gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Beszédtéma – A nyelvrovat
A szövegek derék igavonói

Illusztráció: száj táblaszámítógépen és szem televízióképernyőn
Hiú szerzőket fordítani önmagunk kínzása | © Goethe-Institut e. V./illusztráció: Tobias Schrank

A fordítás művészet – állítja Nora Gomringer költő és szavalóművész, az új kolumnistánk. És olyan nehéz munka, mint az igavonó állatoké. Ebben több megbecsülés rejlik, mint első hallásra gondolnánk.

Sok évbe telt, mire először hallottam angolul A Simpson családot, és elborzadtam. Homer úgy hangzik, mint egy hülye, Marge-nak füstös hangja van, Bart hangja ellenszenves, Lisa visítozik. Matt Groening sorozatának a szinkronszínészei örökre megmaradtak ennél tipizálásnál, a „szereplőgárda” változatlan, hangjuk már rögzült a rajongók fülében, és a fiatal nézők által mostanában használt streaming-szolgálatók révén most már a német nézőknek sem idegen az eredeti változat. Nálam azonban az „igazi” hangok olyan megütközést keltettek, hogy azon kezdtem törni a fejem, vajon az is megváltozott-e, amit mondanak, ha teljesen más, ahogy mondják.
 
Tizenhét éves voltam, öregnek és bölcsnek gondoltam magam, mégis teljesen figyelmen kívül hagytam, hogy szinte minden irodalom, amit addig olvastam, fordításban feküdt, állt és csillogott előttem. Mivel elszánt Stephen King-rajongó voltam, és a horror filozófusának tartottam őt, különös kihívást jelentett újra végigolvasni kedvenc könyveimet, ezúttal már összehasonlítva az eredetit és a fordítást – és egy csodálatos világ tárult fel előttem!

Maga is művészet

Egy olyan világ, amelyben megértettem, hogy a fordító az az ember volt, aki a nyelvemen elmagyarázta, hogyan álljon égnek a hajam, míg a szerző a saját világából áthajolva leírta nekem, miért. A mai napig csak maréknyi olyan fordítót ismerek, akiket a beszélgetésekben úgy említenek meg, hogy a nevük elhangzása után kis szünetet tartanak. Ezeket a szüneteket a zenében fermátáknak nevezik, és arra szolgálnak, hogy ott a zenészek kis nap-, illetve szivárványíveket húzzanak. Másodpercnyi hely a tiszteletadásra, egy művész munkájának az elismerésére.
 
A fordítás maga is művészet. A házam előtt Bambergben néhány éve egy úgynevezett repülőhidat állítottak üzembe, és az átkelés (Übersetzen) nyugodtan, gyorsítandó vagy lassítandó tempóval folyik, rendszerint azonban alig egy perccel több vagy kevesebb ideig tart. Kell hozzá egy révész, aki a hajót „folyóra teszi”. Mivel szeretem az ilyen fajta szókincset, hetente többször is használom a repülőhidat, nézem kívülről a házamat, miközben el- vagy odavisz az áramlás. Korábban volt egy régész, aki egy kiáltásra előjött, és átvezette a hajót a kötelekkel a túlsó partra. „ Sieber, hol ieber!” (Sieber, vigyél át) – ezt kellett kiáltani, és reménykedhetett az ember, hogy Sieber úr teljesíti azon a napon ezt a kívánságot. Sieber úr fordító volt (Übersetzer).
Az Internationales Künstlerhaus Villa Concordia a repülőhíddal a kép bal szélén Az Internationales Künstlerhaus Villa Concordia a repülőhíddal a kép bal szélén. A szerző innen gondolkodik el a fordító munkáján. | Fotó: Nora Gomringer

Révészek

Robert Schindel osztrák szerző nem az első, aki révésznek nevezi a fordítókat, de ezt ő nagyon hatásosan teszi. Én ugyanis a fordítói szakmának ezt a megnevezését, amelynek nagy jelentősége van az irodalom számára, Schindel egyik felolvasásán hallottam, itt Bambergben, amikor tizenkilenc éves voltam. A költő a Gebürtigből olvasott fel, és azóta sokszor találkoztunk, miközben én lassanként kibújtam egy írogató hernyócska gubójából, és olvasó, éneklő színpadi pillangócska lettem. Nem beszélek a levegőbe. Az írói szakma éjszakai jellege tesz minket pillangóvá, és a vonzódás a közönséghez, amely az olvasólámpa alatt eltöltött rendezvények végén elénk tolja a dedikálásra szánt könyvet – nem kifejezetten nappali tevékenység, na jó, kivéve a könyvvásárokat és az iskolai felolvasásokat.
 
Révész – ezt a szót Felicitas Hoppe és Ilma Rakusa ügyében is hallottam már, valamint Hans Wollschläger kapcsán, akinek a neve szintén fermátát szokott kiváltani. Homérosz Odüsszeiáját és hozzá James Joyce Ulyssesét is lefordítani, zseniális húzás volt egy szenvedélyes fordítótól – és önsanyargatás. Ezt hozzá kell tenni. Aki minket, hiú szerzőket lefordít, az nagyfokú önsanyargatást vállal, ugyanis gyakran előfordul, hogy nem adunk alkalmat beszélgetésekre, nem nyújtunk segítséget olyan kérdésekben, amelyek a szöveggel való intenzív foglalkozás közben felmerülnek.

A haszonállatok fontossága

A fordító olyan ember, aki feltár minden olyasmit, ami düledezik, alaptalan, esendő és rossz a szövegben. Nem lektor szerkesztői értelemben, hiszen a legtöbb esetben kész termékkel dolgozik, amely minden erényével, de minden hibájával és gyengeségével már rég kint van a piacon. A fordító igát vesz magára, és kezdi a szöveget derék bivalyként végigvonszolni egy rizsföldön, szavanként és rizsszemenként learatva a termést. Senki nem akarja, hogy haszonállathoz hasonlítsák, mindenki felháborodik. De gondoljunk csak azokra a csodás ázsiai kalligráfiákra, vagy hogy ezek az állatok milyen fontos szerepet játszanak a betakarításban, vagy arra, hogy létezésük mennyire meghatározza a munkát és a vidéki életet, akkor talán kisebb lesz a felháborodás.
 
A szöveg igáját húzni, így írtam volna le a fordító munkáját, és a múltban és az ellenkező nézőpontból sokkal durvább fogalmakat használtam erre a dologra. Túszul ejtésnek neveztem, és azt vetettem a fordítók szemére, hogy túszul ejtik az általuk megmunkált szöveget. Szóról szóra működésbe kell hozni a szöveget a célnyelven, de úgy, hogy minden ízében a szabadságra törekedjen. Erről majd többet a következő részben.
 

milyennek találod a #noFilter rovatot?

Segíts javítani a Magazint, töltsd ki ezt a rövid kérdőívet! Köszönjük!
>> Kérdőív

 

Beszédtéma – A nyelvrovat

A „Beszédtéma” című rovatunkban kéthetente a nyelvvel foglalkozunk. Hogyan fejlődik ez a különleges kulturális és társadalmi jelenség, hogyan látják az írók a „saját” nyelvüket, hogyan jellemez a nyelv egy társadalmat? – A felkért hozzászólók, akiket szakmai vagy más szempontból közelről érint a téma, mindig hat egymást követő kiadásban írják meg véleményüket, megfigyeléseiket.