„Make Shift Cities”
A városfejlesztés új útjai

Építészet, művészet, nyilvános tervezés és polgári részvétel, ebből áll össze a holnap várostervezése. Beszélgetés Francesca Ferguson kurátorral a városi térrel való alternatív bánásmódról.

Ferguson asszony, ön szerkesztette a „Make¬_ Shift City. Az urbanitás újratárgyalása” című könyvet. Mi rejlik a „make shift” jelensége mögött? 

A make shift ideiglenes, célirányos pótléka valaminek, ami hiányzik. A fogalom válsághelyzetekben használatos, és a legintelligensebb megoldás megtalálását jelenti az erőforrások szűkössége esetén. Fogja az ember, amije van, és azzal rögtönöz. „Átemelés” tehát, egyfajta újraértelmezés. A Make Shift City-projektben az átemelést, átszínezést a városi gyakorlatra vonatkoztattam, az építészeti tervezésre és a városi tér formai kialakítására. A projekthez készült könyvben művészek és formatervezők foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogyan lehet a várost mint közjót megformálni, újraértelmezni. A make shifttehát implikálja az irányváltás valamilyen formáját is, és a folytonos keletkezés állapotában van. 

A városi tér a közjavak része

Milyen erőforrásokról van szó pontosan? 

Az erőforrások körébe elsőrendűen a földet számítom, mint közjót – különösen a városi teret, amelyet alattomban és észrevétlenül privatizálnak és körülkerítenek. Ahol egyre több szabály ellenőrzi és korlátozza az embert, a mozgását és a tartózkodását. De figyelmet érdemelnek azok az erőforrások is, amelyeket a városi polgárok közösségi tulajdonban szeretnének látni. Az angolok ezeket úgy nevezik: commons. Az áram- és vízellátás és az erdők szintén ide tartoznak. Erről európai szinten is diskurzus folyik. A 2008-as pénzügyi válság utáni recessziós klíma nyomán egyre fontosabb lett a vita a városi közjóról, amelyen osztozkodunk, és amely a miénk. Egyébként is érdemes más városoktól tanulnunk, és intelligens megoldásokat ellesnünk. 

Milyen konkrét példák vannak erre a vitára? 

Kiváló példa az egykori tempelhofi repülőtér területe Berlinben. Ott a város tervei szerint fokozatos fejlesztéssel egy nagy parkot hoztak volna létre, a szélein beépítéssel. A polgárok azonban azt akarták, hogy a Tempelhof maradjon az, ami most, vagyis egy óriási zöld felület a város közepén. Egy helyi népszavazás során a város beépítési terve ellen szavaztak. Ez a nyilvános közjóról való tárgyalás, a commoningegyik példája. Az emberek összefognak, kifejezik akaratukat, mert úgy vélik: ez a terület a miénk, és jobb, ha minél kevesebb szabály vonatkozik rá – mert ez lenne az ideális. Ebből is látható, hogy a polgárok csoportjai olykor nagyon élénk vitákat folytatnak. 

Alternatív lakó- és munkamodellek

Hogyan lehet ezen túlmenően átültetni a gyakorlatba a commoninget és a make shiftet? 

A polgárok, építészek, tervezők, tájépítészek, művészek a saját kezükbe veszik a dolgokat, és egyre gyakrabban maguk döntik el, hogyan akarnak együtt élni, például olyan közös kezdeményezésekben, mint az „építőcsoportok”, egy több generációs házban vagy egy meleg lakóközösségben. Vannak nagyon érdekes modellek. Főleg azokat tartom annak, amelynek keretében alacsony jövedelmű emberek számára valósul meg az ingatlanfejlesztés. Itt is el vannak csúsztatva a paraméterek, ez is make shift. Amely tehát nemcsak a városi közjóra vonatkozik, hanem annál tovább megy – ez nagyon fontos szempontja lesz a Make City Fesztiválnak, amelyet 2015 júniusában rendezünk Berlinben. Kinek építünk tulajdonképpen lakóteret? Figyelembe vesszük-e az olyan új, másféle családstruktúrákat, mint a patchwork-család? Építünk-e más szociális viszonyokban élők számára? 

Hogyan foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel a Make City Fesztiválon? 

A fesztivál struktúrája részvétel-alapú. Több mint száz alapító partnerünk van, akik pénzt adnak, és egyben résztvevői is a fesztiválnak – formatervezők, kommunikációs cégek, építészeti irodák. Aktívan bekapcsolódnak az ilyen alapkérdésekről folytatott nemzetközi vitafórumokba. Az egész városban vannak olyan centrumok – úgy hívjuk őket: urban hubs – ahol ezek a konferenciák zajlanak majd, például a Német Építészeti Centrum. Építészeti irodákban is lesznek stúdióbeszélgetések. A Make City Open keretében építészek, formatervezők, városszociológusok hívhatják meg városi sétákra az embereket. A Berlini Műszaki Egyetemen konferenciát rendezünk az urban commonsról, valamint egy kiállítást Kristien Ring (AA Projects) kurátori közreműködésével a Self Made City témájában. A Make Cityalapötlete az, hogy egy fedél alá hozzuk a rengeteg diskurzust, reflektáljunk az újfajta lakó- és munkaformákra – mind a kisebb formátumban megvalósulókra (lásd: „építőcsoportok”), mind a lakásépítő társaságok fejlődésére –, és alternatív lakó- és életmodelleket mutassunk be. 

„A részvételi folyamatokhoz kommunikációra van szükség”

Mik a legnagyobb kihívások, hogy a make shift bázisára épülő modellek működjenek a holnap városának életében? 

A térpraxisnak és a részvételi folyamatoknak ehhez a fajtájához nagy mértékű párbeszédre és kommunikációra van szükség, a cselekvők és építők, az építészek, tervezők és dizájnerek között is. Épp ez az a diskurzus, amiről leginkább szó van. Ha az ingatlanfejlesztők szembesülnek a civil kezdeményezésekkel, akkor rendszerint megriadnak. A másképp gondolkodó építészek és folyamatfejlesztők dolga tehát az, hogy épp ezek ellen az építtetők ellen lépjenek fel, hogy az elkötelezett civil részvételből a városfejlesztés számára valami pozitív dolog alakuljon ki. Ez nem egyszerű folyamat, megerőltető, néha kudarcot is vall. Már a közösségi kezdeményezések legkisebb egységénél is – mondjuk az építőcsoportoknál – tudja minden építész, milyen nehéz eredményes tárgyalásokat folytatni, ha tulajdonról van szó. Akkor az építésznek ki kell jelölnie a határokat, mégpedig a megformálás hangsúlyos pontjaival.