250 éve született Friedrich Hölderlin
Ahogy a mélybe, úgy az égbe is lehet zuhanni

Eredetileg papnak szánták. De a vallásos sváb családból származó jóravaló fiúnak más sors jutott: neve gyakolatilag a német romantika szinonímájává vált, még szürrealista festőket is megihletett. Negyed évezred telt el a költő Friedrich Hölderlin születése óta.

Von Tomáš Moravec

Hölderlin, keresztnevén Johann Christian Friedrich, 1770. március 20-án született Lauffen am Neckarban. Anyja, Johanna, paplány volt, apából – kis túlzással – kettő is jutott neki. Biológiai apja, Heinrich Hölderlin, a lauffeni kolostor jogásza és intézője, már a fiú születése után két évvel agyvérzésben meghalt. Őt Johann Friedrich Gok, az anya második férje követte, aki a közeli Nürtingenben volt polgármester, de ő is korán meghalt, és Johanna egyedül nevelte tovább a későbbi költőt, aki ekkor még csak kilenc éves volt. Az anya szigorúan vitte tovább a családi örökséget, és határozott elképzelései voltak fia életpályájáról, akit evangélikus papnak szánt.

KÖLTŐ A KOLOSTORBÓL

Így aztán a tizennégy éves Hölderlint a meglehetősen szigorú denkendorfi kolostori iskolában látjuk viszont. Természetesen szorgalmasan tanul, de verseket is ír, mégpedig meglepő buzgalommal. Olyan nagy az irodalom iránti lelkesedése, hogy már tizenhét évesen (ekkor már egy másik kolostori iskolába jár, Maulbronnba), kételkedni kezd abban az életpályában, melyet anyja szán neki, de nem mer szembeszegülni vele, ezért 18 éves korában Tübingenbe megy, hogy evangélikus teológiát tanuljon. Jót tesz neki az értelmiségi közeg. Megismerkedik két kortársával, Hegellel és Schellingel, akik mindketten filozófiát hallgatnak az egyetemi városban. Huszonegy éves korában megjelentetett versei ismertté teszik, ugyanakkor depresszió, pszichoszomatikus tünetek és hangulatingadozások gyötrik. Megpróbálja meggyőzni anyját, hogy falusi papként nem lenne boldog, de anyjánál süket fülekre talál, ezért – először és tulajdonképpen utoljára – szebeszegül vele. Befejezi tanulmányait, de azt írja haza: „egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy a közeli jövőben papként és férjként megvesse a lábát“, és házi tanítónak áll nemesi családokhoz.

ÁLMATLAN ÉJSZAKÁK

Schiller közbenjárására a távoli Waltershauseni kastélyba megy, hogy a költő barátnőjének és múzsájának, a tragikus sorsú irónőnek, Charlotte von Kalbnak a fiát tanítsa. Hölderlin kezdetben el van ragadtatva tanítványától, Fritztől – rázúdít mindent, amit valaha tanult, többek között Fichte, Herder és Kant írásait. A klasszikusok közül Platon sem hiányozhatott, és ráadásként ott volt még Rousseau is. A fiatal tanító így nyilvánvalóan túlterhelte magát is és tanítványát is: már 1794 októberében arról panaszkodik egy barátjának, Neuffernak írt levélben, hogy minden fáradozása hiábavaló, mert tanítványa képességei „felettébb középszerűek“.   
 
Ahogy Stephan Wackwitz, Hölderlin életrajzírója megállapítja, valószínűleg Fritz kamaszodása, pontosabban a maszturbáció, ami a fiatalembert jobban lekötötte, mint Kant írásai, vezetett a tanár és diák közti viszony megromlásához. A kor felfogásának megfelelően Hölderlin is úgy gondolta, hogy az önkielégítés apátiát okoz és erősen káros hatása van az elmére. Ezért igyekezett a fiút éjszakai őrséggel, figyelmeztetésekkel és talán veréssel is leszoktatni róla – sikertelenül. Paradox módon nem Fritz szenvedte meg az izgalmakat és álmatlanságot, hanem Hölderlin egészsége, ezért a kiábrándult költő huszonöt évesen fogta a bőröndjét és elhagyta Waltershausen kastélyát és neveltjét, akiből később porosz katonatiszt lett.
Tübingen. A bal szélen a Hölderlintorony látható. | Foto: Tomáš Moravec

HÖLDERLIN ÉS DIOTIMA

Hölderlin egy későbbi állás miatt Frankfurtba, a köztiszteletben álló Gontard családhoz költözött. Itt 1796 és 1798 között nem csak tanított és írt (többek között híres regényét, a Hüperion vagy a görögországi remetét), de szerelmes is lett. Susette Gontard, ottani tanítványának anyja és munkaadója felesége, lett Hölderlin nagy szerelme. Az okos és érzékeny Susette képviselte a költő számára a női ideált: élete hátralevő részében ő volt Hölderlin Diotimája, földre szállt istennője. Susette viszonozta a költő érzéseit, együtt élt vele egy csöndben kialakított, szerelemmel, művészettel és irodalommal teli külön világban, mely mások elől rejtve maradt. 

Ám hamar bekövetkezett a tragikus fordulat. Susette leveleiből kiderül, hogy 1798 késő őszén kellemetlen jelenet játszódott le férjével, ami után Hölderlinnek ismét tovább kellett állnia. Soha nem sikerült túltennie magát a Susettetől való kényszerszakításon, a szerelem szívében még akkor is tovább élt, amikor Susette 1802-ben, 33 éves korában tuberkulózisban meghalt.

MEGŐRÜLT ez a HÖLDERLIN?

A következő éveket Hölderlin utazással töltötte. Dolgozott Bad Homburgban, kis ideig élt anyjánál Nürtingenben, de volt házi tanító a svájci Hautpwilben és Franciaországban, Bodreauxban is. Udvari könyvtárosként tért vissza Homburgba, de testi és főleg lelki-szellemi egészsége megromlott. A depresszió és hangulatingadozások felerősödtek, ezen kívül egyre gyakrabban jelentkeztek nála megfékezhetetlen dühkitörések is, ezért 1806-ban Tübingenbe vonult vissza, ahol 231 napig kezelték a helyi klinikán.

Reinhard Horowitz orvos-író 2017-ben figyelemre méltó könyvet jelentetett meg, melyben Hölderlin tübingeni kezeléseit elemzi. Horowitz arra a következtetésre jut, hogy az érzékeny (illetve valószínűleg túlérzékeny) költő a kezelése megkezdéséig szellemileg viszonylag jó állapotban volt, csak a hibásan megállapított gyógyszerek és azok nem megfelelő kombinációja okozott nála tartós személyiségtorzulást. Hölderlint gyakorlatilag megmérgezték.

És hogy folytatódik a történet? Ezt Sandra Potsch, a tübingeni Hölderlin-toronyban működő múzeum vezetője mondja el: amikor Friedrich Hölderlin 1806 szeptemberében pszichiátriai kezelésnek vetette alá magát, egy Ernst Zimmer nevű asztalosmester elhatározta, hogy meglátogatja a költőt. Ernst Zimmer olvasta Hölderlin Hüperion című levélregényét, mely “felettébb tetszett” neki. A látogatás után nem sokkal a klinika igazgatója azt a javaslatot tette az asztalosnak, hogy a “gyógyíthatatlan betegként” diagnosztizált költőt vegye magához az otthonába, hiszen nem tud elképzelni “megfelelőbb helyet” számára. Így történt, hogy az író és az asztalosmester életútjai keresztezték egymást. Később Hölderlin egy verset szentelt vendéglátójának, ez a vers vezeti fel a tübingeni Hölderlin-toronyban látható kiállítást: „Az élet vonalai szerte futnak …“

Hölderlin családtagként élt Zimmeréknél, velük étkezett, zongorázott, néha megláltogatta Ernst Zimmert földszinti asztalosműhelyében és már akkor is ott volt, mikor megszületett az asztalos legkisebb lánya, Lotte, aki apja halála után átvette a költő ápolását. 
Ezt a portrét Rudolf Lohbauer a Hölderlin-toronyban készítette a költőről. | Fotó: DLA Marbach, Hölderlinturm

ZSENI TÍZ NÉGYZETMÉTEREN

A toronyszoba, melyben Hölderlin élt, abban az időben mintegy 10 négyzetméteres volt. Elbeszélések szerint egy kis asztal, egy ágy, egy kályha és egy, „az ajtónál álló szekrény“ voltak benne. Amit Hölderlin toronyban töltött 36 évéről tudunk, az azokból a levelekből és leírásokból derül ki, amelyek ebből az időből fennmaradtak. Ezek arról is beszámolnak, hogy Hölderlin gyakran órákon keresztül fel s alá járkált a közvetlenül a ház előtt húzódó, keskeny, vízparti úton. Wilhelm Waiblinger író, aki gyakran látogatta Hölderlint, arról számol be, hogy a költőnek egyszer hirtelen az az ötlete támadt, hogy Frankfurtba utazik – abba a városba, amelyben időközben elhunyt nagy szerelme, Susette Gontard lakott valaha. Erreföl elvették a „csizmáját, ami oly mértékben felbőszítette a könyvtáros urat, hogy öt napig ágyban maradt“ (Wilhelm Waiblinger: Friedrich Hölderlin élete, költészete és őrülete).

Egyébként Hölderlin élete második felét teljes egészében a tübingeni toronyban töltötte, ellentétben az azt megelőző évekkel, amikor hosszú utazásokat tett és soha nem időzött sokáig egy helyen. Lehet, hogy itt talált olyan otthonra, ahol életében először az lehetett, ami mindig is lenni akart: költő.