© Diogenes Verlag
Viharos kezdés, elapadó folytatás. Schlink a könyv első harmadában olyan lendületet diktál, különös történetével annyira könyvéhez szögezi az olvasót, hogy az szinte szusszanásnyi szünetet sem hagy magának. Aztán folyvást csökken a lendület és vele a feszültség, a befejezés pedig úgy istenigazából nem sikeredett. Nekem mindenesetre kissé mesterkéltnek tűnt.A történetet egy ügyvéd meséli el, egyes szám első személyben. Irodájában egy napon megjelenik egy festőművész és megbízza képviseletével. Vissza szeretné kapni egy alkotását, amit egy nagyiparos megrendelésére festett. A festmény modellje a megrendelő felesége, aki most már az ő barátnője: a nő a lépcsőn. Mialatt a képet festette beleszeretett az asszonyba, ő pedig miatta elhagyta férjét. Az ügyvéd megkisérli az ügy békés rendezését de nem jár sikerrel, viszont közben ő is beleszeret a festő barátnőjébe. A képet az asszony végül ellopja – az ügyvéd segítségével!
A tolvaj eltűnik, a három férfi egyike sem tudja hová. Évtizedek múltán az ügyvéd felfedezi a képet egy ausztráliai galériában. Nyomozni kezd és végül megtalálja az asszonyt egy magányos szigeten. Nemsokára a másik két férfi is feltűnik, ők is követték a nyomokat. A festményt a halálosan beteg nő csaléteknek használta, így akarta viszontlátni őket mielőtt meghal.
De mit akar mindezzel a könyv mondani? Bemutatni a karrierje csúcsán lévő ügyvéd színeváltozását, aki az anarchista nő kedvéért felrúgja polgári elveit? Vagy az öntörvényű asszony útját aki a végén mindennel és mindenkivel kibékül?
Schlink megint egyszer (akárcsak korábbi könyvében a „Selbs Betrug”-ban) felhasználja a „terrorista kártyát”, hogy a hősnő múltjának valamiféle pausál-magyarázatát adja, de ezzel még nem tudja hézagmentessé ragasztani annak ellentmondásait.
Akárhogy is legyen, a „Nő a lépcsőn” érdekes könyv, az olvasó nem alszik el fölötte.
Az is eszembe jutott még, hogy milyen sikeres manapság néhány német jogász mint regényíró: Bernhard Schlink, Ferdinand von Schirach, Herbert Rosendorfer. Sajátságos.