aktuális társadalmi és politikai események kapcsán

A harmadik ipari forradalom korában idejétmúlttá vált az az elképzelés, hogy mindenki a munkájára alapozhatja az életét. A neoliberális közgazdászok és politikusok receptjei, – úgymint a bérek és juttatások befagyasztása, a megemelt munkaidő, a munkaképes lakosság mobilizálása, a csökkentett szociális ellátás a szociális háló intézményeinek részleges privatizációja mellett, – nem jelentenek kiutat a krízisből. Éppen ellenkezőleg. A termelékenység, a növekedés és a foglalkoztatottság aránya közti ellentmondás felemészti a kapitalizmus kulturális hozadékát: a jövőorientáltság, a közös érdekek szem előtt tartása, a munka osztályoktól független tisztelete tűnőfélben van.
A saját egzisztencia biztosítása és az emberi méltóság megőrzése tényleges munkavégzés illetve tanulás nélkül egyre többek számára válik a legfontosabb túlélési stratégiává. A folyamat megfordításához szükséges hatalom és felhatalmazás nem egy elit kezében van, hanem az egyes emberek azon akaratától függ, hogy hajlandóak-e küzdeni saját jogaikért. Az állam által követett gazdasági berendezkedésen alapuló társadalom átalakítása ott kezdődik, ahol az egyén újra felfedezi saját ítélőképességét mint minden politikum őssejtjét.