Labdarúgó-vb - Brazília A németek a stadionépítés világbajnokai

A német építészek és mérnökök „zöld” stadionokat terveztek a brazíliai labdarúgó világbajnokságra.

Ugyanolyan hatalmas erőfeszítést követel a rendező országoktól egy-egy labdarúgó világ-, Európa- vagy Amerika-bajnokság lebonyolítása, mint az olimpiai játékoké. Hiszen nem csupán arról van szó, hogy meg kell szervezni a mérkőzéseket a már rendelkezésre álló stadionokban, hanem egy három héten át tartó, sok ezer külföldi vendéget vonzó nemzetközi népünnepély és elsőrangú médiaesemény lebonyolítása a feladat. Márpedig ehhez a nagyhatalmú labdarúgó szövetségnek szállodákra, kifogástalanul működő tömegközlekedésre, autópályákra és repülőterekre van szükség – minderre a lehető legjobb minőségben, a FIFA és az UEFA előírásai szerint. Mivel a rendezés manapság hatalmas ráfordítást igényel, az utóbbi időben egyre inkább szokássá válik, hogy két szomszédos ország egyesíti erőit egy-egy ilyen esemény lebonyolítására: 2002-ben közösen rendezte meg a labdarúgó világbajnokságot Japán és Dél-Korea, 2008-ban és 2012-ben a labdarúgó Európa-bajnokságot Svájc és Ausztria, illetve Lengyelország és Ukrajna.

A világon mindenütt szívesen látják a német építészteameket

Az elmúlt évek tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy egyetlen, már rendelkezésre álló stadion sem volt képes akár csak nagyjából is megfelelni a labdarúgószövetségek támasztotta követelményeknek, éppen ezért kétévente tucatnyi új vagy átépített, hatalmas stadion nyílik meg a mindenkori rendező országokban. Ezeknek az arénáknak a többségét az angolszász országok építészstúdiói tervezték. A Németországban megrendezett, 2006-os világbajnokság óta azonban a világon mindenütt szívesen látják a német építészteameket: a düsseldorfi Rhode Kellermann Wawrowskyt (RKW), az ugyancsak düsseldorfi Hentrich-Petschnigg & Partnert (HPP), mindenekelőtt azonban a hamburgi székhelyű, időközben már piacvezetőnek számító Gerkan, Marg und Partnert (gmp). Több mint 60 stadiont terveztek az említett építészstúdiók szerte a világon – Európában, Afrikában, a Közel-Keleten, Kínában és Dél-Amerikában –, két tucatnyi már meg is épült, illetve hamarosan elkészül.

Sztenderdek a tartószerkezet-technikában

A Gerkan, Marg und Partner tervei szerint épült meg a 2010-ben megrendezett dél-afrikai világbajnokság három stadionja, valamint a 2012-es Európa-bajnokságra a varsói Nemzeti Stadion és a kijevi Olimpiai Stadion. És mindenütt ezek voltak a legfunkcionálisabb, a legelegánsabb, a legszebb arénák. Ha pedig az okokat kutatjuk, akkor előbb-utóbb a tartószerkezeteknél kötünk ki. A monumentális épületek képét alapvetően a konstrukciós jellegzetességek határozzák meg. Roppant méretű mérnöki konstrukciók hordozzák a hatalmas fesztávolságú és felületű tetőket. A tetőszerkezetek tervét a gmp rendszerint a stuttgarti Schlaich Bergermann und Partner (sbp) mérnöki irodával együttműködve készíti el. A két team együttműködésének eredményei pedig egyre inkább mértékadónak számítanak szakmai körökben.

Kiemelkedő anyaghatékonyság

A két cég együttműködésének keretében megtervezett, a legnagyobb stadionok befedésére is alkalmas kötélhálós tartószerkezetek karcsú és könnyed benyomást keltenek a szemlélőben. Úgy működnek, mint egy küllős kerék: a stadion külső peremén nyomógyűrű fut körbe, és húzógyűrű található valahol a játéktér felett, a stadion közepén. A kettő közé feszítik ki küllő alakban a radiális köteleket, és ezek tartják a tető héját, egy rendszerint áttetsző membránt. Ezek a konstrukciók – például a fokvárosi Cape Town Stadiumé és a bukaresti Nemzeti Stadioné – utolérhetetlenek anyaghatékonyság szempontjából. Összehasonlításképpen: A pekingi Olimpiai Stadion („Bird’s Nest”) esetében 85:15 az önsúly és a hasznos teher aránya, Fokvárosban ugyanez az arány 42:58, márpedig ez több tízezer tonnányi épületacél megtakarítását jelenti. A kötélhálós technika lehetővé teszi ráadásul a stadionok teljes lefedését is. Varsóban és Bukarestben például a játéktér közepe felett, a magasban lebegő „garázsban” tárolják az összecsukható tetőt, amely néhány perc alatt kihajtogatható, és szükség esetén teljes védelmet nyújt az időjárás ellen.

Azonos konstrukció – számos alakváltozat

A gmp összes stadionjának közös tulajdonsága a legutolsó részletig átgondolt építészeti tervezőmunka: a látási viszonyok mindenütt ideálisak, mindegyik épületet elegáns, lendületes, zavaró elemektől mentes, kerekded formák jellemzik, ráadásul kényelmesen és gyorsan megközelíthetők. Annak ellenére azonban, hogy megformálásuk és kidolgozásuk alapelvei teljesen egységesek, maguk a stadionok meglepően változatos képet mutatnak, vagyis mindegyiknek megvannak a maga egyedi jellegzetességei: a lengyel nemzeti színekben pompázó varsói stadion fonott kosárra emlékeztet, a kijevi a csillagos eget idézi, a bukaresti modern Kolosszeum, a kínai Sencsen stadionja pedig hol a bambuszerdőt, hol a kristályok szerkezetét juttatja eszünkbe.

Új tervek a brazíliai világbajnokságra

A 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságra ugyancsak három stadiont tervez a gmp és az sbp. A főváros, Brazíliaváros stadionjának belső kialakítása a lelátókkal együtt a brazil építész, Castro Mello munkája lesz, a gmp és az sbp azonban tőle függetlenül készítette el az épületet körbeölelő „Esplanade“, illetve a 288 hengeres oszlopon álló, kerek tető („Szaturnusz-gyűrű”) és a kötélhálós szerkezetű függőtető terveit. Új stadion épül a Rio Negro partján, a trópusi esőerdők kellős közepén fekvő Manausban is, és ennek kosárra emlékeztető mintázatát a trópusi növények leveleinek alakja inspirálta. Mivel jóval kisebb épületről van szó, ennek tervezése során a konzolelvet vették alapul. A tartószerkezet elemei kölcsönösen kimerevítik egymást, miközben egyszersmind széles csatornákat képeznek a trópusi esőzések során lehulló, hatalmas vízmennyiség elvezetésére.

Környezettudatos labdarúgó világbajnokság

Brazília úgy döntött, hogy környezetbarát világbajnokságot fog rendezni. Éppen ezért a helyi szervezőbizottság követelményül szabta, hogy a stadionoknak teljesíteniük kell az amerikai Green Building Council LEED-tanúsítványának (Leadership in Energy and Environmental Design) kritériumatit. Bonyolult pontszámítási rendszerben értékelik a helyszín kiválasztását, a megközelítési lehetőségeket, az építéshez felhasznált anyagok elsődleges energiatartalmát, az energia- és vízmenedzsmentet, a napfénykollektorokkal felszerelt tetőket, a hulladékgazdálkodást, a működés monitorozását, valamint egy sor további kritériumot. A gmp építészeinek, akik eleve a Németországban megszokott, szigorú környezetvédelmi normák szerint dolgoznak, a LEED-értékelés sokat fog segíteni abban, hogy minőségi elvárásaikat helyben, az építési munkálatok során is érvényre juttathassák. A LEED sztenderdjeit ugyan az irodaépületekre fejlesztették ki, vagyis nem alkalmazhatók minden további nélkül a stadionok esetében, Brazília azon törekvése, hogy az első környezettudatos labdarúgó világbajnokságot rendezze meg, mégis elismerést érdemel.