irodalom

2011. december 1-én 82 éves korában elhunyt Christa Wolf. Aligha van még író, aki olyan kitartóan foglalkozott volna Németországban nemzedéke kudarcaival, ellentmondásaival és reményeivel mint ő. Műveit negyven nyelvre fordították le.

A német fővárosba látogatónak szinte kötelező elmennie Berlin Mitte kerületébe, a dorotheenstadti temetőbe, amely mindjárt ott van Brecht Chaussee utcai háza mögött. Brechtet is ebben a temetőben temették el, itt nyugszik Hegel, Fichte, Heinrich Mann, és még sok más nagy író, valamint a szellemi élet számos kiválósága. Nem messze Hans Mayer, Günter Gaus és Stephan Hermlin sírjától található Christa Wolf sírja is. A világszerte elismert írónő 2011. december l-én, hosszantartó betegség után hunyt el. Minek köszönheti hírnevét és jelentőségét?

Új német köztársaság (1949-1965)

Christa Ihlenfeld 1929-ben született a Warta menti Landsbergben (ma Gorzów Wielkopolski). 1949-ben érettségizett, már Németországban. Ugyanebben az évben megalapították a Német Demokratikus Köztársaságot (NDK); ettől fogva a demokratikus szocializmus felépítésének legfőbb közvetítője lesz az NDK irodalma. Ebből akarta kivenni a részét az a fiatalasszony, aki 1951-ben házasodott össze a nála egy évvel idősebb Gerhard Wolffal. Christa Wolf ekkor a neue deutsche literatur című folyóirat szerkesztője és irodalomkritikusa. Írói bemutatkozása, az 1961-ben megjelent Moskauer Novelle [Moszkvai történet] az NDK-ban korszerűnek tartott szocialista-realista irodalom mintapéldája, noha igazán híressé Der geteilte Himmel (1963) [magyarul: Kettészelt ég, 1964] című elbeszélése tette. A múltra visszapillantó, eltolt idősíkokban és belső monológokban bontakozik ki Rita Seidel élete, aki „1961 augusztusának utolsó napjaiban” egy kórházi ágyon ébred fel (1961. augusztus 13-án húzták fel a berlini falat). Ő is, mint brigádjának a tagjai, elkötelezett híve a szocializmusnak, emiatt azonban elhidegül szerelemétől, az NDK-t elvből elutasító vegyésztől, Manfred Herrfurth-tól. Manfred végül elhagyja az NDK-t, Rita azonban ott marad. A regény központi kérdése, nevezetesen az, hogy el kell-e, el lehet-e menekülni az NDK-ból, akkoriban tabu téma volt. Főleg ezért, a kérdésfeltevés bátorságáért és őszinteségéért lett a Kettészelt ég nagy siker Kelet- és Nyugat-Németországban egyaránt. A Német Szocialista Egységpárt (SED) Központi Bizottságának XI. Kongresszusa 1965 végén azonban hirtelen véget vetett Christa Wolf karrierjének. A következmény: idegösszeroppanás.

Szubjektív hitelesség és lojális bírálat (1966-1990)

Christa Wolf 1968-ban írt Lesen und Schreiben [Írás és olvasás] című poétikai tárgyú esszéje szoros kapcsolatban áll a szintén 1968-ban keletkezett Nachdenken über Christa T. [magyarul: Ki volt Christa T.?, 1976] című regényével, amelyben az írónő egész életművének egyik legfontosabb témáját bontja ki. Eszerint a betegség és a halál gyakran pszichoszomatikus problémákban gyökerezik. A regény elbeszélője az idősíkok felbontásával, álmokkal, és reflexiókkal idézi fel leukémiában nemrég meghalt barátnője alakját. Ebben a szaggatott visszaemlékezésben, amelynek a középpontjában a vívódó anti-hősnő áll, először jelenik meg az NDK irodalmában a társadalom mindennapjainak a bírálata. Az Unter den Linden (1974) című elbeszéléskötetet 1976-ban követi a harmadik regény, a Kindheitsmuster [magyarul: Visszaperelt emlékezet, 1980], amely tizennyolc fejezetben írja le Nelly Jordan gyermekkorát, és egy német vidéki város mindennapjait a náci időkben. Az 1947-ben lezáruló emlékezéseket a szerző újra és újra az NDK jelenéből vett képekkel, gondolatokkal és beszélgetésekkel szembesíti. Lutheri lelkiismeretességgel vizsgálja meg, hogy tovább élnek-e, és ha igen, mennyiben, a fasiszta magatartásformák. Christa Wolf írásainak igazodási pontja az igazság és a szavahihetőség; enélkül nem lett volna lehetséges az „a személyes érintettség”, amelyre műveiben törekedett. Miután Wolf Biermannt 1976-ban megfosztottották állampolgárságától, Christa Wolf ez ellen nyilvánosan tiltakozott. Nem sokkal ez után munkásságában a romantika felé fordul, és egyik esszé-kötetében „a beszélgetés tárgya” - és a kötet alcíme - maga a romantika lesz. A Kein Ort. Nirgends (1979) [Nincs hely. Sehol.] Karoline von Gründerrode költőnő és Heinrich von Kleist 1804-es fiktív találkozásának története, amelynek kapcsán Christa Wolf az önmegvalósítás lehetőségeiről és határairól, valamint a költészetnek a társadalomban játszott szerepéről ír. Itt is Wolf életművének egyik legfontosabb kérdéséről van szó, arról, hogy „az ember egyéniséggé válásának” polgári követelménye miért nem teljesülhetett be, és miért érvényes ez különösen a nőkre a szocialista Német Demokratikus Köztársaságban. A romantika, amely Wolf hősnőinek visszhangja és tükörképe lett, hamarosan kiegészül az antikvitással. Ez különösen a Kassandra (1983) [magyarul: Kasszandra, 1983] című regényére jellemző, amelynek kontextusáról és keletkezéséről az 1982-ben tartott frankfurti poétikai előadásaiban beszélt (Frankfurter Poetik-Vorlesungen, 1983). Ezeknek az egyetemi előadásoknak, és a csernobili reaktor katasztrófája utáni, Störfall (1987) [magyarul: Üzemzavar. Egy nap hírei, 1988] és Sommerstück (1989) [Nyáridő] két kisregényének köszönhetően Christa Wolfot az 1980-as években a nő-, béke-, és környezetvédelmi mozgalmakkal azonosítják mindkét Németországban. Felolvasó körútjain eljut többek között Skandináviába, Franciaországba és az Amerikai Egyesült Államokba, műveit számtalan nyelvre lefordítják, megkapja az NDK és az NSZK legfontosabb irodalmi díjait, és elévülhetetlen érdemeket szerez az NDK fiatal íróinak támogatásában is.

Az irodalmi vita után (1991-2011)

A „fordulat” idején Christa Wolf 1989. november 4-én beszédet mond a berlini Alexanderplatzon, aláírja a Für unser Land [Országunkért] című felhívást, és meghatározó résztvevője egy megreformált NDK számára készített alkotmánytervezetek. 1990-ben megjelenik Was bleibt című, 1979-ben keletkezett elbeszélése [magyarul: Mi marad meg? 1991], amely később az úgynevezett első német-német irodalmi vitához vezetett. E vita során az írónő szemére vetik, hogy felfogása a politikáról álmodozó és romantikus, valamint azt, hogy túlságosan közel állt az NDK állami vezetéséhez. Christa Wolfot hosszú időre megrendíti, amikor 1993-ban kiderül, hogy az NDK állambiztonsági szervének, a Stasinak nem csak róla van 42 kötetnyi anyaga, hanem egy olyan aktával is rendelkezik, amely azt bizonyítja, hogy 1959 és 1962 között „informálisan” együttműködött a Stasival. Súlyos válságba kerül, és testét, amely országa összeomlásának szeizmográfjaként működik, halálos betegség támadja meg. Erről szól 2002-ben keletkezett kisregénye, a Leibhaftig [Testközelben]. Utolsó könyve, a Stadt der Engel oder The Overcoat of Dr. Freud (2010) [Angyalok városa avagy The Overcoat Dr. Freud] e leleplezés körüli eseményekről szól. Önéletrajzi útinapló és egy élet krónikája, naplójegyzetekből, álmok feljegyzéseiből és fiktív részekből komponált mű, amely az író fájdalmas önvizsgálata, gyónása és hagyatéka. Christa Wolf úgy marad meg az emlékezetünkben, mint a humanista hagyományok védelmezője és továbbfejlesztője. Egy emberhez méltó társadalom utópiájának hiteles harcosa, aki felőrlődött a Német Demokratikus Köztársaság létező szocializmusának szűk világában, és a fordulat utáni időkben a kapitalista nyugatra lélekben soha nem érkezett meg igazán.