Eötvös Péter 75 éves
„Minden zenévé válik”
Eötvös Péter | Fotó: Kállai Márton
Eötvös Péter hetvenöt éves. A zeneszerző, karmester, mentor a nemzetközi kortárs muzsika meghatározó alakja.
Mikor határozta el, hogy zeneszerző lesz?
Zeneszerzőként végzett Budapesten, mégis karmesternek tanulni ment Kölnbe. Mi vonzza a karmesterségben?
Amit a szerző elgondol, azt a karmester realizálja és fordítva is, a karmesteri tapasztalattal jobban tudok zenekarra komponálni.
Mennyire ismerhette az ötvenes-hatvanas években egy a zene iránt komolyan érdeklődő magyar ember, vagy akár egy zeneakadémista zeneszerző-növendék a világban zajló folyamatokat?
A nyugati zene elől hivatalosan el voltunk zárva, de ami tiltva van, az iránt sokkal nagyobb az érdeklődés. Létezett a '60-as években egy avantgárd művészeti kör Budapesten, amelyben képzőművészek, építészek, irodalmárok és zenészek vettek részt. Ezek privát kapcsolatok révén be tudták szerezni a legfrissebb nyugati kulturális információkat.
Milyen irányban tágult a horizontja, amikor kikerült nyugatra?
Leginkább esztétikailag. A pesti akadémiai szellem a tradícióra épített, a nyugati iskolák jövőorientáltak voltak. Sokszor említettem már, hogy itthon egy virágból csak annyit láttunk meg, ami a föld felett volt. Kölnben, Stockhausen mellett előbb a virág gyökerét tanulmányoztuk és abból következtettük, hogy miért olyan a föld feletti része. Szóval a teljességet.
Korán Stockhausen együttesének tagja lett, majd a Pierre Boulez alapította párizsi Ensemble InterContemporain zeneigazgatója volt. Hogyan hatottak ezek a zeneszerzők Önre?
Stockhausen minden művében közreműködtem karmesterként, vagy zenészként. A párizsi együttessel pedig a 13 év alatt több száz új művet mutattam be. Minden zenei tapasztalatomat ettől a két mentoromtól kaptam. Stockhausentől a zeneszerzés, Bouleztől pedig a vezénylés technikáját sajátítottam el. Mindkettővel egész a halálukig munkakapcsolatban maradtam.
Teljes estés operát viszonylag későn, 1998-ban komponált először. Miért várt ilyen sokáig?
1973-ban és 1975-ben már írtam két kamaraoperát, de a karmesteri feladatok teljesen kitöltötték minden időmet. A 80-as években kaptam Kent Naganótól felkérést egy operára és erre hosszú ideig készültem, úgy, hogy például két szezonban vezényeltem Lyonban a Don Giovannit és közben tanulmányoztam annak a dramaturgiáját a saját operámhoz.
Mi volt az inspiráló erő?
Egész életemben a színpad inspirált. A fiatalkori budapesti színházi és filmzenék tapasztalatából szereztem bátorságot, hogy újból színpadra állítsam a zenémet.
Szükséges-e speciális zenei nyelv kialakítása az operához?
Az operák zenei nyelve lényegesen más, mint a szimfonikus zene. Minden történet más hangzásvilágot igényel. Ehhez hozzájönnek a különböző nyelven komponált operák, mivel az opera alapvetően nemzetközi műfaj. A különböző nyelvek ritmusa, hangsúlyozása, logikája, kultúrája mind más és más zenei megoldást igényel.
A Három nővér az egyik leggyakrabban játszott kortárs opera, számított ekkora sikerre?
Nem, de a siker rögtön a bemutatón jelentkezett.
Létezik-e valamilyen könnyen felismerhető Eötvös-stílus, van-e valamilyen kompozíciós vezérelve?
A zeném mindig dialógusban van a hallgatóval és a nézővel. Én elmesélem a zenét. Ez a fiatalkori színházi tapasztalataimból ered, annak a folytatása.
Egyszer azt nyilatkozta: „A nyelvezetem ugyanaz, hozzám kötődik. A stílus más, az a tárgyhoz". Milyen ez a nyelvezet?
Sajátos hangzásvilágom van, amit leginkább az írók nyelvi világához hasonlíthatok, akik bár különböző témákról írnak, de a nyelvezetüket rögtön felismerjük.
Mi az az erő, ami komponálásra készteti?
Bennem mindig zeng valami, csak alkalom kell, hogy más is hallja. Olyan ez mint amikor a növények a napfény hatására kibontakoznak.
A Goethe-érmet augusztusban kapta meg, az indoklásban az szerepelt: „Eötvös Péter magyar zeneszerző és karmester saját szerzeményeivel és kortársai műveinek interpretációival a hidegháború idején és a berlini fal leomlása után is a közös európai zenekultúra élharcosa volt, és ma is ennek a kultúrának a meghatározó alakja". Ma már tudjuk, a CIA a negyvenes évektől kezdve komoly pénzt, munkát, fektetett a kortárs, avantgard művészek, művészetek támogatásába, gyakorlatilag fegyvernek tekintette őket a kommunizmus elleni harcban. Lehetett a CIA jelenlétből valamit érezni?
Érdekes, ezt most hallom először, de el tudom képzelni, hogy ez így volt. Visszatekintve nem hiszem, hogy bármit másként csináltam volna, ha ezt tudom.
Milyen céllal hozta létre az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítványt?
Fő célom a fiatal zeneszerző és karmester generáció közötti kapcsolat megerősítése, hogy együtt dolgozzanak és ismerjék egymás feladatkörét. Ezen felül pedig, hogy tovább adjam azt a hatalmas tudást, amelyet én kaptam az ötven éves pályám során. Alapítványként, támogatásokból működik. Kis létszámú csoportokat fogadunk, és professzorként nemzetközileg jelentős zeneszerzőket hívunk meg.
Tevékenyen vett részt zeneszerzőként és előadóként egy új zenei világ kialakításában. Hogyan látja, mi az, ami az elmúlt évtizedek kísérletezéseiből életerősnek bizonyult?
A "klasszikus" zenei hangzásvilág az utóbbi évtizedekben két irányban változott: az egyik a komplexitás, a másik a szimplicitás irányában alakította ki a nyelvezetét. Mindkettő nagyon színes és formailag is érdekes lett. A közönség az igényeinek megfelelően választhat.
Ha végigtekint pályáján, mi volt az, amivel Eötvös Péter részt vett az új zenei világ megszületésében?
Három területen voltam egyenlő módon nagyon aktív: zeneszerzőként főként a 10 operámmal és számos koncertművemmel, amelyeket az egész világon játszanak. Karmesterként a 20.-21. század zenéjét szintén az egész világon autentikus módon, a zeneszerzőkkel való személyes kapcsolaton keresztül tudtam átadni a zenekaroknak, ugyanúgy, ahogy ez a korábbi századokban is történt. Tanárként sok száz növendékem indult el a zenei pályán és került vezető pozícióba.
A zenén kívül mi foglalkoztatja még?
Lényegében minden foglalkoztat, mert valahogy minden zenévé válik. A zene az egyik nyelv, amelyen az ember beszél és zenél.