© Suhrkamp
A háború utolsó hónapja. A tizenkét esztendős Luisa anyjával és nővérével együtt vidékre, egy schleswig-holsteini parasztgazdaságba menekül Kielből, mert itt legalább a bombázásoktól nem kell tartaniuk, legalalábbis egyelőre. Csakhogy nincs olyan eldugott hely ekkoriban Németországban, ahol ne törne be brutálisan az emberek életébe a háború. Luisa nem jár iskolába, látja a keletnek tartó bombázó repülőgépeket, miközben tele van menekülőkkel az egész környék, úgyhogy a fiatal lány kénytelen ebben a rablással, gyilkossággal és erőszakkal teli világban felnőni, mígnem közvetlenül is megtapasztalja az erőszakot, és összeomlik.
Különös hangsúlyt kap ebben az immár sokszor felidézett rémtetteket feldolgozó, nyelvileg mesterien megformált szövegben a második elbeszélői sík, amelyen a Harmincéves Háború borzalmait mondatja el egy tudóssal a szerző. Megrázó és fájdalmasan briliáns motívum ez, amely a más emberek ellen elkövetett rémtettek megismétlődését hangsúlyozza a történelem során. De nem csupán a szívtelen emberekkel szembeni ellenállásra hívja fel olvasóját Rothmann regénye, hanem egyszersmind megmutatja azt is, hogy milyen elemi erővel képes hatni szellemünkre és szívünkre az irodalom.