Grimm A Grimm-testvérek meséi

Die Märchen der Brüder Grimm_Magazin
Takács Mari: Piroska és a farkas | Foto: Csimota Kiadó

Grimm-testvéreknek voltaképpen csak Jacob Grimmet (1785-1863) és Wilhelm Grimmet (1786-1859) szokás nevezni, noha szüleik házasságából összesen hat gyerek született, öt fiú és egy leány. Csakhogy Jacob és Wilhelm irodalmi és tudományos tevékenysége egész életükben olyan szorosan összefonódott, hogy kettejük alakja ikerpárként él a kulturális emlékezetben.

Családi mesék című mesegyűjtemény, amelynek kétkötetes első kiadása 1812-ben és 1815-ben jelent meg, a testvérpár fiatalkori műve, amelyet aztán egy sor fontos nyelvtudományi és kultúrtörténeti munka követ; ugyanakkor mindmáig a legismertebb és legkedveltebb könyvüknek számít. A Grimm-testvérek meséi képviselik mind a mese fogalmát, mind a német romantika világképét. A meséket vagy részben vagy összességükben a világ csaknem minden nyelvére lefordították, sokféleképpen újramesélték, illusztrálták, színpadra állították, megfilmesítették, képregényként feldolgozták – és természetesen eredeti formájukban is olvassák.

Jacob és Wilhelm Grimm alig múltak húszévesek, amikor érdeklődésük a népköltészet felé fordult. Eleinte Clemens Brentano számára küldtek anyagokat A fiú csodakürtje című népdalgyűjteményhez, de aztán elkezdtek önállóan meséket és mondákat gyűjteni. Ehhez felhasználtak nyomtatott forrásokat éppúgy, mint régi kéziratokat, krónikákat, naplókat és jegyzőkönyveket, de még fontosabbak voltak azok barátoktól levélben kapott közlemények, amelyek családi körben vagy ismerősök közt fejegyzett, ott és akkoriban ismert meséket tartalmaztak.

A legtöbb meseadatközlő nevét ismerjük. Dorothea Viehmann-nak, aki egy szabó özvegye volt, mintegy negyven mesét köszönhet a gyűjtemény, köztük olyan igen fontos szövegeket, mint A hűséges János vagy Az ördög és az öreganyja. Dortchen Wild, egy patikus lánya, később Wilhelm Grimm felesége, húsz mesét jegyzett fel, de szülei és nővérei is gyarapították a gyűjteményt. A Hassenpflug és a Haxthausen család is több tucat mesét jegyzett fel a Grimm-testvérek számára. Ezek az adatközlők mindnyájan hugenotta eredetű polgárcsaládok tagjai voltak. Ezzel magyarázhatók a francia mesekinccsel való egyezések, valamint az is, hogy a Családi mesék miért bizonyultak vonzónak a polgári olvasóközönség előtt.

A Grimm-testvérek célja az volt, hogy meséik számára a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt megnyerjék olvasónak és hallgatóságnak. Egyrészt a tudományos követelményeknek is meg akartak felelni, másrészt esztétikailag teljes értékű szövegeket, irodalmi alkotásokat akartak létrehozni. Az 1819-es második kiadás előszavában ezt írták: „Ami gyűjtésünk módját illeti, mindenekelőtt hűségre és hitelességre törekedtünk. Tehát saját kútfőből semmit sem toldottunk hozzá a mesékhez, semmiféle viszonyt és vonást nem szépítettünk bennük, hanem úgy adtuk vissza tartalmukat, ahogyan találkoztunk vele; hogy a kifejezésmód és az egyes dolgok megfogalmazása tőlünk származik javarészben, az magától értetődik, de minden sajátosságot, amit csak észrevettünk, megpróbáltunk megtartani, hogy e tekintetben se fosszuk meg a gyűjtést a természet változatosságától.”

Ami az akkori és későbbi pedagógiai aggályokat illeti, hogy tudniillik a gyűjtemény némely meséinek drasztikus mozzanatai nem árthatnak-e a gyerekeknek, mindmáig érvényesek a Grimm-testvérek szavai: „Mi a tisztaságot az őszinte, semmi becstelenségnek támaszt nem kínáló elbeszélés igazságában keressük. Azonkívül pedig minden, gyermeknek nem való kifejezést gondosan kigyomláltunk ebből az új kiadásból. Ha mégis szemünkre vetné valaki, hogy a szülőket egy s más zavarba hozza és megbotránkoztatja, amiért is nem szívesen adnák gyermekeik kezébe a könyvet, márpedig e gond ritka esetekben jogos lehet, akkor könnyű válogatni a mesékből, ám általában, az egészséges állapotra tekintve, bizonyosan szükségtelen az ilyesfajta rostálás.”

Ezt a három egészen különböző normát – a tudományos hitelességet, az esztétikai értéket és a pedagógiai szempontot – a Grimm-testvérek össze tudták egyeztetni. A Családi mesék egyszerre számít reprezentatív népmesegyűjteménynek és a német romantikus elbeszélő próza remekművének. Megjelenése tekinthető az összehasonlító mítoszkutatás megalapításának is, hiszen a testvérek előtt is csak a munkafolyamat során vált világossá, hogy a „költői jellegű” mesék különválasztandók a „történeti” vagy „lokális-mitikus” mondáktól. (A Német mondák című, szintén monumentális gyűjtemény kevéssel a mesék első kiadása után jelent meg.)

A gyűjtemény sikere nem utolsósorban tartalmi és mesepoétikai gazdagságával magyarázható. Csaknem minden mesetípus megtalálható benne: varázsmese, tündérmese, állatmese, tréfás anekdota („Schwank”), példázat, sorselbeszélés és legendaszerű mese. (A legendaszerű meséken kívül a gyűjtemény függelékében tíz gyermeklegenda is olvasható.)

Másfelől a Családi mesék stilisztikailag nagyon is egységesnek érződik. Wilhelm, akinek gazdagabb költői vénája volt, mint a tudományosan elkötelezett Jacobnak, végezte a stilizálás és egységesítés munkáját. A teljes nyelvi egységről a Grimm-testvérek mindenesetre lemondtak, hogy érzékeltessék a tájszólás nyelvi erejét. A gyűjtemény összesen kétszáz meséjéből mintegy húsz szöveget meghagytak az eredeti alnémet vagy alemann változatban, többek között A halászról és az ő feleségéről, valamint A gyalogfenyőről szóló híres meséket. Mindkettőt Philipp Otto Runge hamburgi festő és költő jegyezte fel.

A Grimm-mesékből az első magyar nyelvű válogatás 1861-ben jelent meg. Azóta a gyűjteményből kisebb-nagyobb részek, válogatások többször is készültek a magyar olvasók számára. Benedek Elek 1901-es, Ritoók Emma 1943-as és Rónay György 1955-ös gyakran leegyszerűsítő vagy megszépítő-tompító átdolgozásai a teljes szövegnek mintegy harmadát-negyedét tartalmazzák, Urbán Eszter szöveghű 1959-es válogatásában pedig csak 25 mese szerepel. Az első teljes és szöveghű magyar kiadás 1989-ben jelent meg, Adamik Lajos és Márton László fordításában. Ez a változat a Grimm-testvérek életében megjelent utolsó, 1857-es kiadás mind a kétszáz meséjét tartalmazza, és megpróbálja magyarul visszaadni a Grimm-testvérek nyelvi komplexitását, valamint stilisztikai jellegzetességeit. A 2009-es javított, bővített kiadásban már a tíz gyermeklegenda fordítása is olvasható.