többnyelvűség

A tudományokban az angol rég megelőzte a németet. Német tudósok most menteni próbálják, ami még menthető. Közéjük tartozik Ludwig M. Eichinger. Interjú a nyelvésszel, aki a többnyelvűségben látja a megoldást.

Beszélgessünk inkább angolul?

Isten őrizz, az azért még korai volna egy kicsit. Mindkettőnknek a német az anyanyelve, úgyhogy javaslom: próbáljunk meg németül társalogni.

A tudományokban azonban sokat vesztett súlyából ez a mi német anyanyelvünk. A természettudományos publikációknak ma már mindössze egy százaléka jelenik meg németül. Ezen a területen már régóta az angol a lingua franca. Ön mégis a visszatérést hirdeti, mondván, jó volna, ha újra a német volna a tudomány nyelve - miért?

Visszatérésről azért nem beszélnék. Nem arról van szó, hogy újra német nyelven kellene írnunk a természettudományos tanulmányokat. Ez illúzió lenne. Egy tudós számára ma magától értetődő, hogy tudjon angolul. De ügyelnünk kellene arra, hogy olyan nyelvet válasszunk, amely megfelel a mindenkori diszciplínának és a hozzátartozó kultúrának. Elvégre a tudomány sem szakadhat el a társadalomtól. A német nyelv pedig arra is kiválóan alkalmas volna, hogy közegként szolgáljon a tudományok népszerűsítésében.

A német mint a tudományok nyelve – nem életidegen elképzelés ez egy kicsit a tudományos élet mai valóságát nézve?

Nem azt mondom, hogy a németnek szőröstül-bőröstül fel kellene váltania az angolt. De keresnünk kellene az utat, hogy miként juthatunk el egy újfajta többnyelvűségig. A természettudományokban számokról és képletekről van szó, ott teljesen rendben van, ha főleg angolul kommunikálunk. A szellemtudományokban más a helyzet: ott nagyon sok múlik a nyelvi megfogalmazáson; ez az a terület, ahol használnunk kellene a német nyelvet. Aztán meg az egyenlő bánásmód elvéről sem kéne megfeledkeznünk, hisz különben minden olyan tudós, aki más anyanyelvű, hátrányba kerül az angol anyanyelvűekkel szemben.

Mit tud a német, amit az angol nem?

A német más nyelvekhez hasonlóan végigment azon az európai modernizálódáson, amely a 16./17. században vette kezdetét. Ezek a nyelvek így elvben hasonló dolgokra képesek. Ugyanakkor minden nyelvnek megvannak a saját hagyományai és megvan a saját tudománytörténete, a különböző területeken így más és más nyelvet használunk. Különösen jól látható ez az olyan nyelvfüggő diszciplínáknál, mint a filozófia: a filozófusoknak nehezükre esne, ami egy matematikusnak például könnyű, hogy ne az anyanyelvükön írjanak.

De akkor egy kínai filozófus hogyan kommunikáljon egy francia filozófussal?

Persze, a globális kommunikációban eztán is óhatatlanul az angol lesz a tudományos nyelv. Der legalább Európán belül meg kellene próbálkoznunk azzal, hogy más nyelveket is segítsünk-támogassunk. Nem csak a németet, de a franciát, az olaszt és a többit is. Egyszer felkértek, hogy angolul írjak szakvéleményt egy német tájszólásokkal foglalkozó projektről. Annyira értelmetlennek láttam a dolgot, hogy inkább megkértem őket: fordíttassák le valakivel a szöveget. Senki nem kívánja, hogy a nemzetközi szaklapok egyszeriben álljanak át a németre. Vannak azonban szakterületek, ahol még kétfajta szaklap létezik: egy alkalmazásorientált és egy elméleti. Ha legalább az egyik nagyobb teret ad a német nyelvnek, a tudomány sem szakad el úgy a társadalomtól.

Ha egy tudós angolul adja közre a felismeréseit, nagyobb az esélye, hogy megtalálja a kollégáit.

Ez azonban amiatt van, mert a globális idézettségi mutatókat napjainkban az USA-ban készítik, ezek pedig csak angol nyelvű folyóiratokat vesznek figyelembe. Ez a terület mindenképpen kiegészítésre szorul – különösen a szellemtudományokban.

Vannak olyan vélemények, hogy a tudományok legtöbbet beszélt nyelve nem is az angol, hanem egy rossz pidgin-angol.

Ebben van valami. Az idegen nyelv korlátozza kifejezési lehetőségeinket. Ha pedig a német egyetemeken olyan német tanárok tartják az angol nyelvű előadásokat, akik angoltudása nem épp a legfényesebb, természetesen az előadások is gyengébbek lesznek.

Mi vehetne rá egy nem német anyanyelvű tudóst, hogy németül tanuljon?

Néhány éve egy előadáson megismerkedtem a japán szabványügyi hivatal egyik alkalmazottjával. Elmondása szerint ő azért tanult meg németül, mert mindannyiszor a lehető leggyorsabban szeretne értesülni arról, hogy ezek a sváb nagyokosok már megint mit agyaltak ki. Ha egy-egy ilyen úttörő felfedezést németül publikálnánk, az például jó ösztönzés lehetne. Ha viszont eleve angolul kell írni ahhoz, hogy a fontos szaklapokba bekerülhessünk – hát akkor süthetjük!

Konkrétan milyen intézkedéseket tudna elképzelni?

Többféle egyetemi kezdeményezést is el tudnék gondolni. Először azonban világosan meg kellene határoznunk, hogy mikor célszerű az angolt használnunk, és mikor a németet. Aztán meg a politikát is rá kellene bírnunk, hogy áldozzon többet fordításokra. A német tankönyvekből többet kéne átültetni angolra – de fordítva is, hogy az ismeretek mindkét nyelven hozzáférhetők legyenek.

Lehet, hogy végső soron egy nemzetek fölötti nyelvre volna szükségünk a tudományokban – egy tudományos eszperantóra?

Nem, ez soha nem lenne keresztülvihető. Azonkívül meg az eszperantót is európai alapokon alkották meg: az Európán kívüliek ebben az esetben éppen úgy hátrányban volnának, ahogyan ma hátrányban vannak az angol miatt.

Az interjút Aloña Elizalde készítette