Techno kult a pincétől a padlásig
A Goethe Intézet TECHNO WORLDS utazókiállításának első állomása a budapesti art quarter budapest. A kiállítás középpontjában a techno tematikáját kibontakoztató művészeti alkotások állnak, amelyek a helyi és a globális, az underground és a mainstream, a politika és a kereskedelem között átfogó betekintést nyújtanak a témába. A kiállítás a zene, a művészet, a pop, a média és a technológia törésvonalain interdiszciplináris és nyitott megközelítést alkalmaz.
Kállai M. Kata írása a kiállításról az Artkartell Magazinban:
TECHNO WORLDS at aqb (Budafok, 2021.08.28 – 10.03)
A techno nem csupán egy elektronikus zenei irányzat és közkedvelt klubzene, hanem az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és leghangosabb nemzetközi ifjúsági mozgalma is, így nem csoda, hogy jó ideje a kultúra kutatóinak a radarján szerepel. Hogyan lehet azonban jól bevinni valamit a "múzeumba", aminek identitása a társadalmi előírásokon kívüliség, ha nem a szembenállás egyenesen? Hogyan szólhat igazán a szélesebb közönséghez egy olyan műfaj, ami azoknak nyújt menedéket, akik nem találják helyüket a mainstream kultúra értékrendjében?
A fenti ellentmondások ellenére a TECHNO WORLDS az aqb-ben (art quarter budapest) egy nagyszabású, átfogó tárlattal mégis vállalkozik erre, hogy egy utazó kiállítás keretében ismertesse meg a technot mint zenei műfajt, szubkulturális színtereivel és néhol politikai színezettel. A kiállított munkák történetileg dolgozzák fel a techno múltját, de közben nem ragadnak le a legismertebb helyszíneken (Detroit, Berlin), hanem változatos kitekintést nyújtanak a világ legkülönbözőbb pontjain kifejlesztett, sajátos variációira is. A vizsgált időszak elég tág: a közelmúlttól – mint a a háborús Ukrajna földalatti techno/rave színtere (Tobias Zielony: Maskirovka) – egészen a 90-es évek elejéig mutat be archív anyagokat. Az alkotások többsége ezeket a jellegzetes dokumentumokat és tartozékokat használja fel, remixeli, értelmezi újra. Előzetes várakozásaimmal nagyjából találkozott, ahogy a kiállítás elmeséli a techno eredetét, térhódítását, bemutatja ellenkultúraként, majd a fogyasztói piacon, a végén pedig megérkezik a mához, hogy elhelyezze ezt a befőttet is a kultúrtörténet spájzának megfelelő polcain.
Végső soron a nemzetközivé kiterjesztett, áttekintő szemlélet túl ambiciózusnak bizonyult ahhoz, hogy az anyag kellemesen befogadható, és mégis alapos legyen. A kiállítás mindazonáltal komolyan veszi a célt, amit kitűzött maga elé. Tényleg be akar vonni a techno világába, sok szó esik ellenkulturális jelentőségéről, a műfaj gyökereiről, változatos nézőpontokat és kapcsolódó témákat hoz fel. Ehhez végig kell nézni a videókat, elmélyedni az installációkban, végigbogarászni a rengeteg képet és szöveget, szorgosan lapozgatni a kis füzetet. Ez azonban kissé szárazzá, leltár-szerűvé teszi a tárlatot, és az igazán kitartó embereket vonja csak be teljesen. Főleg a pincében található Borsos Lőrinc installáció (Moses Techno 2.0) megtekintésénél éreztem a kontrasztot a fenti techno archívum, és a lenti techno-élmény között. Az aqb udvarából nyíló pincerendszerben ez az egy munka található, viszont eléggé kitölti, használja a teret. Az előtérben egy kő található, amit ütemesen csapkod egy pálca, aminek a visszhangját a bánya mélyéből halljuk. Az ütés által - bibliai referencia nyomán tudjuk - ‘fakasztott’ folyadék elvezet minket a mélybe, ahol függönyszerűen installált feliratokkal labirintussá alakított, tágas tér vár minket. Az ütemes zajt hallgatva hasított belém igazán, mennyire mást ad át a technoból ez az élmény mint az egész füzetnyi leírás. A pincében visszhangzó egyenletes ritmus, a hely aurája, és a fények láttán, nem kell sokat találgatni, hány techno buliban járhattak már életükben az alkotók. Sajnálatos, hogy a kiállításnak pont ez az eleme nem utazik majd tovább.
A kurátori munkát illetően a nemzetközi irány egy hiánypótló vállalkozásként jelenik meg, és az is pozitívum, hogy a jobban ismert Berlin/Love Parade vonal helyett a válogatásban a techno eredeti dietroit-i, sőt fekete afrikai kultúrában gyökerező előképeinek megmutatására is törekedtek. Több munka is ebből merít vagy ezt dolgozza fel, például az ikonikus dietroit-i techno formáció, a Drexciya albumai és artwork-jei által megteremtett misztikus világához három alkotás is kapcsolódik. Sokrétűbb kép alakul ki a politikai klímáról az olyan nézőpontok és témák által is mint az afrofuturizmus, ami ebben az időszakban született, és többek között a zene által jutott kifejezésre. Az afrofuturizmus egy olyan törekvés, ami által az afro-amerikaiak igényt formáltak arra, hogy a saját identitást, mítoszokat, történeteket alkossanak a múltjukról és a jövőjükről. A Drexciya világa különösen egyedi, mert az űr helyett egy víz alatti, Atlantisz-szerű helyen játszódik, amit a rabszolga hajókról vízbe esett fekete nők gyermekei népesítettek be. Esik szó a távol-keleti, és a dél-amerikai techno/rave szcénákról, hiszen a kiállításon kiemelt hangsúlyt kap a világ távoli pontjain kialakult, technóhoz kötődő szubkultúrák bemutatása is. Sok testközeli, hiteles dokumentumot láthatunk például az utazó raverek, free party-k világáról (Vinca Petersen: Timeline of a Raver), techno és az LMBTQ közösség egymásba fonódásáról, és a feminizmus is sok helyen előkerül. Egyáltalán nincsenek elhanyagolva a színtér női alkotói, szereplői. Mindent egybevéve a kiállítás teljesíti amit vállalt, a válogatás változatos, sok különleges dokumentum kapott benne helyet, sőt még a technót jól ismerők számára is tartogat meglepetéseket. A kiállítás október 3.-áig látogatható, megnézésére szánj sok időt, érdemes!