filmszakma

Lehetséges nélküle is – de diplomával azért könnyebb: Németország méltán rangos filmfőiskoláin magas színvonalon sajátíthatjuk el filmkészítés elméleti és gyakorlati ismereteit.

Szó se róla: egy fényes filmkarrier indulhat kábelcipeléssel is, és nem feltétlenül kell filmfőiskolát végezni ahhoz, hogy valaki producerként, operatőrként, forgatókönyv-íróként vagy rendezőként boldoguljon. Michael „Bully“ Herbig, aki legutóbbi rendezésével, a Wickie és az erős férfiakkal közel ötmillió nézőt csábított be a moziba, kaján örömmel számol be róla, hogy fiatalon felvételizett a müncheni filmfőiskolára – de nem vették fel. „Bully“ azóta már öt játékfilmet rendezett, és munkáit számos díjjal ismerték el.

A dolog tehát diploma nélkül is működik. És nyilván nem Bully Herbig az egyetlen példa. Mégis, az övéhez hasonló karrierek a kivételek. Aki producerként vagy rendezőként akar boldogulni a filmiparban, annak csak jót tehet, ha kijár egy filmfőiskolát. Például a müncheni Film- és Tévéfőiskolát (Hochschule für Film und Fernsehen, HFF), ahol – hogy csak néhány ismert nevet említsünk – olyan sikeres producerek tanultak, mint Bernd Eichinger vagy az Oscar-díjas Max Wiedemann és Quirin Berg (Mások élete), olyan sikeres forgatókönyv-írók és rendezők, mint Wim Wenders (A dolgok állása, Az ég Berlin felett, Egy millió dolláros hotel, Az erőszak vége), Roland Emmerich (A függetlenség napja, Holnapután, 2012) vagy Hans-Christian Schmid (Requiem egy lányért, Vihar) és a szintén Oscar-díjas Caroline Link (Hontalanul Afrikában).

Filmiskolák Németországban: közel két tucatból lehet válogatni

Aki filmes pályára készül, Németországban ma tucatnál is több magánintézmény mellett hat teljesen vagy részben állami tulajdonú szakfőiskolán szerezhet diplomát. A már említett müncheni HFF mellett ilyen a berlini Német Film- és Tévéakadémia, a Baden-Württemberg-i Filmakadémia, a Hamburg Media School, a Potsdam-Babelsberg-i „Konrad Wolf“ Film- és Tévéfőiskola és a kölni Médiaművészeti Főiskola. A filmfőiskolák nemzetközi szövetsége, a CILECT még a kölni nemzetközi filmiskolát, a közhasznú intézményként működő ifs-t is ide sorolja.

Ezek az intézmények mind komplex képzést nyújtanak, azaz különböző szakokra tagolódnak: a (dokumentum- és játékfilm-) rendezői képzés mellett forgatókönyvíró-, producer- és operatőr-képzést is kínálnak, s ezeket sok helyütt kommunikáció- és médiatudományi stúdium egészíti ki. A Baden-Württemberg-i Filmakadémián végül messze földön híres „animációs intézet” is működik.

„A főiskolán tanultakból máig profitálok“

A filmes szakmában fontos szerep jut az interdiszciplinaritásnak. Már csak emiatt is jó döntés beiratkozni valamelyik filmművészeti iskolába: „Rendező szakra jártam, de közben az operatőri, hangtechnikusi és felvételvezetői munkáról is rengeteget megtudtam. Későbbi munkámhoz nagyon fontos volt továbbá, hogy színészvezetést is tanultam“ – emlékezik Seyhan Derin, aki a müncheni HFF-en végzett, és ma Berlinben él (Zwischen den Sternen). Dokumentumfilmje, amelyet még diákként készített Ben Annemin Kiziyim – Ich bin Tochter meiner Mutter címmel, szerepelt az 1996-os Berlini Filmfesztivál Panorama-programjában, egy évvel később pedig a Bajor Állami Televízió is levetítette. „A HFF-en tanultakból máig profitálok, kivált, ami napi munkámat, a tévésorozat-készítést illeti“ – mondja Derin.

A filmművészeti stúdium persze az egész felsőoktatásban a legköltségesebbek egyike, s mivel a képzés – a legtöbb német egyetemen már kötelező, ám aránylag alacsony tandíjaktól eltekintve – ingyenes, a férőhelyek éppen olyan hőn áhítottak, mint amilyen ritkák. „Csak rendező szakra közel 200 fiatal jelentkezik évente, akik közül végül kilenc jelentkezőt tudunk felvenni” – számol be Andreas Gruber, aki játék- és tévéfilm rendezést, dramaturgiát és gyártást oktat a müncheni HFF-en. A későbbi karrier szempontjából mindenesetre nagy rajtelőnyt jelent az erős szelekció, mert a felvételizőknek a sikeres előválogatás után gyakorlati és szóbeli vizsgát is kell tenniük.

A New York-i mélyvízben

Martin Menzel egészen más utat választott. 1999-es kisfilmjével, a Blumen lügen nicht c. James-Bond-paródiával már húszévesen felhívta magára a televízió figyelmét, és nem sokkal később már hároméves médiaszerkesztői tanulmányait végezte a ZDF magdeburgi stúdiójában. Közben újabb kisfilmeket készített, például a díjnyertes Fahrerfluchtot. Húszegynéhányévesen aztán jelentkezett még néhány filmfőiskolára is, de egyikre sem vették fel – sejtése szerint azért nem, mert már „túl öreg” volt, no meg túl sokat tudott.

2009-ben így inkább New Yorkba ment egy évre, és beiratkozott az ottani Film Academyre. A 34.000 dolláros tandíj Menzel szerint nagyon jó befektetésnek bizonyult, s a ránehezedő nyomásból különösen sokat tanult. Évfolyamtársaival együtt, akik – mint ezen az akadémián általában – szinte kivétel nélkül külföldről érkeztek, rögtön „mélyvízbe” dobták, és egy év alatt nyolc saját filmet készített, s emellett persze még diáktársainak is besegített. Menzel azóta visszatért Németországba, és jelenleg New York-ban forgatott kisjátékfilmje (The Vanishing) végleges változatán dolgozik.

Forgatókönyv-író képzés az irodalmi intézetben

Cathy de Haan, aki szakmája szerint dramaturg, 2008 óta pedig a lipcsei Német Irodalmi Intézet (DLL) docense, szintén sokat van úton. De Haan forgatókönyv-írást tanít, s a fakultatív szakként választható stúdium a dramaturg elmondása szerint nagyon népszerű a diákok körében. Egy lipcsei kulturális egyesülettel, az Ostpollal De Haan továbbképzési programot is indított „Ansichtssache“, azaz „nézőpont dolga” néven. A DLL hat forgatókönyv-író diákja, akiket évről évre független zsűri választ ki, 2009 októberében a lengyelországi Lódzba (egy évvel korábban Kijevbe) utazott, ahol a „Leon Schiller“ Állami Film-, Tévé- és Színművészeti Főiskola hallgatóival együtt dolgozott egy-egy rövidfilm-projekten. Az elkészült munkák a bilaterális kölcsönhatások művészileg is meggyőző termékenységéről tanúskodnak – a produkciókat 2010 áprilisában, a drezdai Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon mutatták be.