Akik hidat építenek a kultúrák között. Műfordítás Németországban
Irodalmi szempontból Németország a bevándorlók országa, ahol a sikerlistákon szereplő összes könyv háromnegyede idegen nyelvű szerzőtől származik. Közben sok olvasóban egyáltalán nem tudatosul, hogy az olvasás élvezetét jelentős részben a fordítóknak köszönheti, a kultúrák közötti hidak gyakorta boldog, nagyrészt elhivatott, de szinte mindig rosszul fizetett építőinek.Aki fordít, az közvetít, kulturális és néha politikai értelemben is határokat lép át. Ezért is volt következetes, hogy a fordító Karl Dedecius éppen az újraegyesítés huszadik évfordulóján, 2010 júniusában kapta meg a Német Nemzeti Díjat, amelyet korábban többek között már a cseh államelnöknek, Vaclav Havelnek is odaítéltek.
A 89 éves fordítót mint „német-lengyel hídverőt” tüntették ki. És valóban: a német-lengyel intézet alapítója nélkül, 50 kötetes Lengyel Könyvtára és Zbigniew Herbert-, Wisława Szymborska- vagy Czesław Miłosz-fordításai nélkül a német olvasók számára bizonyára lényegesen idegenebb maradt volna a lengyel kultúra.
„Tanácsot adni, téríteni és okítani”
Amikor Martin Pollack 2007-ben, a Bosch Alapítvány Karl Dedecius-díjának átvételekor felvázolta szakmájának ideális képét, bizonyára a híres névadó említett teljesítménye is szemei előtt lebegett. A német kiadóknál, így szól Pollack elvárása, a fordítónak erőteljesebben ki kell állnia az idegen nyelvű ismeretlen szerzők mellett: „tanácsot adnia, térítenie és okítania” kell, és segítséget nyújtania abban, hogy „teherbíró híd épüljön a két kultúra között”. Viszont Pollack számára az is hozzátartozik ehhez – mint ahogy az a Ryszard Kapuścińskiről szóló leleplező szándékú életrajz esetében, 2010-ben történt –, hogy tudjon nemet mondani bizonyos felkérésekre.
Vég nélküli szórakozás?
Szegényen, de boldogan
Annak érdekében, hogy megszűnjön ez a lehetetlen helyzet, a Német Műfordítók Szövetsége többek között arra tett javaslatot, hogy az idegen nyelvű szerzők minden eladott könyve után egy „fordítói euró” járjon – mindeddig eredménytelenül. Így a szakma legkiválóbb képviselőit az irodalmi díjak mellett mindenekelőtt az ösztöndíjak, többek között a Német Fordítói Alap ösztöndíjai segítik át a nehéz időszakokon.
Egyre fontosabb szerepet játszik”
Németországban mostanság lassan, de folyamatosan nő a műfordítás presztizse. „1986 óta, amikor az első fordításom megjelent, megváltozott egy és más”, emlékezik a magyarországi születésű Zsuzsanna Gahse, aki 2010-ben megkapta a Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia 15.000 euróval dotált Johann Heinrich Voß Fordítói Díját. „Régebben a fordítók nevét gyakran csak eldugott helyen, az impresszumban említették. Manapság a fordítás egyre fontosabb szerepet játszik.”
Időközben egyre gyakrabban előfordul, hogy a fülszövegen olvasható műfordítói pályaképpel akarják eladni a könyvet. A köztudat formálásához hozzájárul a számos, részben új keletű kitüntetés, nevezetesen a Világ Kultúráinak Háza 2010-ben másodszor odaítélt Nemzetközi Irodalmi Díja, a Lipcsei Könyvvásár Díja vagy Észak-Rajna-Vesztfália Kulturális Alapítványának 25 ezer euróval járó Fordítói Díja, amelyet 2010-ben Sabine Baumann-nak ítéltek, többek között Puskin Anyeginjének újrafordításáért.
„Teutsch”-ból „deutsch” lesz
A német nyelvű kulturális sajtó egy része egyébként is lelkesen fogadta mindenekelőtt az újrafordítás aktuális trendjét, például Tolsztojt (Rosemarie Tietze), Flaubertet (Wolfgang Skwara), Melville-t (Friedhelm Rathjen) vagy Az ezeregy éjszaka meséit (Claudia Ott), de éppúgy Reinhard Kaiser 2009-ben megjelent munkáját, A kalandos Simplicissimus (Der abenteuerliche Simplicissimus Teutsch) című barokk regény modern irodalmi német nyelvre való átültetését. Tehát csak feltételesen igaz egy kritikusok, fordítók és lektorok részvételével 2010 közepe táján megtartott szimpózium végkövetkeztetése, mely szerint a könyvrecenziókból teljességgel hiányozna a fordítás méltatása.
A növekvő társadalmi elismerés további jele, hogy 2010-ben a Német Nemzeti Díjat, ezt a fordítástól oly idegen kitüntetést, Karl Dedecius kapta meg. „Az irodalom olyan ablak, amelyen keresztül egy nép egy másik nép szemébe nézhet”, mondta egyszer Dedecius. A műfordítók munkája tehát – ebben az értelemben is – mindig fontos lesz a jövőben.
a könyvtudomány tanára volt a mainzi Johannes Gutenberg Egyetemen.
Ma egy kiadói iroda vezetője és irodalomkritikusként, kulturális és tudományos újságíróként (Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, Neue Zürcher Zeitung am Sonntag, Westdeutscher Rundfunk) dolgozik Kölnben.
Fordította: Kovács Edit
Copyright: Goethe-Institut e. V., online szerkesztőség
2010 októbere
