gyors belépés:
ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Krimi
Gyilkosság és kvóta

Krimi
Foto: Alex Zanutto | flickr.com CC

A televíziós krimi népszerűsége töretlen. Vajon miért? ZEIT online-sorozat a németek kedvenc műfajáról
 

A bűn kifizetődik. Legalábbis a német tévében. Egyetlen más műfaj sem ajándékozza meg a tévék főnökeit – legyen szó akár közszolgálati, akár kereskedelmi tévéről – ilyen tartósan magas kvótákkal. Sex sells? Nem, igazából a gyilkosság a legkelendőbb áru. Naponta 19 órán át nézhetnénk gyilkosságokat a képernyőn. Vagyis a krimi adásideje messze megelőzi a fikcionális kínálatban második helyet elfoglaló vígjátékot és sitcomot.

A német tévé-krimiipart, a forgatókönyvírókat, a rendezőket és a programtervezőket örömmel tölti el ez a nagy kereslet. De azért nem teljesen természetes a számukra az ágazat töretlen növekedése. Ruth Blaes, az ARD/ZDF médiaakadémiájának ügyvezetője például azt mondja: „Minden évben azt gondoljuk, hogy most már alábbhagy a boom, de aztán mégis megy tovább.”

Kvízműsorok jönnek, talkshow-k mennek, a krimik maradnak. Honnan ered a népszerűségük? Klaus Peter Wolf az ország egyik legsikeresebb krimi-forgatókönyvírója. Erős szakállat és copfba font hajat visel. Számos Tetthely- és A rendőrség száma 110-epizód szellemi atyja. Wolf szerint két olyan elem teszi a krimit ellenállhatatlanná, amelyek a legalapvetőbbek, és amelyek a krimiben szembekerülnek egymással: a Jó és a Rossz.

Az igényes krimiszerzőnek az a feladata, hogy a Rosszat ne csak lenyűgözővé, hanem érthetővé is tegye. „A nézőnek bizonyos pillanatokban azt kell gondolnia: »De hiszen ez velem is megtörténhetett volna«. Éreznie kell magában a potenciális gyilkost.” Nem a pénzéhesek, a szadisták vagy a perverzek érdeklik Wolfot, hanem azok az érzések, körülmények és tettek, amelyek egy „normális” embert gyilkoló szörnyeteggé változtatnak át. Ha ez sikerül valakinek, akkor forgatókönyvíróként gyorsan feljut a Tetthely-ligába.

Még fontosabb – és triviálisabb is – a nézők fotelbe kényszerítése szempontjából a Jó szembenálló princípiuma. Semmi sem elégíti ki olyan jól az ember igazságosság iránti alapszükségletét, mint egy tisztességes krimi. A végén megoldódik az eset, a bűnös elnyeri büntetését. A jelképesen megingó rend a nyomozó következetes igazságkeresésének köszönhetően 45 vagy 90 perc alatt helyreáll.

Karl Prümm, aki médiatudományt oktat a Marburgi Egyetemen, a kriminek ezt a funkcióját „vigaszpotenciálnak” nevezi. A műfajt nem az teszi népszerűvé, mondja Prümm, hogy bűntetteket mutat be, hanem hogy azokat maradéktalanul felderíti. Ezzel a krimi ugyanazt a rituális tisztítófunkciót látja el, mint amit Arisztotelész a tragédia klasszikus formájáról állapított meg, csak a krimi sokkal izgalmasabb.

De ennyi kriminél és a várható jó végkifejletnél vajon nem fenyeget-e a veszély, hogy a gyártás oldalán sematikus alakok és előregyártott szövegpanelek jönnek létre, a gyakorlott nézők pedig átlátják az egészet? Hiszen hányszor hallottuk már, hogy a felügyelő rákérdez az elkövetés idejére és az esetleges alibire, hányszor tanúi voltunk, hogy a tettes a végén elárulja az érzéseit és az indítékait, mielőtt aztán a végső gyilkosság elkövetésében megakadályozzák?

Ez nyilván így van. De a mintakövetés nemcsak probléma, hanem egyben a kvótanövelő krimi sikerének a titka. Egykor Bertolt Brecht hívta fel a figyelmet arra, hogy a krimi minden más műfajnál jobban él a sémák és a variációk játékával. A befogadó pontosan tudja, mi vár rá, és „kikér magának bármiféle meglepetést”, mondta Brecht, és ez ma is érvényes. A néző tudatosan lép be egy olyan fiktív világba, amelyben pontosan lefektetett szabályok vannak.

A legsikeresebb krimik éppen azért azok, mondják a tévések Wiesbadenben – és némi csalódottság van a hangjukban –, amelyek a bevált szabályok szerint működnek: érdekes, megfáradt nyomozó, vidám kisegítők és problémák a testületben, markáns környezet, ahol a jó érdekében kell fellépni. Ez a banális, kissé mindig átvariált sikerrecept.

A filmkészítők próbálnak némi színt vinni a törvényt képviselő figurákba: vannak rámenős nyomozók ugyanúgy, mint birkatürelműek vagy hímsoviniszták. Némelyik kövér, némelyiknek nehézségei vannak a társas kapcsolatokban, van legalább egy, aki kokszol. Nyomoznak villanegyedekben és pályaudvarok környékén, Mallorcán, bajor kisvárosokban vagy az Északi-tengernél. A fiatalkorúak, akik fellépnek a nehézfiúkkal szemben, ugyanolyan közkedveltek, mint az idősebbek. Minden ízléshez van megfelelő nyomozótípus. És minden társadalmi réteg megtalálja a maga krimijét. A diplomások a Tetthelyet vagy a Bella Bockot favorizálják. A diákok a CSI Miami menő ügynökeit, a rendőrök a Riadó a Cobra 11-nek című akciódús autópályasorozatot.

„A közönség esténként egy krimi mellett szeretné kipihenni magát, és nem kell neki semmi új” – mondja a Sat1 egyik csalódott munkatársa. Az igényes, komplex, innovatív elbeszélésmóddal dolgozó sorozatkezdemények – mint a kereskedelmi tévé 40-es körzet vagy Blackout című krimikísérletei – az utóbbi időben kérlelhetetlenül megbuktak a nézők érdektelensége miatt.