Lars Felgner ajánlja
Allegro Pastell (Allegro Pastell)

Allegro Pastell von Leif Randt © Kiepenheuer & Witsch, Köln, 2020 Leif Randt Allegro Pastell című regényében, amely 2020-ban a Lipcsei Könyvvásár díjának egyik esélyese volt, két ember távkapcsolatába nyer bepillantást az olvasó: egyikük, a harmincas éveinek közepén járó Jerome Daimler sikeres szabadúszó webdesigner, és Frankfurt közelében, Maintalban él, a másik a huszonkilenc esztendős, berlini írónő, Tanja Arnheim, akit már első regénye divatos szerzővé tett, és most ihletet keres következő könyvéhez. A három szakaszban elbeszélt, 2018 tavasza és 2019 nyara között játszódó cselekmény kettejük szerelmi kapcsolatának átalakulását követi nyomon.

Randt könyve egyfelől korszerű szerelmesregény, másfelől hajszálpontos megfigyeléseken alapuló miliőtanulmány arról a fiatal, városi német középosztályról, amely önelégülten berendezkedett az anyagi biztonságban, elhárítja magától a problémákat, és a kellemes élményeket, illetve a közösségi médiában keltett külső hatást helyezi létezése középpontjába. Izgalmas cselekményt nem kínál ez a regény, cserébe viszont pontos látleletet készít korunkról, és már-már kísérteties hűséggel ábrázolja a két hős életvalóságát. A Tanja és Jerome üzeneteiben gyakran előforduló „cute”, illetve „nice” jelző rendkívül találóan érzékelteti azt, hogy miért és mennyire képes lelkesedni a szóban forgó nemzedék. Inkább még egy szmájli, mint hogy bármit is eláruljunk a valós érzelmeinkről.

Aki meg akarja érteni az úgynevezett Y generációt, olvassa el ezt a könyvet. Aki maga is ehhez a nemzedékhez tartozik, és képes az önreflexióra, a regény elolvasása után rémülten fog a tükörbe nézni. Aki pedig a jövőben regényt szándékozik írni a 20. század végén született németek életérzéséről, az az Allegro Pastellt lesz kénytelen mércének tekinteni.
Verlag Kiepenheuer & Witsch

Leif Randt
Allegro Pastell
Kiepenheuer & Witsch, Köln, 2020
ISBN 978-3-462-05358-6
280 oldal

Recenziók a német médiában:
Frankfurter Allgemeine Zeitung
Süddeutsche Zeitung
Die ZEIT