Interjú
„Olyan filmet akartam csinálni, amelyben különösen erős a testiség”
Leonie Krippendorff, a Berlinben élő filmrendező 1985-ben született Berlinben. Előbb fotodesigner végzettséget szerzett, majd 2009-től rendezői tanulmányokat folytatott a Babelsberg Filmegyetemen. Looping című, egy pszichiátriai klinikán játszódó és három nő kapcsolatát ábrázoló diplomafilmjét 2016-ban bemutatták a Max Ophüls Filmfesztiválon. Második, Kokon című filmje egy Berlin-Kreuzbergben játszódó nyári szerelmi történetet mesél el, középpontjában a tizennégy éves Norával, akit Lena Urzendowsky alakít. A húsz esztendős berlini színésznő többek között a Das weiße Kaninchen című televíziós thrillerben (2016), a Dark című webes sorozatban (2017), továbbá a Was gewesen wäre című mozifilmben (2019) volt látható, és máris több díjat elnyert alakításaival.
Anna Wollner, a kinofenster.de munkatársa a Kokon rendezőjével és főszereplőjével készített interjút.
Se szeri, se száma a felnőtté válásról szóló történeteknek, a Kokon mégsem olyan, mint a többi. Hogyan találtad ki ezt a történetet, Leonie?
Leonie Krippendorff: Az inspirációt alapvetően a saját érzéseimből merítettem, nevezetesen abból az időszakból, amikor nagyjából annyi idős voltam, mint Nora. Roppant intenzív időszak volt számomra a felnőtté válás, de bizonyára minden ember így van ezzel. Igen, tényleg rengeteg az ilyen témájú film. Én viszont olyan filmet akartam csinálni, amelyben különösen erős a testiség, és amely a szokásosnál realistábban ábrázolja a menstruáció kezdetét. Ez volt a gondolati csíra, az első jelenetek egyike pedig Nora és Romy találkozása a vécén. Meg akartam mutatni, hogy mennyire megkönnyebbül Nora, amikor megjön az első vérzése, és a segítségére siet valaki, aki nem irtózik ettől a vértől, hanem egész egyszerűen kimossa. Így érti meg a lány, hogy teljesen normális az, ami történik vele, és hogy semmi oka a szégyenkezésre.
A Kokon egyrészt a felnőtté válásról, másrészt a coming outról szól, mégpedig anélkül, hogy különösebben nagy ügyet csinálna ebből. Felbukkan az első nagy szerelem, aki történetesen nő – ilyen egyszerű. Ti hogy látjátok ezt? Milyen érzés volt számodra, Lena, belehelyezkedni ebbe a szerepbe? És mennyire tartod fontosnak a queer figurák reprezentációját az újabb generációk filmjeiben?
Lena Urzendowsky: Fontos téma ez, hiszen sok minden múlik azon, hogy el tudjuk dönteni, mi a szerelem, és mi inkább egy nagy barátság vagy egy másik emberből áradó bűvölet. Nagyon jónak tartom, hogy a film alig érinti például a „Hogyan mondjam meg a szüleimnek?” kérdést. Így aztán a coming out itt voltaképpen a szerelem coming outja, a tét pedig annak megértése, hogy mit is jelent ez valójában.
Leonie Krippendorff: Fontos pont volt a forgatókönyv megírásában az, amikor rájöttem, hogy nincs fiatal lányokról szóló queer film – én legalábbis hiába kutattam iskoláskorú lányokról szóló német queer film után. Ez pedig megerősített abban az elhatározásomban, hogy erről fogok elmeséli egy történetet.
Leonie, te harmincöt éves vagy, Lena húsz. Tizenöt év köztetek a korkülönbség. Beszélgettetek-e esetleg arról, hogy mennyiben és miben különbözött a pubertásotok? Vagy hogy különbözött-e egyáltalán? Vajon mi az összevetés eredménye? És hogyan próbáltátok a különböző vagy esetleg közös tapasztalataitokból kiindulva megalapozni a filmet?
Leonie Krippendorff: Úgy gondolom, hogy az érzelmek leglényegét tekintve nem voltak jelentős különbségek. A félelmek, érzelmek és vágyak szerintem nem ilyen változékonyak. Igaz, közben sok minden változik körülöttünk. Én például teljesen közösségi média nélkül nőttem fel, holott ez ma már megkerülhetetlen téma. Ott minden másképp van.
Lena Urzendowsky: Szeretném hangsúlyozni, hogy létezik egy pubertáskori alapérzés. Ennek része az is, hogy korlátozva érzi magát az ember – útban van saját magának, és útjában vannak a többiek. Hogy igaz-e ez, vagy sem, az teljesen mindegy, a lényeg az érzés. Meg az, hogy az idősebbek elvárásokat támasztanak. A nővéred elvárja tőled, hogy ne viselkedj kínosan a menő barátai előtt, a szülőkből pedig árad a teljesítménykényszer. Vagy bármi ilyesmi. Egyszóval az az érzés, hogy be kell illeszkedned valahogyan ebbe a világba, pedig még magad sem tudod, hogy milyen akarsz lenni voltaképpen, meg az összes ebből fakadó konfliktus – szerintem ez az, ami időtlen.
Nagy nyomás nehezedik manapság többek között a színészekre és színésznőkre is, hogy legyenek jelen a közösségi hálózatokban, nem annyira magánszemélyekként, hanem inkább színésznőkként, akik ott is kénytelenek eljátszani egy bizonyos szerepet. Te is érzed ezt a nyomást? Aktívan jelen vagy a közösségi hálózatokban, és ott is eljátszod a magad szerepét?
Lena Urzendowsky: Persze, hogy érzem ezt a nyomást. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy még eléggé fiatal vagyok, nem is vagyok olyan régen a pályán, ott pedig muszáj nagyon gyorsan elköteleződnöd egy bizonyos kép mellett, vagy legalábbis hamar el kell döntened, hogy milyennek akarsz mutatkozni. De én még éppen ott tartok, hogy kitaláljam a saját magánéletemet, és nem jött még el az ideje annak, hogy megtegyem ezt az egész világ meg a nyilvánosság előtt. Sokáig és nagyon féltem emiatt. Mostanra viszont eljutottam oda, hogy a szívemen viselt politikai tartalmak népszerűsítésére szeretném felhasználni a személyem iránt megnyilvánuló érdeklődést. Fent vagyok az Instagramon, és egyrészt persze a projektjeim promotálására használom ezt a platformot, másrészt viszont egyre gyakrabban posztolok olyan tüntetésekről is, amelyeket fontosnak tartok. Készítettem például egy műsort a 3sat számára. Abban egy napon keresztül megmutattam, hogy mit csinálok, hogy mit tartok fontosnak, és mi az, ami mellett kiállok.
Mindketten berliniek vagytok. A Kokon a Kottbusser Tor környékén játszódik. Nem feltétlenül tartozik a város legszebb negyedei közé az a környék, mégis tagadhatatlanul a film egyik főszereplője Kreuzberg. Miféle szerepet játszik szerintetek a történetben ez a helyszín?
Leonie Krippendorff: A negyed sokfélesége miatt helyeztem éppen ide a történetet. Sokat dolgoztunk olyan szereplőkkel, akik tényleg abban a házban laknak, ahol forgattunk. Szóval olyan fiatalokkal, akik tényleg ott nőttek fel. És jó volt látni, hogy teljesen mindegy, milyen a háttered. Mindenki egyenlő félként bánt mindenkivel. Örülök, hogy ezt tapasztaltam, és magán viseli ennek a lenyomatát a Kokon is. Nora alapvetően introvertált, visszahúzódó személyiség, és izgalmasnak találtam egy viszonylag kemény közegbe helyezni egy ilyen figurát. Mert többnyire az az érzésem, hogy a keménykedő, a hangoskodó figurák azért olyanok, amilyenek, mert muszáj alkalmazkodniuk, ha túl akarnak élni ebben a világban. Vannak persze félénk, csöndes, introvertált emberek is, akik nehéz körülmények között nőnek fel, és nekik is megvannak a saját túlélési stratégiáik. Fontos volt számomra, hogy megteremtsek végre egy ilyen nőalakot.
Utolsó kérdésem: Mit szeretnétek közvetíteni a filmmel a fiataloknak? Mit tanulhatnak belőle, mit vihetnek magukkal?
Leonie Krippendorff: Nagyon szeretném, ha lennének olyan emberek – teljesen mindegy, hogy fiatalok vagy idősebbek –, akik magukkal viszik azt az érzést, hogy megértik őket. Kiváltképp sokat jelentene ez nekem a fiatalok vonatkozásában, akik nagyjából egyidősek Norával, tehát tudnak azonosulni az érzéseivel, az élethelyzetével, azzal a fejlődéssel, amelyen keresztül megy a nyár folyamán. És szeretném, ha egy kicsit megerősödve lépnének ki a moziból, azzal az érzéssel, hogy még sincsenek teljesen egyedül.
Lena Urzendowsky: Nora nagyon igyekszik alkalmazkodni a film elején – az egész környezetéhez, a nővére elvárásaihoz. Aztán megismerkedik Romyval, és mintha kinyílna előtte egy másik világba vezető ajtó. Beleveti magát ebbe a másik világba, beleszeret ebbe a nőbe, meg persze abba is, amit Romy megtestesít, a másik szabadságába. Azt teszi, ami jólesik neki, tekintet nélkül arra, hogy mások mit szólnak hozzá – nagyszerű lenne, ha ezt a hozzáállást tennék magukévá és vinnék magukkal a nézők. Aztán amikor Romy véget vet a kapcsolatnak, nagyon fontosnak tartom, hogy Nora is és a nézők is megértsék, hogy ez a szabadságérzés nem egy bizonyos személyhez kötött, hanem belülről fakad. És hogy rengeteg olyan hely, rengeteg olyan ember van a világon, akiket fel lehet fedezni, mert tényleg itt vannak, mert tényleg nekünk valók, és alkalmat adnak a fejlődésre – és akad közöttük olyan is, akitől feltétlen szeretetet kaphatunk. Jó lenne, ha ezt vinnék magukkal a nézők.
Nagyon köszönöm a beszélgetést.
