A mi történetünk
A Goethe-Institut Budapest megalapításához vezető hosszú út

Harmincöt évvel ezelőtt, 1988. március 10-én nyitották meg ünnepélyes keretek között a Német Szövetségi Köztársaság Kulturális és Információs Központját, a későbbi Goethe-Institut-ot, amely az első nyugatnémet kulturális intézet volt egy Varsói Szerződéshez tartozó tagállam területén. Így kezdődik annak az intézménynek a története, amely azóta – egy ideig még az NDK kulturális intézetének versenytársaként – központi szerepet játszik a német nyelv és kultúra magyarországi népszerűsítésében.
 

Míg Kelet-Németország mint „szocialista testvérország” már 1968 májusában megnyithatta Magyarországon a maga kulturális intézetét, az NDK-Centrumot, addig a nyugatnémet kulturális intézmény megalapításához vezető út meglehetősen göröngyös volt a bipoláris világrend idején. Az ötvenes-hatvanas években a német–magyar kulturális kapcsolatok lényegében az NDK és a Magyar Népköztársaság közötti kapcsolatokra korlátozódtak. Az első hivatalos nyugatnémet–magyar kulturális kapcsolatok csak a hatvanas évek végén jöttek létre, amikor Willy Brandt kormányának keleti politikája révén enyhülési folyamat kezdődött Nyugat és Kelet között. Ettől kezdve az NSZK az „ideológiamentes” területeken (zene, képzőművészet, stb.) megvalósíthatott bizonyos rendezvényeket, például könyvbemutatókat, kiállításokat vagy koncerteket, míg Magyarország kiterjedt kulturális tevékenységet folytathatott Nyugat-Németországban az ottani nyitott, liberális-pluralista társadalmi rendnek köszönhetően. A nyolcvanas évek közepéig sikerült ugyan a Szövetségi Köztársaságnak bővítenie kulturális tevékenységét Magyarországon, de eközben mindig beleütközött két nagy akadályba: az egyik a magyarok félelme volt az „ideológiai fellazítástól”, a másik az NDK szerepe volt a magyar kulturális életben. Kelet-Berlin ugyanis mereven ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen a főszereplő a német–magyar kulturális kapcsolatok színpadán – és erre Magyarországnak tekintettel kellett lennie. Ez elsősorban azt jelentette, hogy az NDK fenntartotta magának a német nyelv magyarországi népszerűsítésének, valamint a magyarországi németek kulturális „gondozásának” „megbonthatatlan monopóliumát”. Ez a helyzet azután sem változott lényeges mértékben, miután 1977 júliusában – „Helsinki szellemében” – aláírták az első nyugatnémet–magyar kulturális megállapodást.

Döntő változás az NSZK és Magyarország kulturális kapcsolataiban csak a nyolcvanas évek közepén következett be. A bonni politikusok egyre gyakrabban vetették fel Budapestnek a kulturális intézetek kölcsönös létrehozásának kérdését, de ezeket a kezdeményezéseket magyar részről mindig visszautasították. Viszont 1985 júniusában Magyarország első ízben jelezte, hogy a kulturális intézetek kérdésében „megoldási lehetőséget” keres. Ennek nyomán 1986 februárjában megkezdődtek a tárgyalások, amelyek végül 1987 október 7-én elvezettek annak a megállapodásnak az aláírásához, amely utat adott a kulturális intézetek kölcsönös létrehozásának, igaz, a magyar intézet megalapítását akkor még elhalasztották.
 

Hogy miért egyezett bele végül a magyar fél a kulturális intézetek létrehozásába? Ennek elsődleges oka a Mihail Gorbacsov által elősegített világpolitikai enyhülési folyamat volt, amely az egykori „testvéri országoknak” nagyobb politikai, gazdasági és kulturális mozgásteret adott. Így Magyarország felgyorsíthatta a maga (többször megkezdett) nyugati nyitását. Egy másik szempont az volt, hogy Magyarország a tervgazdaság gyenge teljesítőképessége miatt egyre nagyobb pénzügyi és gazdasági-technológiai függésbe került az NSZK-tól, ezért egyre kevésbé utasíthatta vissza az NSZK-ból érkező kultúrpolitikai kezdeményezéseket, illetve a – lakosság számára nagyon attraktív – kulturális ajánlatokat. Harmadsorban a magyarországi politikai és gazdasági liberalizációs folyamat során mind nagyobb nézetkülönbségek léptek fel az NDK ideológiai síkon megmerevedett rendszerével. Magyarország végül elszánta magát, hogy megszüntesse a keletnémetek monopóliumát a nyelvoktatás, a magyarországi németek kulturális gondozása és a kulturális intézet terén.

A kulturális intézetekről folyó tárgyalások, amelyek 1986–87-ben zajlottak a két fél között, nem bizonyultak egyszerűnek. A magyar fél ugyanis kezdetben – arra hivatkozva, hogy Magyarország pénzügyi okokból egyelőre nem tudja létrehozni a maga intézetét – próbálta feltételekhez kötni a beleegyezését. Az egyik feltétel a tudományos-technológiai együttműködés kibővítése volt, a másik egy hitelnyújtás a magyarországi németek támogatását szolgáló intézkedésekhez. Csakhogy Bonn elutasította, hogy a kulturális intézetek kérdését közvetlenül összekapcsolják a magyar követelésekkel. Végül a nyugatnémet fél, amely mindig is kiemelt céljának tekintette a kulturális intézetet, hozzájárult ahhoz, hogy külön tárgyalásokat folytassanak a kulturális intézetekről és a magyar követelésekről. Így került sor 1987 októberében a megfelelő szerződések megkötésére és a kulturális intézetek megalapításáról szóló egyezség aláírására.

Kereken két évvel a „Német Szövetségi Köztársaság Információs és Kulturális Központjának” megalapítása után, 1990. május 27/28-án megnyitotta kapuit Stuttgartban az „ellenoldali” intézmény, a „Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ”, majd az NDK, illetve a „kettős kulturális reprezentáció” megszűnésével a német kulturális intézet új nevet kapott. 1990 őszén lezárult tehát a Goethe-Institut Budapest megalapításához vezető út, és új lendületet kaptak a kétoldalú kulturális kapcsolatok.