Techno a kilencvenes években
Tánc a páncélteremben

Sokak számára a techno jelenti a kilencvenes évek zenéjét. Németországban Berlin volt az új irányzat központja: mielőtt létrejöttek volna a tömegrendezvények – például a Loveparade –, az emberek szűkebb körökben buliztak – nagyon szokatlan helyeken.

Ha Monika Dietl alias Moni D. a mikrofon előtt ült, a bulizni vágyók egész Berlinben az ő tippjeire vártak. The Big Beat volt a címe a műsorának a Radio4U nevű ifjúsági rádióadón, és szombat esténként rejtjeles üzenetekben árulta el, hol lesznek illegális techno-bulik. „Shut up and dance” – ezzel bocsátotta útjukra a hallgatóit a műsorvezető.

Ez a jelszó találóan írja le, miért lett olyan sikeres a techno a kilencvenes évek elején Berlinben. A nagyváros klubélete a punk és a wave letűnése után a nyolcvanas évek közepén meglehetősen unalmas volt, de az acid-technóval aztán új bulizási kultúra érkezett a városba. Bár az acid kezdetben csak kisebb körben hódított, de a bulizók mintha csak erre az új impulzusra vártak volna: a trend nagyon bejött.

Az újfajta bulik véget vetettek a nyolcvanas évek dizájnos összejöveteleinek, ahol a vendégek az est nagy részében egy koktélos pohárral a kezükben a bárpultnál álldogáltak. Ettől kezdve az emberek a stroboszkóplámpák villogásában rángatóztak. Az etikett, az outfit, a látni-és-látszani a háttérbe szorult – a mámoros tánc volt a lényeg.

Titkos bulik

Amikor leomlott Berlinben a fal, a kelet- és nyugat-berlini technorajongók is egyesültek. „A két techno-közösség újraegyesülése egészen pontosan két napig tartott – foglalja össze a kelet-berlini DJ, Paul van Dyk a fordulat időszakát. – Csütörtökön megnyíltak a határok, és szombaton közös bulit rendeztünk a nyugat-berlini Ufo klubban.” A felszabadulás érzése közösségi projektet varázsolt a technóból. A kelet-berlini fiatalok ki akarták tombolni magukat a kommunista rezsim alatt átélt elnyomatás után. Hírhedt bulikat rendeztek a legeldugottabb, leglekoszlottabb, legsötétebb helyeken. 

Aki például a Köpenicker Straßén levő Ufo klubba akart bejutni, annak egy magánlakás padlójába vágott szűk lyukon át kellett lemásznia egy létrán, és odalent egy boltozatos pincehelyiségben találta magát, amelyben nagyjából negyven ember fért el. Hogy ilyen helyeken – vagy például nehezen megközelíthető bunkerekben – lehetett bulizni, az különleges hangulatot adott az egésznek. Olyan emberek jöttek el ezekre a helyekre, akik jól érezték magukat ebben az anarcho-atmoszférában. Zavartalanul bulizhattak egész éjjel, záróra nem volt, és a rendőrségnek akkoriban más dolga is volt, mint hogy azzal foglalkozzon, hogy az emberek kisajátították egy-egy éjszakára a egykori keletnémet hadsereg elhagyott bunkereit.
 
Egy másik legendás hely a Tresor volt: a Leipziger Platz közelében levő egyik nagy áruház páncélterme. A klubnak egészen sajátos hangulata volt. DJ Mijk van Dijk így emlékszik: „Már a pincébe vezető hosszú folyosó is olyan volt, mintha egy másik világba vezetne. Minél tovább mentél benne, annál melegebb és nedvesebb volt, a zene annál hangosabb és intenzívebb, a régi falak remegtek a basszusoktól, a kicsapódó pára csepegett a mennyezetről.” Az ilyen klubokban meghonosodott környezet máig meghatározza a berlini kulturális élet imázsát: itt nem sokat adnak a drága és sikkes dolgokra, a művészek szeretik a klubok, galériák és stúdiók földhözragadt stílusát.
A Tresor a világ egyik legnépszerűbb techno-klubja volt a kilencvenes években. | Fotó: © picture-alliance/dpa/dpaweb/ XAMAX

A nagy bum-bum vége

Később a techno a berlini Loveparade felvonulásán és a dortmundi Mayday fesztiválon nagyobb tömegeket is elért. Talán a berlini, eredeti techno kezdeti ideje volt túl exkluzív, talán a klubok voltak sokak számára túl kényelmetlenek, a beatek túl kemények, mindenesetre a kezdetek kemény techno-dobogásával szemben idővel teret nyertek a könnyebben befogadható hangzások, amelyekbe például némi drum ’n’ bass is keveredett. DJ Thanith, aki ott volt a kezdeteknél, így számol be a kilencvenes évek befolyásos irányzatának végéről: „Sokaknak elege lett a nagy bum-bumból, és békésebb vizeken töltötték ifjúságuk hátralevő részét. A dobok és basszusok többé nem visszhangoznak Berlin pincéiben.”