Magyar krimik
A magyarok angolszász krimiket olvasnak

A német krimi magyarországi jelenléte épp csak jelzésértékű, a Deutscher Krimi-Preis eddigi ötven díjazottja közül tíznél kevesebb olvasható magyarul. A közönség hagyományosan a klasszikus rejtvényfejtő krimiket és a régi nagy angolszász szerzőket keresi. A könyvkiadók ritkán kockáztatnak, pedig az elmúlt évek műfaji újdonságai Magyarországon is gyűjtenek rajongókat.

Nemzetközi könyves eladási statisztikákat tanulmányozva első pillantásra úgy tűnhet: az elmúlt években a kortárs bűnregény egyet jelentett Stieg Larssonnal és a skandináv krimivel. A BBC Nordic Noir címmel egyórás dokumentumfilmben kutatta az északi krimiírók (Larsson mellett Jo Nesbø, Henning Mankell, Arnaldur Indriðason és társaik) népszerűségének titkát, a Times Magazinban Az 50 valaha élt legnagyobb krimiíró címen közzétett listára pedig négy skandináv alkotó is felkerült.

A műfaj a 2000-es években – némileg váratlanul - tartalmi és stiláris megújuláson ment keresztül. Az alapvető dramaturgiai szabályok nem változtak, de a történetmondás módjában és az elbeszélés közegében jelentek meg újítások: Tim Davys Amberville (2008) című regényében [magyarul: A halállista, Agavé Könyvek, 2010] például plüssállatok törnek plüssállatok életére. A fiatal német írónő, Leonie Swann Glennkill-jében (2005) pedig egy birkanyáj nyomoz pásztoruk gyilkosa után [magyarul: Glenkill – Birkakrimi, Athaeneum 2000 Kiadó, 2007]. 

Ennél is jellemzőbb, hogy a krimiírók újabb és újabb egzotikus helyszíneket és történelmi korokat fedeztek fel véres történeteik számára. Így már nem meglepő, amikor nagyvárosi sötét sikátorok helyett XVI. századi augsburgi és frankfurti gőzfürdőkben követnek el rejtélyes bűntényeket (Wilfried Horwege: Tod im Badehaus (1999) [magyarul: Gyilkosság a fürdőházban, Fekete Sas Kiadó, 2000).

Krimi: a hétvégi lektűr

Bár a magyarországi könyvkereskedelem általában gyorsan reagál a nemzetközi tendenciákra és divatokra, a krimik esetében meghatározó, hogy a magyar közönség hagyományosan az angolszász szerzők, illetve néhány klasszikus iránt érdeklődik. Az olvasók jelentős része a logikai úton kikövetkeztethető megoldással operáló krimiket kedveli. A történettől elsősorban szellemi rejtvényt vár, nem akciót. Könnyű hétvégi olvasmányt, nem pedig irodalmi utalásokkal átszőtt társadalom- és korrajzot.

Mivel a krimikiadásnak megvannak a különleges kockázatai, a magyar könyvkiadók pedig kifejezetten kockázatkerülők, csak kevesen lépnek új utakra. Míg Agatha Christie, Georges Simenon, Raymond Chandler, Arthur Conan Doyle és Dashiell Hammet műveinek újrakiadásával egy sor kiadó próbálkozott a rendszerváltás óta, új szerzők bevezetését – legyenek hazájukban bármily sikeresek – kevesen vállalják.

Nagyot lehet bukni a krimivel

Egy nyomozó alakjának az ismertté tételéhez idő, pénz és energia kell. Be kell futtatni egy sorozatot, hogy anyagilag is megérje. Az az olvasó azonban, aki már az első kötetben megszereti a főhőst és történeteit, néhány hónapon belül igényli a folytatást, és felháborodik, ha a következő kötetet mégsem vállalja a kiadó, mert az előzőből nem fogyott elég. Ez akár még a kiadó halálos ellenségévé is tehet hűséges olvasókat.

A kiadók sokszor az eredeti kiadási sorrendet sem tartják be, hanem rögtön a „csúcsdarabbal” kezdik; hátha így az író könnyebben megszerettethető. Volt olyan eset is, amikor a rossz fordítás csapott agyon egy sikeresnek ígérkező debütálást. Magyarországon egészen a közelmúltig még olyan népszerű szerzők is kockázatosnak minősültek, mint Patricia Cornwell, Tess Gerritsen vagy John Le Carré. Míg például Németországban akad olyan könyvkiadó, amely kifejezetten krimikre specializálódott (Diogenes, Unionsverlag), Magyarországon nincs ilyen.

Az Agavé Könyvek valamelyest kivételnek számít, mert a krimiirodalom igen markáns részét képezi a kínálatának. (A könyveinek megközelítően a fele krimi, míg más sikeres kiadóknál, például a Millennium-trilógiát gondozó Animus Könyvkiadónál vagy a Wolf Haas-könyveket piacra dobó Scolar Kiadónál ez az arány pusztán 15-20 százalék– utóbbi ráadásul kifejezetten csak egy-két krimiszerzőre építi műfaji kínálatát.) Arról nem beszélve, hogy az Agavé Könyvek kifejezetten arra törekszik, hogy megismertessen Magyarországon eddig kiadatlan, de külföldön sikeres krimiszerzőket. „Húsz éve elképzelhetetlen volt, viszont a mai olvasók már tudják, ki Matthew Scudder, Patrick Kenzie vagy éppen Gordianus (Lawrence Block, Dennis Lehane és Steven Saylor regényeinek főhősei – a szerző megjegyzése).” – összegez Varga Bálint, az Agavé Könyvek ügyvezetője. 

Elvétve néhány német

A kortárs német krimi magyarországi jelenléte épp csak jelzésértékű. Az 1985-ben alapított és azóta évente kiosztott Deutscher Krimi-Preis német díjazottjai közül magyar nyelven alig néhány olvasható, és ezeknek a krimiknek a kiadása is rendszerint megakadt egy-két rész után. Jellemző, hogy Jakob Arjouni, a Kayankaya-detektívregények szerzője krimijeivel nem tudott megragadni a magyar piacon. A Helikon Kiadó inkább látott fantáziát a náci Németország bűneivel kapcsolatos felelősség (Hausaufgaben, magyarul: Lecke) és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás lehetséges következményeinek disztopikus irodalmi tematizálásában (Chez Max, magyarul: Chez Max – Vacsorázz Max-nál Párizsban), mint a németországi török nyomozó bűneseteinek kiadásában. De Oliver Bottini Louise Boni-sorozatából is csak két kötet (Gyilkosok nyara, Gyilkosság a Zen jegyében) érhető el.

Üdítő kivételt jelent az Athenaeum 2000 kiadó által gondozott, tudományos-fantasztikus krimikkel befutott Frank Schätzing, valamint a Scolar kiadó által megjelentetett Wolf Haas, a különleges nyelvezetű és hangulatú Brenner-regények osztrák szerzője. A hétrészes krimisorozat ötödik része, a Mint az állatok című regény 2011 tavaszán került a magyar boltokba. A német krimik magyarországi kiadását jelentősen befolyásolja, hogy kevés a közvetlen információ a német könyvpiacról. Így a magyar kiadók általában nem a németországi siker alapján döntenek a kiadásról, hanem a kedvező nemzetközi visszhang nyomán. És még az sem árt, ha a kötetek fordítója vagy szerkesztője személyesen lobbizik a megjelentetésért, s a kiadó szerez rá fordítástámogatást.