Daniel Kehlmann Budapesten „Az írásban a kihívást keresem”

Daniel Kehlmann
© Draskovics

Daniel Kehlmann volt a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, így 2018-ban ő kapta a Budapest-nagydíjat is. A Magvető Kiadó gondozásában a könyvfesztiválra jelent meg új regénye, a Tyll magyar kiadása.

Három éve már egyszer meghívták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, de nem gondolta volna, hogy ilyen rövid idő múlva díszvendégként tér vissza – többnyire mégis nála idősebb írókat szoktak felkérni erre. Daniel Kehlmann meg is lepődött, pedig Magyarországon is népszerű szerző, telt ház is fogadta a budapesti Millenárison. A Berlinben és New Yorkban élő író 43 éves korára világhírű lett. A magyar könyvkiadás pedig gyorsan követte a világtrendet: a Magvető Kiadónál sorra jelentek meg a Kehlmann-kötetek. A világ fölmérése (2006), aztán A Beerholm-illúzió (2008), a Hírnév (2009), az F (2014), az El kellett volna menned (2017),  az Én és Kaminski (2017) és végül a Fodor Zsuzsa fordításában megjelent Tyll, amely a 30 éves háború korában játszódik. A történelmi eseményekből kiinduló, de Kehlmanntól megszokott módon sokszor inkább szürreális mesébe hajló regény középpontjában Tyll Ulenspiegel figurája áll, aki eredetileg egy más történelmi kor szereplője. Till Eulenspiegelként nyilván a magyarok számára is ismerős, a középkori társadalmat kifigurázó, a társadalom elé torz tükröt tartó német népi hős. Tanulságos történeteit először a 16. század elején jegyezték le, de a 14. századból származnak. Számtalan irodalmi feldolgozása született a figurának, akivel Daniel Kehlmann igazán megküzdött. Nehéz volt szóra bírna: el kellett képzelnie, hogyan beszél, hogyan cselekszik a figura, akinek az eredeti történetekben tulajdonképpen nincs személyisége. Kehlmannt viszont régóta érdekli, hogy ha a didaktikus mázat lehántjuk róla, akkor mi is marad ebből a gunyoros figurából - erről a szombati könyvbemutatón beszélt, ahol Grecsó Krisztián író volt a beszélgetőpartnere.

Kehlmann már korábban is írt történelmi regényt, de Alexander von Humboldt és Carl Friedrich Gauss története sokkal több valóságos kapaszkodót kínált, amelyektől aztán el tudott rugaszkodni a fikció irányába – így született meg a két tudós és a modern tudomány születésének története, A világ fölmérése, amely németül 2005-ben jelent meg.

A szerző a könyvfesztivál megnyitóján vette át a Budapest Nagydíjat, ekkor Lévai Balázs műsorvezető beszélgetett vele a színpadon, főleg az írói műhelytitkokról. Kehlmann 22 évesen írta első regényét. Csak egy hosszabb novellára készült, és meglepődött, hogy végül a maga kétszáz-valamennyi oldalával regény lett belőle, ráadásul gyorsan meg tudta jelentetni. Azóta is termékeny író, ami nem azt jelenti, hogy ne lennének fiókban hagyott, befejezetlen munkái. Ezekről azt mondta: akkor hagyta el őket, amikor úgy érezte, kiüresedett a szöveg, és már nem jelent számára igazi kihívást. Kiderült, hogy talán ez a legfontosabb mozgatója az írás során. 
 
„Mindig” – válaszolta vidáman, amikor Lévai Balázs azt kérdezte tőle, előfordul-e időnként, hogy úgy érzi, elérte a határait. A Tyll írása közben is sokszor úgy érezte: nem tudja megcsinálni. „Találj olyan dolgokat, amiket nem tudsz megcsinálni, és próbáld megcsinálni őket” – valahogy így írható le Kehlmann mottója, amit egyébként az amerikai prózaírótól, Jonathan Franzentől kölcsönzött. „Találj valamit, amiről úgy gondolod, nem kellene írnod róla, és írj arról” – bár Kehlmann elmondása szerint kicsit más összefüggésben hangzott el ez a mondat, de ide is illik. Talán nem meglepő, hogy Kehlmannt a mai napig sem riasztja el, ha kezdetben rossznak találja a saját szövegeit: azt mondja, az első piszkozat mindig rossz szöveg, de meg kell csinálni, különben nem lesz, amit megjavítson az ember. Kehlmann precízen dolgozik, a Tyll egyes fejezeteit például hétszer átírta. Szerinte nem az írás tesz valakit íróva – író az lesz, aki a szövegeket be is fejezi, még akkor is, ha nem jók. A pályáját elmondása szerint borzasztó versekkel és novellákkal kezdte – egyszerűen azért ült le írni, mert történeteket szeretett volna elmesélni.

Azóta könyvről könyvre tágítja a saját látóhatárát. A Tyll azért is jelentett kihívást, mert a 30 éves háború olyan hosszú, fordulatokban és szereplőkben gazdag eseménysor, hogy nehezére esett belőle kiválasztani néhány kiemelt figurát és eseményt. Végül Tyll lett az egyik központi figura. A Tyll megírasakor nagy feladatot jelentett Kehlmannak az is, hogy a falusi életről írjon. Városi ember, soha nem élt falun, és nem írt olyan közösségről sem, mint amilyen egy falu közössége lehetett a harminc éves háború korában.
 
A szövegei pontosságához hozzátartozik a gondosan megkomponált szerkezet is. Elképzelhetőnek tartja, hogy az olvasók nem mindig tudják követni az összefüggéseket, de szerinte a jó próza, az érzékeny részletek őket is szórakoztatják. Írás közben mégis nagyon nagy hiba lenne szerinte azokra az olvasókra gondolni, akik kevésbé értik meg a művet.
„Cinikus dolog lenne nem intelligens embereknek írni, mert nagyon is sok intelligens ember van” – véli.

Kehlmannt nem csak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál köti Magyarországhoz, hanem néhány magyar író is: Esterházy Péterrel személyesen is találkozott, egyik fő műve, a Harmonia Caelestis pedig inspirációt is jelentett neki: a családtörténet töredezett, idősíkokat váltogató szerkezete megtetszett Kehlmannak. Innen merítette az ötletet, hogy F című regényében egy család történetével foglalkozzon. Dragomán György legutóbbi regényéről, a Máglyáról recenziót is írt: már az előző regényét, A fehér királyt is mesterműnek tartotta, a Máglya pedig szerinte az egyik legjobb könyv, amit az ő nemzedékében írtak. Kehlmann F című regényében felbukkan még egy magyar vonatkozás, a Rubik-kocka. Hogy mennyire esetleges néha az irodalomértelmezés, azt jól mutatja, hogy a kockát később sok olvasó úgy tekintette, mint központi motívumot, amiben, mint cseppben a tenger, ott van a regény szerkezete. Bár talán tényleg leképezi bizonyos értelemben a regény szerkezetét, de a kocka csak az utolsó pillanatokban került a szövegbe, mert a szerkesztő azt tanácsolta, hogy Kehlmann dobja fel valamivel a szomorú pap, Martin figuráját.
 
Bár most egy Európa számára tragikus korszakról, a harminc éves háború időszakáról írt regényt Daniel Kehlmann, elmondása szerint ez nem azért történt, mert ez a baljós párhuzam jutott volna eszébe a mai Európa helyzetéről. Hiszen a harminc éves háború kora ennél jóval katasztrofálisabb kor volt, szerinte a mai szíriai helyzethez hasonlítható. De a világ eseményei szerinte is hatnak az íróra: biztosan nem véletlen, hogy most épp egy ilyen tragikus korszakra esett a választása.