Filozófia
Byung-Chul Han Budapestre látogat

Napjaink egyik legismertebb, koreai származású, de Németországban élő sztárfilozófusa nem keresi a nyilvánosságot, nem szereti a Facebookot, nem reklámozza magát és ritkán ad interjút, most mégis vállalkozott egy budapesti előadásra. De hogy lesz sikeres valaki, akit szemlátomást taszít a siker és az ismertség?

Byung-Chul Han 1959-ben született Dél-Koreában, metallurgiával foglalkozott Szöulban, majd a nyolcvanas években Berlinbe költözött, és a filozófiát, a német irodalmat és a katolikus teológiát tanulmányozta, majd Heidegger munkásságából doktorált 1994-ben. Azóta a fogyasztói társadalom kérlelhetetlen kritikusa, a Facebook ostora és a világ egyik legnépszerűbb filozófusa, aki húsznál is több könyvet írt, amelyekből magyarul is kiadtak már hatot, a hetedik pedig éppen készülőben van.

A kontinentális filozófia nehéz dolognak tűnik, és nem is egyszerű ebbe a fellegvárba bekerülni, de Han megoldotta: teljes egészében a megszokott kontinentális eszköztárral dolgozik Nietzschétől Heideggerig, de német neveltetésének köszönhetően az általa megvilágító erejűnek érzett költészet is német – itt a multikulti, nincs mese. Az általa kedvelt problémák viszont nem németek, és nem is kontinentálisak, hanem interkontinentálisak, a legtöbb könyvében ugyanis vagy a Facebookot, vagy más közösségi platformot kritizál. Ezekből kapott mindenki, aki internetezik, de Han tovább is ment: szerinte ezek a hálózatok nagyjából mindent lerombolnak, amitől ember az ember, és amiért érdemes értelmes létezőként élni.

Magyarul elsőként A kiégés társadalma című könyve jelent meg, az, ami miatt a leginkább ismert: ebben a fogyasztói társadalom önkizsákmányolását kritizálja, azt, ahogy a hétköznapi felhasználó felhasználóból árucikké válik, emberből tárggyá. A többi könyve szintén a modern világ kritikájáról szól: az a kategóriaváltás, ami az alapvető problémát jelenti, az élet minden területére kihat, legyen az a fájdalom, a szépség vagy a szerelem. Minden, aminek korábban volt valamilyen hozzáadott tartalma, kiüresedettt és elveszett a rohanásban, márpedig a rohanás mindennek ellentmond, ami emberi: sokkal jobb, mint ahogy A föld dicséretében írja, az a természetközeli tempó, ami a kertrendezéssel jár. Nem lehet türelmetlenkedni, a bimbók úgyis tavasszal nyílnak.

És nem lehet türelmetlenkeni az élet más területein sem: szabott időben és szabott tempóban élünk. A kiégés társadalmában Han arra figyelmeztet, hogy a lájkok rabszolgái leszünk, a Piszchopolitikában arra, hogy ez a tetszési kényszer felfalja a valódi életet, A szép megmentésében pedig arra, hogy ez a fajta közlési kényszer a műélvezetet és a művészetet is szolgasorba taszítja. További magyarul megjelent könyvei, A szép megmentése és a Csillapító társadalom további veszélyekre figyelmeztetnek: ezek szerint nemcsak a szépség, hanem a fájdalom is eltűnhet az ember érzéki eszköztárából, és ezzel többet veszíthetünk, mint nyerhetünk: ha nem tudjuk, milyen szenvedni, azt sem tudjuk, hogy milyen élni. Ha a halált, a kínt és a fájdalmat eldugjuk szem elől, még nem tűnik el, csak átalakul – leginkább rágógumivá, ezért Han szerint fontos, hogy valahogy szembesüljünk azzal, ami van, ne kenegessük tovább a dolgokat.

A dolgok kenegetésére pedig az egyik legjobb eszköz a közösségi média, amit Han személy szerint megvet: az, hogy az ember fokmérője bárhol is az legyen, hogy kinek és mennyire tetszik, amit csinál vagy kommunikál magáról, diktatúra, a legszebb orwelli rémálom, és az emberek milliói oktalanul vonulnak a vágóhídra vagy legalábbis a titkosszolgálatok színe elé: tessék, itt vagyok, én vagyok, ezt veszem. Hannak ebből van elege, legyen az a Facebook, a Google, a Tinder vagy bármi: nem kér az orwelli diktatúrából, az újbeszélből vagy a Blade Runner cityspeakjéből, csak élni akar, méghozzá filozófusként, olyan emberként, aki szemlélődik, gondolkodik, mérlegel, aztán mond valamit.

Szemlélődés nélkül persze ez az egész nem megy: ez derül ki magyarul legutóbb megjelent könyvéből, A föld dicséretéből is. Miközben Han az előbbi köteteiben a fogyasztói társadalom számos káros hatására hívta fel a figyelmet, itt visszalép egy kicsit, és ténylegesen a földhöz közelít: virágokat ültet. A virágok aztán maguk után vonják a német költészetet és filozófiát, de ez nagyjából mindegy is: az esszékötetből füveskönyvbe átcsapó, némileg eklektikus kötet arra mutat, hogy Han szeretne és tudna is együtt élni a természettel, ha hagynák. És ha például nem kéne róla kényszeresen posztolni a lájkok kedvéért.