Felvilágosítással a fenntartások ellen – Open Access akcióhét

Az "Open Access" manapság ugyan széles körben ismert fogalom, a koncepcióját azonban a tudósok olykor még mindig nagyon kétkedve fogadják. A 2009 októberében megrendezett akcióhét célja az volt, hogy segítsen eloszlatni a fenntartásokat.
Az Open Access mozgalom immár közel egy évtizede indult útjára. Azóta sok minden történt. Ezt a publikációs formát azonban, amely a felhasználók számára korlátlan és ingyenes hozzáférést biztosít a tudományos eredményekhez, egyelőre még távolról sem használják és értékelik egyformán a tudomány minden területén.
"Az Open Access publikációs koncepcióját sajnos még mindig nem ismerik eléggé" – mondja Johannes Fournier, a Deutsches Forschungsgemeinschaft (DFG, Német Kutatási Társaság) ezzel a szakterülettel foglalkozó munkatársa. „Máig sok a félreértésen alapuló fenntartás vele szemben. Még rengeteg tájékoztató és meggyőző munka vár ránk.”
Egy hét az Open Access jegyében
Az előítéletek megszüntetésében jelentős lépést kívántak megtenni a nemzetközi Open Access Héttel, melynek keretében 2009. október 19–23. között világszerte arról adtak tájékoztatást, hogy az Open Access-publikációknak milyen esélyük és hasznuk van a tudományos kommunikációban, illetve milyen kihívást jelentenek, és milyen perspektíva áll előttük.
A nemzetközi információs hetet a Scholarly Publishing & Academic Resources Coalition (SPARC), a Public Library of Science (PLoS), a Students for FreeCulture, az Open Access Scholarly Information Sourcebook (OASIS), valamint az Open Access Directory (OAD) és az Electronic Information for Libraries (eIFL) kezdeményezésére rendezték meg.
A német rendezvényeket az Informationsplattform Open Access (Open Access Információs Platform) és az Allianz der Wissenschaftsorganisationen (Tudományos Szervezetek Szövetsége) képviselőiből álló nemzeti bizottság koordinálta. Az utóbbi szervezethez tartozik többek között a Fraunhofer és a Max Planck Társaság, valamint a Helmholtz és a Leibniz Szövetség.
Beszélgetés tudományos művek szerzőivel
Az akcióhét nem központilag irányított rendezvénysorozat volt. "Németország sok városában került sor különféle rendezvényekre", meséli Fournier úr. „Ezeket helyben, az egyetemeken és a kutatóintézetekben szervezték.”
Ettől a decentralizált jellegtől nem csak Fournier úr remélte a legnagyobb sikert. "Arra, hogy vitákat kezdeményezzünk az Open Access-ről, az egyes helyi intézmények voltak a legmegfelelőbbek. A tudósokat így közvetlenül abban a környezetben lehetett megszólítani, ahol kutatómunkájukat végzik."
A koordináló bizottság az open-access.net honlapon keresztül az akcióhéten részt vevő valamennyi intézmény számára biztosított információs anyagot – mintákat a szórólapokhoz, képeslapokhoz, plakátokhoz és a prezentációs anyagokhoz.
Számos rendezvény egész Németországban
Az Open Access Hét németországi megnyitóját egy pódiumbeszélgetés képezte, melyen a bölcsész- és természettudományok, valamint a könyvkiadás képviselői a müncheni Bajor Állami Könyvtárban folytattak eszmecserét „Open Access – opció mindegyik tudományág számára?"címmel.
Az akcióhét során számos felsőoktatási és más tudományos intézményben került sor rendezvényekre és akciókra: Információs standokat építettek fel, előadásokat és workshopokat szerveztek, levelezőlistákat hoztak létre. "A legtöbb ilyen akcióra a tudományos könyvtárak égisze alatt került sor", meséli Fournier úr. "Végül is ezek a könyvtárak azok, amelyek az Open Access gondolatát a felsőoktatási intézményekben és a kutatóintézetekben szorgalmazzák."
Tudományos cikkek – minőségbiztosítással
Valamennyi akciónak az volt a célja, hogy megértesse a tudományos művek szerzőivel, milyen előnyökkel jár a számukra, ha nyílt hozzáféréssel publikálnak. Ehhez bemutatták a publikálásnak mindazokat a fajtáit is, amelyek nyilvánvalóan sokat fejlődtek az utóbbi években. Ezek közé Fournier úr véleménye szerint mindenekelőtt "a sikeres, nagyon jó hírű open-access-folyóiratok" tartoznak.
Sok minden történt az úgynevezett "zöld úton" is, tehát a már publikált cikkek másodfelhasználásában. "Ma már sokféle lehetőség kínálkozik arra, hogy a hagyományos módon már publikált műveket nyílt hozzáférésűvé tegyük", hangsúlyozza Fournier úr. "És ez – számos elfogult vélekedéssel ellentétben – semmiképpen sem a kiadók akarata ellenére történik. Sokan – és közöttük éppen a nemzetközi téren is jelentős nagy kiadók – nagyon világosan meghatározták, hogy milyen feltételek mellett adják hozzájárulásukat a másodközléshez."
Ha sikerült csökkenteni az Open Access-el szemben még sok helyütt tapasztalható kétségeket, akkor Johannes Fournier szerint az akcióhetet sikeresnek mondhatjuk. "Ismételten csak azt hangsúlyozhatjuk, hogy az Open Access mind a szerzői jogi rendelkezéseknek, mind pedig a tudományos publikációkkal szemben támasztott legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelel."
szabadfoglalkozású publicista Bonnban.
Copyright: Goethe-Institut e. V., Online-Redaktion
2009. október
Fordította: Szücs Eszter









