Copyright: Hamburgi Városi KönyvtárA rendkívül gazdag médiaállományon és a következetes szabadidő-orientáción kívül azonban más is különlegessé teszi a Hoeb4U-t. A könyvtár kvázi juniorcégként működik, mivel túlnyomórészt gyakornokok vesznek részt a működtetésében.

A könyvtárak média- és információszolgálati szakalkalmazottainak tanuló fiatalembereknek egy egész évfolyama tölt el tizenkét hónapot a Hoeb4U-ban. Előbb a három alkalmazásban álló szakerő betanítja őket, de aztán rövid idő múlva a négy-hat gyakornok már önállóan bonyolítja le a Hoeb4U napi forgalmát. Ők végzik a kölcsönzést, intézik az adminisztrációs, a pénztári és az üzemeltetési munkát, rendelik meg és veszik állományba a médiaanyagokat.

„Ennek sok előnye van – magyarázza a Hoeb4U vezetője. – A gyakornokok egészen másként tanulnak, nem egyszerűen velünk párhuzamosan teszik a dolgukat, hanem mindent önállóan intéznek. S ráadásul ugyanolyan korúak, mint a látogatóink.” Tehát a pult mögött is fiatalok állnak. „Teljesen másként viszonyulnak az ügyfeleinkhez, és sokkal jobban tudják nálunk, hogy mit szeretnének a fiatalok. Anélkül a tudás nélkül, amit ezek a gyakornokok már automatikusan – koruknál fogva is – magukkal hoznak, egyáltalán nem tudnánk ilyen jól elboldogulni.”

Reklámkampány helyett szájhagyomány útján

Copyright: Hamburgi Városi KönyvtárA könyvtárlátogatók száma is mutatja, hogy Janette Achberger és kollégái milyen jól végzik a dolgukat. Megnyitása óta az ifjúsági könyvtár hónapról hónapra több kölcsönzést könyvelhet el. 2008 első kilenc hónapjában ez a szám már 170 000 volt.

A siker alapja semmiképpen sem a költséges reklám. „A legjobb reklámot maguk a fiatalok jelentik. Tudatosan nem hirdetjük magunkat az iskolákban, hiszen nem akarjuk, hogy az iskolákkal hozzanak összefüggésbe bennünket. A reklámtevékenységünk arra korlátozódik, hogy azokat a fiatalokat szólítjuk meg, akik már látogatják a városi könyvtárakat. A többi már szájhagyomány útján terjed – magyarázza a könyvtár vezetője.

„Különösen büszke vagyok arra – folytatja Achberger asszony, – hogy sok olyan fiatal jön el hozzánk, akinek eddig egyáltalán nem volt dolga könyvtárral. Első vagy második osztályos korukban talán voltak egyszer az iskolával könyvtárban, de aztán soha többet. És miután ezek a fiatalok eljönnek hozzánk, azt mondják: ‚Ez igen! Én is beiratkozok’.”

A Hoeb4U csapata ezzel már el is érte ambiciózus céljait. Mit is kívánhatnának még a jövőtől? „Én azt kívánom, hogy a könyvtárat továbbra is ilyen jól fogadják, és más könyvtárak is hasonló úton járjanak – ugyanis még mindig eléggé magunk vagyunk a szabadidős ifjúsági könyvtár koncepciójával.”

Dagmar Giersberg
szabadfoglalkozású publicista, Bonnban dolgozik.

fordította: Szücs Eszter

Copyright: Goethe-Institut e.V., Online-Szerkesztőség

Kérdése van ezzel a cikkel kapcsolatosan? Írjon nekünk! (német, angol)
online-redaktion@goethe.de
2008. november

kapcsolódó linkek