média

Az európai televízió-adók továbbra is inkább "csak" nemzeti televízióadók. Az EU-bizottság 1989-ben elhatározta ugyan egy „közös európai audiovizuális tér” létrehozását, ám ellentétben a MEDIA-program keretében az e határozattal egy időben beindított sikeres filmtámogatási politikával (amelynek sikerült megerősíteni az európai filmgyártást a Hollywood-i túlsúly ellenében), az „európai televízió” álom maradt. Egyedül a Euronews tévéadó mondhatja el magáról, hogy Európára koncentráló műsort sugároz.

Hans J. Kleinsteuber hamburgi médiaszakértő szerint a brüsszeli televízió-politika félreértésen alapul: mivel az illetékes EU-bizottság az egyes államok nemzeti tévécsatornáiban kizárólag a saját nemzeti piacukat ellátó szolgáltatókat látott, úgy vélte, az út az európai televíziózáshoz csakis a kereskedelmi szolgáltatókon át vezethet. Megszületett tehát az irányelv a magánadók támogatásáról a második helyre sorolt közszolgálati tévécsatornákkal szemben. Viviane Reding, az Európai Unió médiafelügyelő biztosa egy ideje következetesen sürgeti egyebek közt az adások közbeni reklámtilalom (a „product placement” tilalmának) lazítását, egy egységes digitális-sugárzási standard (DVB-H) bevezetését és európai szinten azonos működési szabályokat valamennyi televízióadó számára. Az is szálka a szemében, hogy az egyes országok külön-külön területi copyright-okkal rendelkeznek. „Hogyan jöjjön létre egységes európai televíziózás”, kérdezi Reding, „ha a sugárzandó tartalmak számára nem létezik egy, nagyságrendjében az Egyesült Államokéhoz mérhető, belső határok nélküli piac?” A sugárzási jogok kérdése különösen a futballmérkőzések közvetítésével kapcsolatban releváns: a nemzeti szövetségek egy csomó pénzt keresnek azzal, ha külföldre is értékesítik kizárólagos jogaikat.

A magánadók: tévút

„Tévút a magánszolgáltatókra építeni”, mondja Kleinsteuber. „A magánvállalkozásként működő adók ugyanis csak a minél nagyobb haszonban érdekeltek, egy közös európai televízió- illetve médiapiac létrehozásában nem. Példa erre a ProSiebenSat1 csoport, amelyben időközben egy Hedge Fonds (különösen kockázatos befektetési pénzügyi alap) szerzett részesedést.” A tévétársaságoknak e csoportja európai médiaóriás lett, amely az RTL-csoporthoz hasonlóan több tucat tévécsatornával van jelen Európában. „Mindkét ’televíziós adócsalád’ a nemzeti piacokat veszi célba, közönségét inkább a kulturális különbségek hangsúlyozásával toborozza, és a szórakoztatást állítja műsorpolitikájának középpontjába”, bírálja a két médiaóriást Kleinsteuber. Ezzel egyáltalán nem járulnak hozzá ahhoz, hogy Európa mindinkább határok nélkülivé váljon.

Hírek „európaiul”

1993 óta sugározza adását a tisztán hírcsatornaként működő Euronews, amely a ’90-es évek elején, az első iraki háború után alakult. Miután a CNN példát mutatott arra, miként szervezhető, alakítható, menedzselhető egy nemzetközi tévéprogram, akcióba lépett a European Broadcasting Union (EBU) is. Az EBU az európai közszolgálati adók közötti programcserét koordináló ernyőszervezet. Noha EU-forrásokból támogatják, a Euronews lényegében kommersz (kereskedelmi) szolgáltatóként működik, nagy reklám-részaránnyal. Bár a csatornát, saját adataik szerint az Unió országaiban többen nézik, mint a CNN-t, inkább alacsonyak a nézettségi mutatók. Németországban a Euronews-nak ráadásul az n-tv és az n24 konkurenciájával is föl kell vennie a versenyt.

A mérsékelt siker egyik oka az igencsak szerény költségvetés, véli Kleinsteuber. A Euronews-nak alig van módja saját műsorokat készíteni; a nemzeti televízióadók és a nemzetközi ügynökségek anyagaira van utalva. „S mivel a Euronews évi ötmillió Euró uniós támogatásban részesül, a sugárzott műsorok egy része tisztán EU-s PR-célokat szolgál, ami semmiképp sem használ a hitelességnek”, állapítja meg a médiaszakértő. A Euronews véleménye szerint ennek ellenére innovatív úton jár, s célja, hogy nemzetközi hatást érjen el. „Lemond a képernyő-arcokról („talking heads”), moderátorok helyett kizárólag a hírek képanyagát mutatja, amelyhez különböző hangcsatornák választhatók.” A Euronews pillanatnyilag nyolc nyelven sugároz adást, köztük oroszul és arabul is.

Külföldre sugárzó európai adók

Hans J. Kleinsteuber régóta foglalkozik szakértőként a közszolgálati televíziózással. Hite szerint „az államtól független közszolgálati rádiók és televíziók intézménye szorosan kapcsolódik a nyugati-liberális demokráciamodellekhez.” A diktatúrák nem ismerik a közszolgálati (Public Service-) modellt; a televíziózás náluk vagy kizárólag kereskedelmi (például Latin-Amerikában), vagy csak állami televízió létezik,  mint annak idején a szocialista országokban. Az európai polgároknak fogalmuk sincs róla, mekkora kincs ez az országaikban régóta bevett közszolgálati modell az elektronikus média terén. Brüsszelnek tényleg el kéne végre gondolkodnia azon, mi teszi Európát Európává. „Ez a különleges érték a közszolgálati adókban rejlik.”

Kleinsteuber szerint ez az út vezethet egy valóban európai televízióhoz. A külföldre sugárzó közszolgálati adók (amilyen a BBC, a Radio France vagy a Deutsche Welle TV) szállítanák a leendő EU-csatorna számára a nyersanyagot: dokumentációkat, úti beszámolókat, tudományos magazinokat. Ám Kleinsteuber tovább megy: miért ne alapíthatnának egy európai filmcsatornát, amely az EU MEDIA programjából veszi át sugárzásra a sikeres, európai filmeket? Vagy: miért ne lehetne a „Tetthely” (Tatort) tévésorozat rotációs elvét  a sorozat különböző részeiben a tizenhat német szövetségi tartomány egy-egy felügyelője nyomoz  alkalmazni egy európai krimisorozatra is? Persze a legjobb lehetőségeket arra, hogy Európa közösségi élményekhez jusson a televízión keresztül, a sport kínálja, véli a médiaszakértő. Itt valóban közösen élhetünk át egész Európát érintő eseményeket, mint például a Labdarúgó Európa-Bajnokságot.

Persze: más dolog a sport és a szórakoztatás, és megint más a politika és a hírek. Kleinsteuber tisztában van vele, hogy egy európai hírcsatorna olyan problémákkal is szembe találná magát, hogy egyfelől tudósítania kell a személygépkocsik széndioxid-kibocsátásának tervezett uniós szabályozása elleni német felháborodásról, másfelől arról, hogy az olaszok és a franciák helyeslik az illető tervezetet. „Akkor legalább tükröt lehetne tartani az autó-lobbi elé, amely hajlamos rá, hogy a német kormány jóindulatát és szövetségét keresse, ’azok ellen, ott, Brüsszelben’.”