Interjú Kiss Noémivel „Európa egy nagyon személyes földrész”

Noémi Kiss
© Csoszó Gabriella

Rongyos ékszerdoboz címen közreadott kelet-európai útleírásai bővített kiadásának bemutatója kapcsán az írónő válaszolt kérdéseinkre: a beszélgetésben többek közt az utazás és írás kapcsolatáról mesél.

Rögtön hat az érzelmekre, de pontosan mire utal a Rongyos ékszerdoboz cím?
 

Az ékszerdoboz egy várost jelent, a könyvbe el van rejtve, ezért nem fedem fel, hogy pontosan melyiket. Annyit elárulok, hogy Galíciában van, a mai ukrán oldalon és Krakkó a testvérvárosa. És hogy miért rongyos? Mert egy nagyon szép városról van szó, ami a reneszánsztól a szecesszióig sokféle stílust rejt magában. Mégis, mikor megérkezünk, először leginkább a 20. század komor történelme látszik ma a falain. A posztszovjet időszak szemlélete és emlékezetromboló hatása. Ha közelebb megyünk és órákat, napokat töltünk ott, hirtelen a világ legszebb városává válik, ott találjuk magunkat a világ közepén egy művészeti és emberi gazdagságban. Az ékszerdoboz-városok a földrajz természeti és emberi csodái. Természetesen többségében Kelet-Európában találjuk meg őket, úgy, hogy meg kell küzdeni a látványukért. Kutatni, figyelni, semmi nem jön velünk szembe magától.
 
Az utazás témája több megjelent művében is meghatározó. Mi motiválta az utazó-elbeszélői formát?
 

Az utazás és az írás számomra egy tőről fakadnak. Mert az elbeszélés és a világ leírása eleve egy belső utazás, és a megfigyelés, a táj rögzítése is hasonló művelet. Engem nagyon inspiráltak az első útjaim, amikor 1989 után Erdélyben jártam, Gyimesben, Kolozsváron, Nagyváradon. Először nagyon idegen és másodszor pedig egy igen ismerős, sőt vágyott archaikus világ tárult fel előttem. Néprajzosokkal utaztam és éreztem, hogy az ő szakmájuk a megfigyelés, a beszélgetés, az interjúzás emberekkel. De nekem az volt a vágyam, hogy történeteket formáljak ezekről a találkozásokról. Fontos még számomra a fotográfia is. Mindig készítek képeket az útjaimon, legutóbb Albániában és Grúziában jártam. A képek segítenek megírni ezeket az utazásokat. Ma már a facebook oldalamon is vezetek utazási naplót. Amikor a regényemet, a Sovány angyalokat írtam, a saját kisvárosom, Gödöllő múltjába utaztam. Kutattam a családi archívumot és a régi fotográfiákat.
 
Különös módon vezeti végig az olvasót a tájakon. Leíró és egyben nagyon személyes is. Hogy lehet ezeket szétválasztani, kezelni?
 

Mert nem látok nagy különbséget a kettő között. A megélés, átélés és az írói figyelem a saját intim világból fakad. És óhatatlanul hasonlítunk. A mi világunkhoz mérjük az idegent. Nem is tudnánk másképp eligazodni a látottakon, ez értelmezés nem lehet személytelen. Mondok egy példát, a csángó házak és az állatok tartása, az ottani beszédmód mindig a máramarosi nagymamám világára emlékeztet, és azt is keresem benne, csak erről ilyen nyíltan soha nem írtam még, mert én akkor Gyimest szeretném elbeszélni. De ugyanez van a kaukázusi falvak világával. Amikor Grúziáról és Szvanetiről írok, ott lebeg előttem a Kárpátok.
 
Bukovina, Galícia, Vajdaság… történelmi régiók, melyeknek nem csak városi-és történelmi látképét adja, hanem személyes történeteken keresztül mutatja be a „hétköznapi” emberi életet, és éppen ezek a történetek teszik élővé az elbeszéléseit. A szubjektív látásmód megszólaltatása mellett mennyire lehetséges egy objektív kép megalkotása is?
 

Nincs objektív kép, mert még egy utazásról készült fotográfia is perspektíva. Szelektál és fényviszonyokat ábrázol. De lehet törekedni az igazságosságra. Hogy ne ítélkezzünk túl korán, ne kapkodjunk, hogy odafigyeljünk az emberekre, reakcióikra, arra az életvilágra, amit maguknak kialakítottak. A földrajzban semmi sem véletlen, mindennek oka van. Miközben minden utazás véletlen találkozások sorozata. Hogy mit veszünk észre, mi hat ránk, és hogy tudjuk megőrizni, feldolgozni. Engem nem a turisztikai látványosságok érdekelnek, hanem az, miként hat rám egy táj. Nagyon fontos ebben az egyedi találkozás és a személyes jelenlét.
 
Milyen személyes élményt jelentettek Önnek utazásai és ezek milyen befolyással voltak Önre?
 

Minden utazás más, nem lehet általánosítani. Akadtak egészen drámai élményeim ukrán rendőrökkel, voltak katartikus találkozásaim Gyimesben csángókkal, vagy egy azeri hegyi faluban Xinaliqban, ahol életemben a legszebb fotográfiákat készíthettem. Trágyából volt a kerítés. Annál „gazdagabban” kopárabb tájat azelőtt még soha nem láttam. Volt olyan, hogy szektába akartak beszervezni, vagy egy fürdőben ruhában végigmasszíroztak, ez is Ukrajnában volt, Odesszában. Európa egy nagyon személyes földrész, ezer arca van, egészen káprázatos, hogyan váltakozik a táj, lépésről lépésre, és soha semmi nem lehet pont ugyanolyan többé. Na, nem véltetlen, hogy a romantika is a tájképeket utánozta le és az utazást tette irodalommá...


Kiss Noémi, Budapest, 2018. augusztus

© Goethe-Institut Ungarn