Ulrich Ritzel (*1940)

Az olvasókat lenyűgözi Ritzel műveinek gazdag eszköztára: a német közélet mindennapjainak találóan, a groteszk iránti csalhatatlan érzékkel ábrázolt jelenetei, a bürokrácia kifinomult szatírája, a komplex, filmszerű vágástechnikával, több perspektívából vezetett cselekményszálak, a technikai, történeti és társadalmi összefüggések aprólékos ábrázolása, a happy end nélküli plauzibilis végkifejlet, az elegáns, plasztikus, szellemes stílus. Ritzel fő nyomozója, Hans Berndorf, előbb felügyelő Ulmban, majd nyugdíjasként magánnyomozó, aki sokat olvas, szereti Montaigne-t és Lichtenberget. Ritzel elbeszélésmódja a korai felvilágosodás e képviselőinek szkepticizmusán edződött. A szerző összegyűjti a bizonyítékokat, tényeket, visszaemlékezéseket és cselekedeteket – ezekből rakhatja össze az olvasó a saját elképzelését. Hogy ez alig fog különbözni a szerzőétől, azt Ritzel visszafogott, de átható elemzése és szatirikus látásmódja garantálja. Az író szinte egész felnőtt életén, harmincöt éven át napilapok riportereként tanulmányozta a német vidéket a maga teljes szépségében és pusztulásában. 1981-ben a német napisajtó bátor tudósításokért odaítélt díjával („Wächterpreis der Tagespresse”) tüntették ki. Regényei, melyek Ulm városát, újságírói tevékenységének utolsó helyszínét járják körbe hol szűkebb, hol tágabb körökben, a korszellem precíz élveboncolásai. Ritzel megkerülhetetlen azok számára, akik meg akarják tudni, hogy néz ki Németország belülről.
Beifang (2009) [Váratlan fogás]
Ebben a talán legjobb és legsokrétűbb regényében Ritzel két eseménysíkot kapcsol össze: a német zsidók kifosztását és szisztematikus kirekesztését kiirtásuk előtt, a nemzetiszocialista diktatúra idején, és egy fiatalasszony megölését napjainkban. Az összekötő kapocs egy zsidó esküvői gyűrű, amit a meggyilkolt művészettörténész hölgy a nyakláncán viselt. Ritzel a gondos történelmi kutatást a mai sváb politikai viszonyok kijózanító vizsgálatával köti össze: kapzsiság, mohó meggazdagodási vágy, szélhámosság és az emberek semmibevevése akkor és most egyaránt.
Egy bűntettben
általában nem az
érdemli a büntetést,
amit a világ bűntettnek nevez,
hanem
az életünkbe mintegy gyökerekként
benyomuló
cselekvéssornak az a mozzanata,
amely a leginkább dependeál a saját akaratunktól
és amit a legkönnyebb lett volna meg nem tennünk.
(G. Ch. Lichtenberg: Aforizmák, válogatta és fordította Tatár Sándor. T-Wins Kiadó, 1995)
krimiszakértő, szabadúszó újságíró, irodalomkritikus
és a Német Krimidíj zsűrijének tagja.
Fordítás: Szűcs Eszter
© Goethe-Institut
2011. január











