Friedrich Ani: Süden

Friedrich Ani: Süden © Droemer Knaur Verlag Bűnügyi regényeket szívesen olvasunk, ha ki akarunk kapcsolódni. De talán azért is, mert a körülöttünk élő embereket jobban meg szeretnénk ismerni. Úgy, mint Friedrich Dürrenmatt bűnügyi regényeiben. Vagy éppen Friedrich Ani, egy müncheni krimiszerző könyvében.

Főszereplője, az egykori rendőr, Tabor Süden visszatér szülővárosába, Münchenbe, hogy szembenézzen a múltjával és egy magándetektív irodánál ismét dolgozni kezdjen. Ezúttal egy vendéglősnek kell a nyomára bukkanni, aki eltűnt, de láthatólag senkinek sem hiányzik különösebben. Süden őt keresi, és mint az egy jó krimihez illik, talál is egy s mást. Sok emberrel beszél és meghallgatja a történeteiket. A szerző hús-vér szereplőket formál, elgondolkodtat és csodálatosan szép költői nyelven ír. Nem véletlen, hogy versesköteteket is publikált.

Aki egy krimiregényben nem a vért és a rémtetteket keresi, hanem a színvonalas szórakozást, annak érdemes elolvasnia ezt a könyvet.