Szépirodalom – Regények, elbeszélések

Eva Menasse
Állatok haladók számára

© Kiepenheuer & Witsch Verlag, Köln, 2017 Eva Menasse: Állatok haladók számára © Kiepenheuer & Witsch Könyvkiadó, Köln, 2017Átok-e ez vajon, vagy inkább áldás? „Az utóbbi időben jóformán semmiben nem tudunk már egyetértésre jutni“ – panaszkodik a ház asszonya, amikor a baráti körben megrendülnek a régi bizonyosságok: Utaljanak-e a bűnesetekről szóló híradások a tettes nemzetiségére, vagy inkább ne, mert – ahogy valaki megjegyzi – ez csak a rasszista előítéletek malmára hajtja a vizet? (…) És vajon tényleg annak a jele-e az idézett vita, hogy – így az egyik résztvevő – „köztünk is egyre inkább teret nyernek a jobboldali nézetek“? Vagy pedig Norához hasonlóan annak is örülnünk kelle már, hogy egyáltalán „beszélgetni tudunk még tartalmas dolgokról“? (…)
Eva Menasse nemrégiben megjelent elbeszéléskötetének külső szerkezete azon a kérdésen alapul, hogy értelmes-e vajon, és hová is vezet végső soron ez a megközelítés. A kötet egésze az „Állatok haladók számára“ címet viseli, egyes fejezetei pedig egy-egy állatról – „Hernyók“, „Birkák“, „Kígyók“, „Cápák“ (ez Nora története) – vannak elnevezve, és az említett állatokról szóló, rövid tudományos hírekkel kezdődik mind a nyolc szöveg. Szó esik itt többek között olyan kacsákról, amelyek még alvás közben is képesek arra, hogy éberen nyitva tartsák egyik szemüket, egy olyan férfiról, aki szájból szájba lélegeztetéssel igyekszik megmenteni egy elütött oposszumot, továbbá krokodilkönnyeket felszippantó pillangókról. (...) A könyv követelési oldalán viszont különféle családi bonyodalmakról, a nemzedékek és párok között fennálló függőségi viszonyokról készített miniatúrák állnak. Kiderül, hogy milyen ingatag talajra lép az, aki kötődni kezd egy másik emberhez, hiszen soha nem lehet tudni, hogy a másik meddig és milyen mélységig viszonozza majd a kötődést.

Meike Fessmann: „Wer die Ente stört“
(„Aki megzavarja a kacsát“)
© Süddeutsche Zeitung, 2017. március 21.

Eva Menasse
Tiere für Fortgeschrittene (Állatok haladók számára)
Kiepenheuer & Witsch Könyvkiadó, Köln, 2017
ISBN 9783462047912
317 oldal


kapcsolódó linkek