Radek Malý ajánlja
Ma nem. De talán holnap?

Heute nicht. Doch vielleicht morgen? von Timon Meyer, Julian Meyer © Diogenes Verlag, Zürich, 2020 A Ma nem. De talán holnap? című képeskönyv két szerzőjének neve arra is utalhatna akár, hogy a kreatív alkotók testvérek vagy házastársak, hiszen mindkettőjüket Meyernek hívják. Pedig nem így áll a helyzet. Az 1977-ben, Stuttgartban született író, Timon Meyer New York államban él, az 1983-ban született illusztrátor, Julian Meyer pedig, aki eredetileg asztalos volt, Hamburgban lakik. A családnevüktől eltekintve az egyetlen kapcsolat kettejük között az, hogy közösen alkották meg ezt a kisgyerekeknek szóló, csodálatos könyvet. Jóllehet a kiadó „Kisgyermekek számára, három éves kortól“ ajánlja, a kötet felnőttek számára is nagyszerű élmény.

Habár első közös munkája ez a két Meyernek, mindketten komoly tapasztalatokkal rendelkeznek már a maguk szakterületén, és külön-külön begyűjtöttek jó néhány díjat is. Mostani, közös könyvük kisgyerekeknek való felolvasásra, illetve az oldalak közös nézegetésére szolgál, és mindketten ehhez igazították stílusukat, létrehozva azt a kombinációt – állatok és rímek –, amelyben feltétlen örömüket lelik a kisgyerekek. De bizonyára jót tesz az is, ha egyszerűen csak mulatunk egy kicsit a képeken látható állatok balszerencséjén, így gyakorolva magunkat az önreflexióban. 

Hiszen minden állatot valamiféle balszerencse ért ebben a könyvben, amint az már a borítón is látható: A medve bőröndjének tartalma kiborult, az oroszlán medencéjéből leeresztették a vizet, a krokodil elejtette a fagyiját, a motorkerékpár oldalkocsijában utazó pandakölyök pedig az arckifejezéséből ítélve meglehetősen szomorú levelet kaphatott épp az imént. Így aztán jólesik végül letelepdni a koalák meg a lámák mellé, és elmajszolni velük egy süteményt. Mert ha ma nem is vagyunk igazán jó formában, kiváltképp gyerek létünkre érdemes tisztában lennünk azzal, hogy holnap jobb nap virradhat ránk (és bizonyára csakugyan így is lesz).

Ami a szöveg terjedelmét illeti, valójában inkább leporellóról van szó, de éppen Julian Meyer illusztrációi teszik ezt a könyvet varázslatos, apró műalkotássá, amelyben azok is örömüket lelhetik, akik nem kedvelik például Nadia Budde rideg figuráit.

Ideális ez a könyv óvodáskorú kisgyerekek számára, akik szeretik a csattanós rímeket és a vidám, de ízléses képeket.
 
Diogenes Könyvkiadó

Timon Meyer, Julian Meyer
Heute nicht. Doch vielleicht morgen?
Diogenes Verlag, Zürich, 2020
ISBN 978-3-257-01263-7
32 oldal
3 éves kortól

Recenziók a német médiában:
WDR