Heidegger „Fekete füzetei” Otromba összeesküvéselméletek

Martin Heidegger
Fotó (Ausschnitt): Keystone Schweiz/Laif

Nem érintik Heidegger filozófiáját a politikai nézetei? A Fekete füzetek publikálása után a kérdés tárgytalanná vált.

Martin Heidegger a 20. század egyik legjelentősebb német filozófusa. Az marad a Fekete füzetek publikálása után is. Filozófiájára azonban mostantól alapvetően más fény vetül, ugyanis az 1931-től 1941-ig vezetett gondolkodói naplójából kiderül, hogy nem lehet elválasztani a filozófiáját a politikai meggyőződéseitől. Heidegger kifejezetten publikálásra szánta ezeket a füzeteket, és jól tudta, mit cselekszik. Még 1970-ben is újra átnézte őket, nyilvánvalóan azért, mert az abban leírtakat filozófiai hagyatékának tekintette, gondolkodása megalapozásának. 

Kétséges, sőt elvetendő dolgokat már korábban is ismertünk Heideggertől. 1933. május 1-én nemcsak belépett a náci pártba, néhány hónappal később arról is beszélt, hogy egy nép „valódiságának és nagyságának legelső biztosítéka a vérében, a talajában és testi növekedésében” rejlik. Ugyanannak az évnek az elején azt írta zsidó származású tanítványának és szeretőjének, Hannah Arendtnek, hogy „ma egyetemi kérdésekben ugyanolyan antiszemita vagyok, mint tíz évvel ezelőtt Marburgban”. Ez azonban kétértelmű megnyilatkozás, mert hozzátette: „ez nem érinti a Hozzád való viszonyt”. Egyébként is feltűnő az az ambivalens magatartás, amelyet Heidegger számos zsidó tanítványával szemben tanúsított. Karl Jaspers például úgy vélte, Heideggerben nincsenek „antiszemita ösztönök”, ugyanakkor „a nemzetközi zsidóság veszélyéről” beszél. 

Az ilyen kijelentések sem rendítették meg sok Heidegger-olvasó meggyőződését, hogy Heidegger ugyan elkötelezte magát a nemzetiszocializmus mellett, és zsidóellenes megnyilatkozásokat tett, mégsem volt antiszemita. Ezenkívül előszeretettel hivatkoztak arra a módszertani feltevésre, hogy egy szerző gondolkodását nem szabad azonosítani művének tartalmával. Heidegger filozófiáját – hangzott a többségi vélemény – nem érintik a politikai nézetei.

„Új kezdet”

Csakhogy éppen ezt a feltételezést teszik tárgytalanná a Fekete füzetek. Ugyanis Heidegger hitt abban, hogy a nemzetiszocialisták hatalomra kerülésével „a német nép most visszanyerheti saját lényegét, és méltóvá válhat egy nagy sors beteljesítésére”. És ezt a sorsot nem politikai, hanem filozófiai értelemben fogta fel. Az 1927-ben megjelent Lét és idő óta ragaszkodott ahhoz az alapgondolathoz, hogy az emberiség történelme hibás fejlődésen megy keresztül valamiféle technikai „csinálmány” irányába, egy olyan „Sein” (lét) felé tehát, amelyet a „Seyn” (a dinamikus-folyamatszerű, a létező eredetének tekintett struktúra) nevében meg kell haladni. Ehhez egy „új kezdet” szükséges, amelyet a nemzetiszocializmusban látott eljönni. „Egyedül a német ember képes – jegyezte fel ezért gondolkodói naplójába – a létet eredetében újrakölteni és -mondani.” Ezért olvashatunk itt arról, milyen „nagy tapasztalat és öröm, hogy a Führer egy olyan valóságot ébresztett fel, amely gondolkodásunknak irányt és lendületet ad”, továbbá „a nagyszerűen ébredő népi akaratról” és a „faj” fogalmáról mint a történeti létezés „szükséges feltételéről”. 

Ugyanakkor saját, „szellemi” nemzetiszocializmust képviselt. A hatalmon levő nácikat „vulgár-nemzetiszocializmussal” vádolta, de osztozott a törekvésükben, amely „a németség lényegéről és feladatáról és ezáltal a nyugati világ sorsáról való döntésre” irányul. És ez a döntés egyértelműen állásfoglalás a „világzsidóság” ellen. Már az életműkiadásnak röviddel a Fekete füzetek előtt kiadott, Zum Ereignis-Denken címet viselő két kötetében is azt lehetett olvasni, hogy őrizni kell „a németség lényegét és sorsát”, és meg kell szabadítani „a Sajátot” az „idegen uralomtól”. A Fekete füzetek elárulják, mire gondolt Heidegger: A „Seyn” felé vezető úton másik kezdetre van szükség – a „világzsidóság” nélkül.

Antiszemita klisék

1938-tól ennek megfelelően teljes egyértelműséggel beszél a zsidók „számító gondolkodásáról”, a „technikáról” és a „csinálmányról”, és a „zsidókban” olyan csoportot lát, amely ezt a „csinálmányszerűséget” tökéletesen uralja. Peter Trawny, a Vittorio Klostermann kiadónál publikált Fekete füzetek szerkesztője a gondolkodói naplóval egy időben megjelent, Heidegger és a zsidó világösszeesküvés mítosza című könyvében jogosan utal rá, hogy Heidegger ugyan a „vulgár-nemzetiszocializmust” is a csinálmány ama világkorszakához sorolta, amelyet meg kell haladni, ugyanakkor elfogadta azt az otromba összeesküvéselméletet, hogy a „világzsidóság” a sötétségből irányítja a történelmet, tehát antiszemita kliséket használt a kitalált Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből. Ezzel – írja Trawny találóan – kitalált egy „léttörténeti antiszemitizmust”. Ugyanis az új „Seynhez”, amelyet Heidegger filozófiailag el akart érni, hiányoznak az emberek – bizonyos emberek viszont, vonhatjuk le a következtetést, az útjában állnak. A nemzetiszocialistáknak a Hitler Mein Kampfjára való „esztelen hivatkozást” vetette a szemükre. A jelek szerint azonban volt számára egy „eszes” hivatkozás is: a sajátja.