Günter Grass halálára „Ó, Miszter Grass!”

Meghalt Günter Grass. Németország az egyik legnagyobb íróját gyászolja. A Goethe Intézettel Grass különösen hosszú és bensőséges barátságban volt. „Günter Grass hitt az irodalom erejében” – emlékezik Klaus-Dieter Lehmann, a Goethe Intézet elnöke.

A német kultúra nagy alkotói közül alig néhánnyal volt olyan bensőséges kapcsolatban a Goethe Intézet, mint Günter Grass-szal. Az író évtizedeken át járta a világot a Goethe Intézet küldöttjeként, hogy vitára kész és vitatott szónokként, a prózájával, a lírájával és a rajzaival nyűgözze le a német kultúra barátait. Mindenhol telt ház fogadta.

„Günter Grass számomra nagyszerű, ugyanakkor nehéz beszélgetőpartner volt” – emlékszik vissza az íróra Klaus-Dieter Lehmann, a Goethe Intézet elnöke. – Grass mindig készségesen elfogadta a felolvasásra, pódiumbeszélgetésre vagy előadásra szóló meghívásaimat. Hitt az irodalom erejében.”

Hasonlóképpen emlékszik Johannes Ebert is, a Goethe Intézer főtitkára, amikor az írót méltatja: „Günter Grass-szal a háború utáni idők egyik legjelentősebb német íróját vesztettük el. A Goethe Intézetben azonban egy jó barátot is gyászolunk, akihez sok munkatársunknak egészen különleges személyes emlékei fűződnek – mondja Ebert. – Grass hosszú évtizedeken át az egyik legfontosabb német hang volt a világban, annak ellenére, vagy éppen azért, mert a Németországhoz való viszonya sohasem volt feszültségek nélküli. Csodálatos irodalmi életműve mellett gyakran érkeztek tőle fontos impulzusok különböző társadalmi és politikai ügyekben. Mélységes hálával tartozunk Günter Grassnak. A második világháború után múlhatatlan érdemeket szerzett a Németország iránti bizalom létrejöttében – mégpedig a legjobb értelemben vett harciasságával.”

Egy másik dologban is fontos harcostársa volt Grass a Goethe Intézetnek, teszi hozzá Lehmann: „A fordítók meggyőző és meggyőződéses ügyvédje volt. Tudatában volt, milyen hihetetlenül fontos munkát végeznek hídépítőként és révészként a világirodalom kölcsönös megismertetésében, és támogatta és védte az érdekeiket.” Éveken át fővédnöke volt a „Die Brücke” nevű szerzői és fordítói díjnak, amelynek megalapítását Lehmann és Grass együtt indítványozta.

Klaus-Dieter Lehmann-nak azonban mint olvasónak és kísérőnek egészen személyes emlékei is vannak az íróról. „A bádogdob az egyik olyan könyv, amely rám a legerősebb és legmaradandóbb hatást tette, amelyet életem különböző szakaszaiban újra és újra elolvastam.” Különösen emlékezetes maradt számára egy nap az 1999-es évből: „Stockholmban egy hallatlanul életvidám Nobel-díjast láttam testközelből. Nem elég, hogy átünnepelte az éjszakát a nagy családdal és a barátokkal, akikhez nekem is volt szerencsém tartozni, a következő napon nagy állóképességről tanúságot téve még egy felolvasás-maratont is végigcsinált, amely nagy rokonszenvet keltett iránta.”

Martin Wälde, aki jelenleg a mumbai intézetet vezeti, a Goethe Intézetnek azok közé a munkatársai közé tartozik, akik az utóbbi években a leggyakrabban találkoztak Günter Grass-szal. „Három nagy eseményre hívtam meg Günter Grasst” – meséli Wälde. Grass nagy ünneplésben részesült 80. születésnapja alkalmából szülővárosában, Gdȧnskban. „Meghívtuk őt a városba a varsói Goethe Intézet nevében egy pódiumbeszélgetésre, amelyen Lech Walesa és Richard von Weizsäcker is részt vett. A beszélgetés különleges jelentőséget kapott, mivel Grass az előző évben írt először az önéletrajzában arról, hogy fiatalemberként az SS tagja volt, ami nemzetközi viszonylatban is meglehetős felháborodást keltett. Grass, Németország 'morális lelkiismerete', a mindig vitára kész író és zavarkeltő évtizedekig elhallgatta SS-tagságát.” Walesa egyenesen azt követelte, hogy vonják vissza tőle a gdȧnski díszpolgárságot. „A 2007-es gdȧnski találkozó aztán lényegében meghozta a Grass-szal való kibékülést. Végül is ő volt az a német értelmiségiek között, aki talán a legtöbbet tette a megbékélésért Lengyelországgal.”

Több mint 50 évig volt úton Günter Grass a Goethe Intézettel. Egy fiatal szerző számára különösen nagy nyereséget jelentettek ezek a külföldi tapasztalatok. „Lehetőséget adtak, hogy kilépjek a német-német helyzetből” – mesélte Grass egy interjúban, amelyet a Goethe Intézet 60. születésnapja alkalmából adott. Egyszer, a hetvenes években egy utazás a Goethe Intézettel még irodalmi művet is eredményezett. „Amikor Kalkuttába mentem, és szembe találtam magam a slumökkel és a nyomorral, de ugyanakkor a bengáli magaskultúrával és a pezsgő élettel, először nem tudtam írni” – mesélte Grass. Ezért előbb a rajzoláshoz nyúlt vissza. „A rajzoláson keresztül aztán bele tudtam kezdeni valamiféle naplószerű írásba, amelyből aztán egy hosszabb Kalkutta-vers kerekedett ki. Ebből a három elemből – naplójegyzetek, vers és rajzok – csináltam a Zunge zeigen (Nyelvet mutatni) című könyvet.”

Martin Wälde, a Goethe Intézet munkatársa elmeséli, hogy Grass aztán sok évvel később, 2005 januárjában újra Kalkuttába érkezett. A nagyvárosban eltöltött két hétnek „majdnem olyan jellege volt, mint egy államfői látogatásnak rendőrségi kísérettel”. „Grass volt a legfontosabb író és értelmiségi az Indiával való kulturális kapcsolatokban, szinte mindenki ismerte őt, főleg Bengáliában.” Még a Kalkutta utcáit ellepő riksások is azonnal felismerték a Németországból érkezett vendéget: „Ó, Miszter Grass!”

A Grass és a Goethe Intézet közötti több évtizedes barátság elsősorban a kölcsönös tiszteleten alapult. Amikor négy évvel ezelőtt arról kérdezték Grasst, mit kíván a Goethe Intézet 60. születésnapjára, azt válaszolta: „A nyilvánosság és a mindenkori kormány ismerje el, hogy a Goethe Intézet teljesítménye a Német Szövetségi Köztársaság legszebb vívmányai közé tartozik.”

db