Weiss János ajánlja
Die blinden Flecken der 68er-Bewegung (A 68-as mozgalom vakfoltjai)

© Klett-Cotta 1968 ötvenedik évfordulójára tengernyi könyv jelent meg, melyek közül kiemelkedik ez a mű. Wolfgang Kraushaar maga is részt vett a megmozdulások kései fázisában, ma pedig az események egyik legjelentősebb krónikásának számít. Nagy feltűnést keltett a mozgalom negyvenedik évfordulójára kiadott háromkötetes nagy dokumentációja, a Frankfurti Iskola és a diákmozgalom kapcsolatáról. Már ezeknek köteteknek érdekes módon ezt az alcímet adta: „A palackpostától a molotov-koktélig”.

A mostani könyv az egy évvel korábban megjelent, Die Blinden Flecken der RAF című kötet párja. A vakfolt ebben a könyvben azt jelenti, hogy az RAF-nek van egy rejtett eredete, amelyet már az első fejezet címe is elárul: „1968 és a baloldali terrorizmus kezdetei”. E könyv egyik helyén Kraushaar arról ír, hogy a 68-as mozgalomtól a fegyveres harchoz való átmenetnek volt két kulcsfigurája: Rudi Dutschke és Dieter Kunzelmann, akik az antiautoriter mozgalom legeslegfontosabb alakjai közé tartoztak. A szerzőt ez az átmenet foglalkoztatja, és jól érezhetően nyugtalanítja.

A 68-as könyv már kicsit közelebbről is körülírja a „vakfolt” fogalmát: most már nem csak egy rejtett összefüggést jelent, hanem sokkal inkább olyan nézőpontokat, amelyek a 68-al kapcsolatos irodalomban eddig nem jelentek meg, vagy nem kaptak kellő súlyt. Így szóba kerül a mozgalom „romantikussága”, a könnyűzene szerepe, az antiszemitizmus-kritika metamorfózisai és Walter Benjamin újrafölfedezése. Nyugodtan mondhatjuk: mindegyik téma külön-külön könyvet érdemelt volna. És aztán újra és újra ott van, bújkál vagy éppen felszínre tör az erőszak kérdése. Erről már a mozgalom résztvevői is sokat vitatkoztak: meg lehet-e tartani a lázadások erőszak-mentességét, meg lehet-e különböztetni az aktív és a reaktív erőszakot stb. Kraushaar az erőszak fokozatos eszkalálódásáról beszél, amiben szerinte a legkülönbözőbb tényezők játszottak szerepet: így többek között a kommunák aktivitása, sőt még Herbert Marcuse Represszív tolerancia cimű előadásának egyik passzusa is szóba kerül. Ugyanakkor sok történész és résztvevő állítja, hogy a diákmozgalom egyáltalán nem volt homogén, inkább több, egymástól lényegesen különböző miliőből állt össze. És az erőszak csak az egyik miliőben, és annak is „csak” a perifériaján jelent meg. Várjuk a vitákat.