Interjú Dorothé Salomóval
A fiatalok másképp tanulnak

A fiatalok nem csak nyelveket tanulnak másképp, mint a felnőttek. Egy kutatási projekt problémákat akar azonosítani, és tanárokat akar támogatni. Beszélgetés a projekt vezetőjével, dr. Dorothé Salomóval.

Miért okoz nehézséget sok tanárnak a fiatalok oktatása?

A fiatalok speciális célcsoportot jelentenek: viszonylag kedvetlenek és passzívak, „elfelejtik” a házi feladatot, és könnyen elkalandozik a figyelmük az órán. Ezt halljuk a tanároktól sok országból. De különbség az is a felnőttekhez képest, hogy a fiataloknak tanulniuk kell. A felnőttek általában önként tanulnak. Nekik a német nyelvre a munkájukhoz vagy nyaraláskor van szükségük. A fiatalok azonban gyakran nem tudják, hogy miért tanulják a nyelvet, és később mit tudnak vele kezdeni. Ráadásul sok országban nincs „német mint idegen nyelv” szak, a németnyelv-tanárok germanisztikát tanultak, ezért hiányzik a képzésükből a pedagógiai rész.

Hogyan épül fel a kutatási projekt?

Különböző részekből áll. Először is fontos volt kideríteni, melyek a tanárok problémái, és milyen támogatásra vágynak. E célból sokat utaztam az elmúlt évben. Iskolákat látogattam többek között Egyiptomban, Brazíliában, Indonéziában, Lengyelországban, Kanadában, figyeltem az oktatást és a tanárok meg a diákok interakcióját. Ezen túlmenően empirikus kutatást is végzek. Ehhez az utazásaim során egy kérdőívvel fordultam a tanárokhoz és a diákokhoz. És aztán még ott van a szakirodalom kutatása, a különböző országok fiataljainak a tanulásáról szóló tanulmányok összefoglalása.

Ön elemezte a különböző országokban folyó németnyelv-oktatást. Hasonlítanak a problémák?

Igen, ez bámulatos. A tanárok világszerte panaszkodnak, hogy a diákok passzívak, nem nagyon erőltetik meg magukat az órákon, és felkészületlenek. Abban azonban különbségek vannak, milyen intenzíven merülnek fel ezek a problémák, és hogyan kezelik őket a tanárok. Kínában vagy Kamerunban például eltűri a tanár, ha az utolsó padsorban néhány diák átalussza az órát. Más országokban, mondjuk Hollandiában ezt már nem lehet megtenni.

És melyek azok a nehézségek, amelyek különböznek az egyes országokban?

Például a diákok elvárásai a némettanárral szemben. A nyugati világban nagyon sokat várnak el a tanároktól. A diákok szabadidejükben sok mindent néznek-hallgatnak, sok médiát fogyasztanak. A nyelvtanításnak is ennek kell megfelelnie. Délkelet-Ázsiában vagy Afrikában ezzel szemben nem kell olyan látványosnak lennie az oktatásnak. Kamerunban már annak is örülnek a diákok, ha egyáltalán iskolába mehetnek, és mindent lelkesen megcsinálnak, amit a tanár javasol. A diákok érdeklődésének fenntartása tehát teljesen mást jelent Európában, mint Délkelet-Ázsiában vagy Afrikában. Egy másik tényező, ami világszerte különbözik, az osztálylétszám. Mi itt Európában 25–30 diákból indulunk ki. Kamerunban van olyan, hogy 150 fő jár egy osztályba – egyetlen tanárnővel. Egy ilyen tanárnőnek nehezebb tanácsokat adni, de őt is figyelembe kell venni a projektben.

Vannak olyan problémák is, amelyek kifejezetten a német nyelvhez kapcsolódnak?

Azt hiszem, a legtöbb probléma egyszerűen iskolai. Az iskola ebben az életkorban nem elég izgalmas. Ugyanakkor a Németország-kép nagyon fontos a motiváció szempontjából. Utazásaimon azt a tapasztalatot szereztem, hogy minél messzebb van egy ország, annál érdekesebb Németország. Akkor egzotikusnak és látványos tűnik. Ez a kérdőívekből is kiderül: az európai diákok többnyire csak kevéssé érdeklődnek, a délkelet-ázsiai fiatalok viszont meg vannak őrülve Németországért, és németül akarnak tanulni.

Milyen formában mutatják be az eredményeket?

2013 nyarán megjelenik egy könyv, amely arról tájékoztatja a tanárokat, hogyan tanulnak a fiatalok, és hogyan lehet ennek megfelelően alakítani az oktatást. Ezen kívül az egész anyagot a fiatalokkal kapcsolatos képzések és továbbképzések alapjaként is hasznosítják a Goethe Intézetben.

Vannak már előzetes felismerések arról, hogyan lehet a fiatalokat jobban tanítani?

A legfontosabb az, hogy meg kell ismerni az életüket és világukat. Szeretném érzékennyé tenni a tanárokat azok iránt a változások iránt, amelyek a fiatalokban lezajlanak, és szeretnék kicsi, de fontos javaslatokat tenni arra vonatkozóan, hogyan lehet jobban irányítani a tanítást. A fiatalok például nagy testi változásokon esnek át. Megváltozik a bioritmusuk. Esténként nem lesznek olyan gyorsan álmosak, és reggel nem kelnek fel olyan könnyen. Utána az iskolában csak úgy elvannak, főleg az első két órán. Ha ezt tudják a tanárok, nem reggel íratják meg a nagydolgozatot, hanem csak délután.

Ez nagy megértésre vallana.

Igen, de ezt előbb tudnia kell a tanárnak. Egy másik példa: mivel az agy átstrukturálódik a pubertáskorban, a fiatalok nehezebben tudnak koncentrálni, és könnyebb elterelni a figyelmüket. A tanároknak ehhez igazodniuk kell, és egy feladatot például nem csak szóban kell feladniuk, hanem fel kell írniuk a táblára: „25. oldal, 3. feladat”. Ha fenn van a táblán, akkor az a diák, aki épp nem figyelt oda, két perccel később is hozzáfoghat a feladathoz. Van néhány kisebb dolog, amit meg lehet csinálni, hogy kiegyenlítsük az ideiglenes „deficitet” a fiatalok agyában. Akkor a motivációjuk is erősödik, mivel együtt tudnak haladni a többiekkel, és tudják, mi történik.