Gerhard Richter. Valós látszat | Interjú Bódi Kingával, a kiállítás kurátorával

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria a budapesti Goethe Intézet együttműködésével nagyszabású kiállítást rendez Gerhard Richter alkotásaiból, amely a Nemzeti Galériában 2021. augusztus 27. és november 14. között lesz látható.

A Gerhard Richter. Valós látszat című kiállításról Bódi Kinga kurátort kérdeztük.

A kiállítás a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Goethe Intézet közös sorozatának, amely az 1945 utáni német művészetet állítja fókuszába egy-egy művész nézőpontján keresztül, negyedik állomása. Hogyan alakult az intézmények közötti együttműködés, milyen irányelvek mentén kerültek a művészek kiválasztásra?
 
Amikor ma a második világháború utáni nemzetközi kortárs képzőművészet legjelentősebb, világszerte ünnepelt alakjairól beszélünk, a sorban vezető helyet foglal el egy teljes német generáció, amelynek tagjai 1930 és 1945 között születtek. Ehhez az úgynevezett háborús nemzedékhez vagy a háború utáni nagy német generációhoz tartozik többek között Günther Uecker, Georg Baselitz, Gerhard Richter, Sigmar Polke, Markus Lüpertz, A. R. Penck és Jörg Immendorff, akik szinte valamennyien kelet-németországi területeken (vagy egykori határvidékeken) születtek, és akik egykori szülőföldjüket elhagyták – legtöbbjük a berlini fal 1961-es megépítése előtt –, hogy a kommunista keletnémet rezsimet maguk mögött tudva a kapitalista nyugaton próbáljanak új életet kezdeni. E generáció közvetlen művészi elődje az 1921-ben Nyugat-Németországban született Joseph Beuys, akinek radikálisan új művészet- és életfelfogása alapjaiban megváltoztatta az addigi német képzőművészetet mind szemléletében, mind formavilágában.

Múzeumunk kiemelten fontosnak tartja, hogy egy olyan klasszikus, az antikvitástól a 21. századig terjedő gyűjteménnyel rendelkező múzeum, mint a Szépművészeti Múzeum, a nemzetközi kortárs művészet legaktuálisabb irányzatait is beemelje kiállítás- és szerzeményezési politikájába. Ezen elv mentén indítottuk el 2012-ben Günther Uecker Képpé formált anyag című tárlatával a kortárs német kiállítás-sorozatunkat, amelynek második állomása 2014-ben valósult meg Jörg Immendorff Éljen a festészet! című tárlatával. A sorozat harmadik kiállítását 2017-ben Georg Baselitz Újrajátszott múlt címmel rendeztük meg.

Érdemes kiemelni, hogy sorozatunk nem retrospektív tárlatok rendezéséből áll, sokkal inkább célunk egy-egy, az életművekre nézve releváns kérdésfelvetést és néhány kiemelt 20-21. századi művészeti jelenséget a tárlatok középpontjába helyezni, ugyanakkor szándékunk, hogy a kiállításokon szereplő művek időben átfogják az alkotók valamennyi periódusát. A meditatív, alapvető emberi érzetekre reagáló Günther Ueckernél az anyagszerű szemlélet bemutatása volt az első számú szempontunk. Uecker után, éppen ellenpólusként, egy aktív politikai tevékenységet is folytatott, saját narratív festészetét a társadalomformálás és a kritikai tükörtartás „eszközének” tartott képzőművésszel, Jörg Immendorff-fal folytattuk a sorozatunkat, amely tárlatot a berlini falleomlás 25. évi jubileumának alkalmából rendeztünk meg. Georg Baselitz életműve a helyhez és időhöz való kötöttség reflexióján, valamint a szüntelen visszaemlékezésen alapszik, így a munkáiból rendezett kiállítás vezérfonalát éppen Baselitz saját múltjához és a múló időhöz fűződő különleges, a cirkulációból kiinduló viszonya adta.

Sorozatunk soron következő, negyedik állomásának középpontjában az egyik legismertebb kortárs német képzőművész, a ma Kölnben élő Gerhard Richter életműve áll. Richter életművében több mint ötven éve központi szerepet tölt be a valóság és a látszat közötti határ folyamatos elmosása, a keretek tágítása, a különböző „realitások” ábrázolhatóságának, valamint az adott pillanat megragadásának és egy szempillantás alatt történő szertefoszlásának a kérdése. Richter festészete a közelség és a távolság, a felismerés és az elidegenítés észrevehetetlen határán mozog; hol szorosan magához ránt, hol végtelen távolságban tart. Az ismert és az ismeretlen, a megnevezhető és a megnevezhetetlen közötti örök ingadozás adja (vagy inkább sugallja) számunkra a richteri festészet magabiztos és megkerülhetetlen erejét.

A budapesti Goethe intézet korábbi vezetője, Michael Müller-Verweyen az Immendorff-kiállítást követően 2015-ben keresett meg bennünket és állt a sorozat mellé fő szakmai partnernek. A Goethe Intézettel azóta tartó kiváló együttműködésnek köszönhetően tudtunk megrendezni – többek között – olyan szakmai kísérőprogramokat, mint a Baselitz-kiállítás esetében a Németországról című kerekasztal-beszélgetés, amelyre a téma két legkiválóbb németországi szakértőjét, Siegfried Gohr művészettörténészt és Heinz Budét, korunk egyik legismertebb német szociológusát a Goethe Intézet támogatása nélkül nem tudunk volna Budapestre elhívni. Nagyon fontosnak tartjuk a kiállításokat kísérő szakmai eseményeket, hiszen ez a pódiumbeszélgetés is kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a második világháború utáni Németország történelméről, társadalmi kérdésekről, emberi sorsokról, Baselitz és Richter generációjának kihívásairól és a kortárs német művészet egykori és mai nemzetközi recepciójáról tágabb összefüggésekben beszéljünk a szélesebb közönség előtt.
Gerhard Richter | Foto: Tereza Krenova © Nationalgalerie Prag
Gerhard Richter tavaly bejelentette, hogy befejezte a festészeti életművét. Milyen hatással volt ez a készülő budapesti kiállításra?
 
Önmagában óriási kihívás napjainkban saját koncepciójú Gerhard Richter-kiállítást rendezni, hiszen a világ egyik legkeresettebb kortárs képzőművészéről beszélünk. Nagyon nehéz megszerezni egy-egy kiállításra a műveit, hiszen számos munkája több évvel előre le van kötve különböző nagyszabású nemzetközi tárlatokra, valamint munkásságának a jelentős részét tengerentúli köz-, illetve magángyűjteményben őrzik, így ezek kölcsönzése rendkívül költséges. Komoly, hosszú évekre, évtizedekre visszanyúló szakmai kapcsolatok, valamint anyagi támogatók nélkül nehezen valósítható ma meg egy, az életművet átfogóan bemutató Gerhard Richter-kiállítás.

A budapesti Gerhard Richter-tárlatot 2017-ben, a Baselitz-kiállítás bezárását követően kezdtük el szervezni. Miután kidolgoztuk a kiállítás koncepcióját, nagy öröm volt, hogy a művész, valamint a művész drezdai archívumának, a Gerhard Richter Archivnak a vezetője, dr. Dietmar Elger művészettörténész az első pillanattól fogva támogatták a kiállításunkat és szakmai tanácsaikkal a kezdetektől fogva a mai napig aktívan részt vesznek a szervezés minden fázisában. Négy év önmagában is nagyon hosszú idő és ne felejtsük el, hogy a kiállítás szervezésének szinte kellős közepén ért bennünket a pandémia. A másfél éve tartó világjárvány következtében számos bizonytalansággal és nem várt kihívással kellett szembenéznie nem csak a mi múzeumunknak, hanem a teljes nemzetközi múzeumi szférának, ami a műtárgykölcsönzésekre is hatással volt. Ehhez adódik még az hozzá, hogy Gerhard Richter jövőre 90 éves lesz, és a jubileum alkalmából Németország- és világszerte is számos Richter-kiállítást rendeznek. Ezért kiemelt célkitűzésünk volt, hogy a budapesti tárlatot legkésőbb 2021-ben megrendezzük.

Az, hogy Richter bejelentette, hogy befejezi festészeti életművét, nem jelenti, hogy az alkotást magát is befejezi. Ezért ez a döntése valójában teljes mértékben pozitív hatással volt a kiállításunkra, hiszen ennek következtében egy olyan friss anyaggal tudtuk tovább gazdagítani a tárlatunk műtárgyállományát, amire mi sem gondolhattunk az elején, és amit most először a magyar közönség láthat majd.
 
Milyen tematikus csomópontok, gondolatok mentén épül föl a tárlat?
 
A német képzőművészet múzeumunk Régi és Modern Képtárában, illetve különösen Grafikai Gyűjteményében kitüntetett helyen szerepel, mind méretét, mind kvalitását tekintve. Albrecht Dürer, Lucas Cranach, Albrecht Altdorfer, Augustin Hirsvogel, Matthias Gundelach, Caspar David Friedrich, Max Liebermann, Kurt Schwitters, George Grosz, Joseph Beuys, Günther Uecker, A. R. Penck és Georg Baselitz munkái jelentik azt a gyűjteményi hátteret, amelyben – természetesen szimbolikusan értve – Gerhard Richter műalkotásai bemutatásra kerülnek. Gerhard Richter maga is számos művészettörténeti referenciával dolgozik, amelyek tematizálása kiállításunk egyik fő tengelyét adja. A művészettörténeti toposzok mellett külön csoportokban kapnak helyet a kezdeti éveire oly jellemző fotófestmények, a későbbi kolorisztikus absztrakt képek és stripek, valamint a legújabb üvegmunkák is.

Lényegi szála a Gerhard Richter-kiállításnak, ahogy az egész sorozatnak, az úgynevezett „németkérdés” (háborús felelősségvállalás, veszteségek, tabuk, stb.) tematizálása is. A második világháború után bekövetkezett világpolitikai döntés Németország kettéosztásáról traumaként érte a teljes német társadalmat. A „háborús nemzedék” legnagyobb tragédiája és egyben kihívása az volt, hogyan dolgozzák fel a világháború emlékét. A lelki, testi, anyagi és intellektuális kiüresedettség, a kispolgári mentalitás, az összetört lelkivilág és a befelé fordulás kikerülhetetlen volt a mindennapokban. Agresszivitás, talajvesztettség, izoláltság, szkepszis, mindennek a kétségbevonása, szembehelyezkedés a múlttal, ugyanakkor a pozitív „apakép” és „Vaterland” keresésének a vágya jellemezte generációjuk legtöbb tagját. Munkáikban a folytathatóság és az új utak lehetőségeinek a kérdése, a realizmusnak (figurativitás) és az absztrakciónak (nonfigurativitás) a létjogosultságai, a festészetnek vagy éppen a festészet „halálának” a dilemmái is központi helyet kaptak. A mindenkori német társadalom egyik erőssége a kritikai szemlélet, a múltfeldolgozás iránti határozott szándék, a reflexivitás, a folyamatos identitáskeresés, a változások és töréspontok tematizálása, a lineáris történelemfelfogás elvetése. Mindez talán részben abból is fakadhat, hogy Albrecht Dürertől Gerhard Richterig a német művészetnek mindig is megvolt az igénye a dolgok pozitív és negatív oldalainak együttes felmutatására.

 
Mennyire ismert Richter munkássága Magyarországon, milyen az itthoni fogadtatása?

Gerhard Richter – minden túlzás nélkül – világhíres művész, mégis Magyarországon szélesebb társadalmi körökben viszonylag kevesen ismerik behatóbban a munkásságát, és nem csak őt, hanem az egész 1945 utáni németországi művészetet. Holott Amerikától Ázsiáig, a világ nagy múzeumai és műgyűjtői kapkodnak a munkáik után. Bízunk benne, hogy sikerül a sorozatunk valamennyi kiállításával, illetve a sorozathoz kapcsolódó számtalan tárlatvezetéssel, filmvetítéssel, szakmai rendezvénnyel, műhelymunkával ezeknek az élő legendáknak az életművét a maguk mélységében és komplexitásában a magyar közönséggel igazán hosszú távon megismertetni.
 
Milyen a te személyes viszonyod Richter műveihez, milyen kihívást jelentett számodra a kiállítás megszervezése? Adódtak-e nehézségek, különleges pillanatok a szervezés során?
 
Különleges pillanatok mind a négy esetben adódtak, a sorozat valamennyi művésze és tárlata kedves számomra, szakmailag mindegyiket nagyon jelentős állomásnak tartom. A legmeghatározóbb élmény mindig az, amikor először találkozik az ember élőben az adott művész munkáival; onnan indul az az izgalmas folyamat, aminek a végén az ember megpróbálja az esszenciáját megérteni egy életműnek. Ha ezt a tudást sikerül egy kiállítás és egy kötet szűkre szabott keretein belül átadni a közönségnek is, az óriási eredmény. Mindegyik kiállításnak a megvalósítása kihívás volt, természetesen mindegyik más értelemben. Egy sorozat indulása mindig kiemelten meghatározó jelentőséggel bír a következő állomásokra nézve, hiszen az biztosítja a hiteles alapot. A tárlatok szorosan kapcsolódtak egymáshoz, mindig az előzményekre épült a következő. A sorozat sikeressége okán időközben egyre nagyobb elvárásokkal is szembesültünk. Az, hogy szűk tíz év alatt négy ilyen nagyszabású kiállítást tudtunk megrendezni és végül valóban realizálódik, hogy Gerhard Richter munkásságának a bemutatásával zárjuk a szériát, azt gondolom, hogy példaértékű és talán nem túlzás azt állítani, hogy a friss szakmai koncepcióknak, a fáradhatatlan munkának, a kitartásunknak, a jó nemzetközi kapcsolatainknak és a mindig megújulásra való nyitottságnak köszönhető. Szeretném hangsúlyozni, hogy mind a négy kiállítás óriási hazai és nemzetközi csapatmunka eredménye, és a művészek (illetve Immendorff esetében a hagyatékot kezelő intézmény) aktív részvétele nélkül nem valósulhattak volna meg ilyen színvonalon a tárlatok.

Nagyon boldog vagyok, hogy Günther Ueckerrel és Georg Baselitzcel több év távlatában is kiemelkedő szakmai kapcsolatban maradtunk, ami azt igazolja, hogy a budapesti kiállításaikról ők is jó emlékeket őriznek. Bízunk benne, hogy ez Gerhard Richter esetében is így lesz majd a budapesti bemutatót követően. Hálás vagyok, hogy ellátogathattam a művészek műtermébe, izgalmas volt közvetlenül látni a készülő munkákat és a művészeket alkotás közben. A műtermek mellett mindegyik művész esetében nagy élmény volt az archívumukban való kutatás is. Baselitz és Richter esetében is nagyon szoros szakmai kapcsolat alakult ki az előkészítés során az archívumok vezetőjével.

Szintén a sorozat korábbi hagyományait követve, a Gerhard Richter kiállítás katalógusa is magyarországi és nemzetközi szerzők részvételével valósul meg, a tanulmányokban különböző aspektusokból vizsgálva egy-egy kérdést a richteri életművön belül. A Richter-katalógus esetében kiemelt megtiszteltetés volt, hogy Richter legjelentősebb monográfusa, dr. Armin Zweite művészettörténész vállalta a felkérésünket egy tanulmány megírására. Ezúttal sem más a célunk mind a kiállítással, mind a katalógussal, mint hogy minél átfogóbb képet adjunk egy izgalmas, fordulatokban gazdag életműről, miközben alkalmat is szeretnénk teremteni egy-egy részproblematikára való rávilágításra és néhány, talán kevésbé köztudott interpretációban való elmélyedésre is.