Martin Walser: Die Inszinierung [Az előadás]

Martin Walser: Die Inszinierung Copyright: Rowohlt Ujjgyakorlat, érett korban. Walser olyan szerző, aki bármikor egyik pillanatról a másikra képes egy olyan könyvvel állni közönsége elé, mint amilyen Az előadás is. Az alapanyag a lehető legegyszerűbb: egy ismert rendező két nő között próbál lavírozni, hogy végül két szék között a pad alá essen. Mindez egy kórházban játszódik, ahol színházi emberünk, Augustus Baum egy – részben szimulált – problémája miatt tartózkodik.Itt pedig a kelleténél több ideje van arra, hogy elgondolkodjon életén és szerelmein, illetve hogy következtetésekre jusson. Sokat töpreng a szexualitáson, Csehovon, Sztanyiszlavszkijon, elmélkedik az Egyesült Államok, Platón és sok minden más felől is.

Walser, aki a maga matuzsálemi korával senkire és semmire sem kell tekintettel legyen, illúzióktól mentesen osztja meg velünk az élet dolgairól alkotott véleményét. Nevet rajtunk, mert folyton becsapjuk magunkat (és másokat még inkább), karikírozza korunk – illetve főként az amerikaiak – egész kulturális gépezetét, szórakoztatják a szexualitással kapcsolatos áltudományos elméletek, amit az NA (nemi aktus) rövidítéssel koronáz meg. Olvasatomban Walser regénye egyfajta paródia, mely oly könnyedén játszható végig, mint egy ujjgyakorlat a zongorán.