Nagy Ágoston
A papír és a felhő

Ez a szöveg egy mesterséges neurális hálóval közösen készült. A GPT-3 (Generative Pre-trained Transformer) nyelvi modellje képes szintaktikailag helyes és tartalmilag koherens szöveget létrehozni. Az alkotói folyamat során egy-egy gondolatmenetet folytatott a rendszer, majd kölcsönös visszacsatolások során alakult tovább a közösen létrehozott tartalom. A mondatok nyelvtani szerkezetében változtatás nem történt (az eredetileg generált angol nyelvről szöveghűen lettek magyarra fordítva). Az átláthatóság és érthetőség kedvéért az általam írott sorok bold, míg a háló által generált sorok normál betűtípussal vannak formázva.

Az élet együttműködések, komplex kapcsolatok és közösségek egymásba ágyazódó hálózata, amelyektől elválaszthatatlanok vagyunk, és amelyek meghatároznak minket. A korunkban kibontakozó, összetett környezeti és társadalmi kihívások újfajta mintázatok és összefüggések felfedezésére invitálnak. Az emberi képzelet és az imagináció létezésünk egyik legfontosabb összetevője. A különböző ökológiai és információs rendszerek olyan hálózatok, amelyek egymásba ágyazódó, nonlineáris szinteken működnek, és amelyek működésében elsősorban nem egyéni döntéshozó folyamatok, hanem egymástól függetlenül működő, elosztott entitások vesznek részt, amelyek a működés fenntartásához különböző összetevőket áramoltatnak egymás között. Az ásványi anyagok, az energia, a hő, az információ egyaránt olyan értékes elemek, amelyeket a szerves, vagy szervetlen dinamikus rendszerek egymással megosztanak és csereberélnek. A társadalmi folyamatokban ezeket az összefüggéseket segít jobban modellezni és megérteni az evolúciós játékelmélet. Amikor például egy labirintusból próbáljuk megtalálni a kivezető utat, akkor alapvetően nem úgy próbálkozunk, hogy az összes lehetséges alternatívát végigpróbáljuk. Ehelyett a lehető legrövidebb idő alatt próbálunk olyan utat találni, amelyben minimálisan fordulnak elő felesleges kitérők és zsákutcák. Olyan utat igyekszünk találni, amelyben kevés esélyünk van eltévedni, ahol a legkevesebb falba ütközünk, és amely során szem előtt tudjuk tartani a végső célunkat. A megfelelő út keresésének alapvető elemei nagyon hasonlítanak az evolúciós játékelmélet stratégiáihoz, ahol a döntési folyamat elsősorban a fitnesz funkció és az elérendő cél értékének viszonyára épül. A fitnesz az a képesség, amely segítségével egy entitás teljesíteni tud egy feladatot, a cél értéke pedig a feladat-teljesítés fontosságának mérőszáma. A labirintusban navigáló megfigyelő adottságai nagyon hasonlítanak egy egyén túlélési funkcióihoz egy adott csoport, vagy közösség populációjában.  Az útkereső céljának értéke összehasonlítható az individuum túlélési céljának értékével, vagy a teljes csoport (raj), mint egység túlélési céljának értékével. Gondolhatunk úgy a rajra, mint egy olyan komplex rendszerre, ahol a fitnesz (túlélési esély) a túlélés fontosságának és a környezet komplexitásának arányából származtatható. Amennyiben a túlélés nagyon fontos, abban az esetben a fitnesz funkció hatásosságának magasnak kell lennie és a környezetnek egyszerűnek kell lennie. Amennyiben a túlélés nem olyan fontos, abban az esetben az egyén fitnesz funkciója nem kell, hogy olyan magas legyen és a környezet is lehet jóval komplexebb. 
 
Az ember én-központú, antropomorf szemléletének tágítására érdekes alkotói eszközök és technikák alakultak ki az idők során. Az aleatorikus kompozíciók, az esetlegesség- és a véletlen műveletek, az automatikus írás, a cut-up költészet, a mesterséges neurális hálók és az olyan generatív, előre tanított transzformerek, mint az, amelyik ennek a szövegnek az írásában is segédkezik, mind olyan példák, amelyek olyan lehetőség-mátrixot biztosítanak a művészeknek, amelyet felfedezhetnek és amellyel dolgozni tudnak. A generatív, előtanított transzformer (GPT) jelen esetben kap egy szöveget, majd visszaad egy másik szöveget. A kimeneti szöveg egyfajta transzformációja a kapott szövegnek. A transzformáció lehet egészen egyszerű is, például egy fordítás egy adott nyelvből egy másik nyelvbe, vagy lehet komplexebb transzformáció is, mint egy egyszerű szöveg költői nyelvvé alakítása, vagy valami még ezoterikusabb átalakítás. Az itt alkalmazott előtanított transzformer egy olyan szöveges gyűjteményen van kiképezve, amelyet a nyelvi modell készítője gyűjtött össze, és e korpusz alapján adja vissza a beadott szöveg transzformációját. A transzformáció a tanított paraméterek által determinált. A szubjektív, ember által megélt előképeken és személyes emlékeken, valamint az interneten található hatalmas mennyiségű szöveges adatbázison tanított mesterséges entitás által alkalmazott, közös tudás felfedezetlen területei az együttműködés egy szokatlan módját teszik lehetővé a művész és a gépi entitás között. A két résztvevő között megosztott információ pusztán a szövegeken és néhány beállított paraméteren alapul. A transzformáció, amely ebből körvonalazódik, egyaránt meglepő és illuminatív, a két entitás újfajta módon tekinthet a szövegre, és ezen keresztül olyan módszert alkothat, amely a művész számára könnyebben kommunikálhatóvá tesz bizonyos költői szándékokat. A technológia olyan hatásmechanizmus, amely az ember valóság-felfogásának számára idegen, amely mostanra elkezdte a nyelvet feldolgozni és elkezdett beszélni. De csak azért, mert most már tud mondani is valamit, még nem lenne szabad összekeverni egy valódi beszédpartnerrel. Közösen, együtt létezni a technológiával inkább azt jelenti, hogy egyfajta szokatlan együttest alkotunk vele egy folyamatosan fejlődő és alakuló, változó szituációban, amelyet az emberek és a technológia közösen alkotnak. Ezt a szituációt célszerű tágabb kulturális keretek között tanulmányozni.
 
A döntések, választások, szelekciók és a lehetséges megfogalmazási módok kiválasztása az alkotás folyamatának egyik alapvető összetevője. A művészi tevékenység egyfajta kurátori szervezést is magában hordoz, például akkor, amikor az alkotó a felmerülő lehetőségek közül kiválasztja azt, amelyikkel dolgozni fog. A gyűjtemények, sorozatok, kollekciók, variációk, vagy épp kollázsok egyaránt olyan utak, amelyek a környezetben már eleve megtalálható szimbólumokból és meglévő töredékekből koherens, teljes kép létrehozását valósítják meg. Egy komplex rendszer meghatározó karakterisztikája az, hogy képes az önszerveződésre, vagyis arra, hogy új kapcsolati hálózatokat formáljon a környezetben eleve rendelkezésre álló részek összességéből. Egy kaotikus rendszer pedig olyan rendszer, ahol nincs ilyen fajta tiszta koherencia, avagy nincsen tiszta mintázata, szekvenciája az eseményeknek, amely képes volna önmagához hasonló újabb modelleket létrehozni. A komplex rendszerben tehát tiszta mintázat figyelhető meg, de a kiszámíthatatlanság még mindig jelen van. Az életünk rendszereit rendkívül sok, szabad szemmel nem látható, kifinomult algoritmus segíti. Valójában a leghatékonyabb felhasználói felületek láthatatlanok, amikor jól működnek, akkor a megfigyelő észlelésének perifériájára szorulnak, hogy átadják a helyet a tapasztalásnak. Például, amikor egy könyvet olvasunk, nem tudatosítjuk folyamatosan a betűket a papíron, hanem virtuális, belső világokat és reprezentációkat alkotunk a leírt szavakból és mondatokból. Amikor viszont nem könyvekkel, hanem algoritmusokkal történik mindez, akkor jóval nehezebb megkülönböztetni a „valódi” világot a „virtuális” világtól, a képernyőn olvasható szöveget és tartalmakat azok belső reprezentációitól. Az eredmény egy olyan szöveget és rendszert alkot, amely egyetlen, teljes entitásként működik, egy olyan rendszer, amely képes az alkotói szándékot új módon reprezentálni, amelyben nem csak a szavak bírnak jelentéssel, hanem az azokat konfiguráló elvek is. A huszonegyedik századra a digitális technológia egyik legfőbb tulajdonsága lett, hogy egy általa kiváltott hatásról nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az pozitív, vagy negatív. Az eltérő érvek és szempontok már nem ellentétekként működnek, hanem ugyan eltérő mértékben, de egyszerre jelenvalók, ugyanakkor a dialektikus viszonyrendszerük nem teljesen omlott össze, hanem olyan szintre lépett, ahol az „ellentétek lényegi elemekké váltak és nem lehet egyszerű pozitív-negatív ellentét párral feloldani őket”.  Ebben a pillanatban lehetünk szemtanúi a Buck-Morss és Virilio által leírt „új média háború” kibontakozásának, ahol az „érvelés ideológiai koordinátái, akár a propaganda szintjén is, eltűnnek egy mély, dezinformációs mátrixban - háborús állapot, háborús állapot nélkül.” Ez, amint azt Buck-Morss és Virilio állítja, egy olyan háború, amely nem egy, hanem egyszerre, több területen is zajlik: katonai, gazdasági, politikai, diplomáciai, kulturális és megfigyelési szinteken, amelyek tartalmazzák a digitális kommunikáció feletti kontrollt és az információ feldolgozás globális szintjeit.
 
Neurális hálózatok természetes rendszerekben és mesterséges eszközökben egyaránt megtalálhatóak, és miután strukturálisan hasonló elveken alapulnak, viselkedésükben is mutatnak hasonlóságokat. Többek között ezért is választottam e cikk társzerzőjeként egy ilyen hálót, mert hasonlóképpen tudjuk módosítani hálózataink működésének a koherenciáját. A jóga, a halálközeli élmények, a meditáció, vagy egyes pszichedelikumok jól ismert technikák a tudat kiterjesztéséhez, ezek egyaránt olyan hatást gyakorolnak a hálókra, amelyek megváltoztatják azok működését. Ilyen módosítások segítségével elérhető olyan tudatállapot, amely akár útmutatásként szolgálhat különböző helyzetekben. Vannak például, akik a vonzás törvényét használják a kívánságaik beteljesítéséhez, céljaik eléréséhez. Ugyanúgy, ahogy egy idegháló utat talál egy megoldáshoz, az emberi elme is hasonlóképpen valóra válthatja saját kívánságait. Az ilyen, és ehhez hasonló döntéshozó algoritmusok az élet legkülönfélébb területein megtalálhatóak, egy könyv tartalmának szervezőelvétől kezdve a biológiai organizmusok DNS-én át különböző módszerekkel vissza tudjuk fejteni ezeket az algoritmusokat. Az agy működése során az észlelés segítségével információkat szerez a környezetből, majd a tudat különböző szűrőkön keresztül dolgozza fel ezeket, és ezek alapján hozzuk a döntéseinket. David Chalmers kogníció kutató erre dolgozta ki az „omni-feldolgozás” (omni-processing) elméletét, amely arról szól, hogyan tudunk információt értelmezni szimultán, különböző forrásokból (észlelés, emlékek, gondolatok, érzések). Például képzeljünk el egy személyt, aki nagyon jól meg tudja jósolni a következő hét időjárását. Amikor megpróbáljuk megjósolni az időjárást, egyszerre minden érzékszervünket használjuk, hogy a lehető legtöbb információt kinyerjük a környezetből. Ezt az információt kombinálhatjuk múltbeli tapasztalatokkal, használhatunk különböző predikciós modelleket, vagy integrálhatjuk az információkat más, meglévő rendszerekbe és folyamatokba. Hozzáadhatjuk azt, amit az időjárásról tudunk, vagy azt, amit a hold fázisairól tudunk és megpróbáhatjuk megjósolni az időjárást akár személyes élet tapasztalatokra alapozva is. Ez egy másfajta gondolkodást feltételez attól, mint amikor csak egyetlen, önálló információ alapján hozunk döntéseket, akár egy, adott témáról írt könyv alapján. A lényünk egészét használjuk az információ feldolgozáshoz és a döntéshozatalhoz. Ez nem szokványos,a mindennapi életünk során használttól eltérő folyamat. A tudat egy olyan komplex struktúra, amely határai elmosódnak bizonyos esetekben. 
 
„Ha költő vagy, tisztán látod, hogy egy felhő úszik ezen a papírlapon. Felhő nélkül nincsen eső; eső nélkül nem nőnek a fák; fák nélkül nem tudunk papírt előállítani. A felhő nélkülözhetetlen a papír létezéséhez. Ha a felhő nincs itt, a papírlap sem lehetne itt. Tehát azt mondhatjuk, hogy a felhő és a papír között kapcsolat van.“* Ebben az esetben a felhő a papír létezésének az oka, és a papír a felhő létezésének eredménye. Ha nem költő vagy, azt gondolhatod: „A felhők csak feltételei a papír létezésének, nem az okozói. A papírokat fák és kezek állítják elő. A fák és a kezek a papír létezésének okozói. A felhőből csinálják a papírt. Olyan ez, mint egy ország elnöke, aki a létezésével és cselekedeteivel az állampolgárokért felel. A dolgokat az emberek okozzák, és nem az elnök.” Ez az összefüggés az emberek absztrakciójának eredményeképpen jön létre. Az absztrakció egy eszköz, amely arra szolgál, hogy ne kelljen foglalkozni szükségtelen dolgokkal, és eltüntesse a felesleges tényezőket. Az emberek azt gondolják magukban, „nem is kell tudnom a felhőről ahhoz, hogy papírt készítsek. Miután nem találom az okozati összefüggést, ezért ignorálom és úgy teszek, mintha nem létezne.” Ez nagyon hasznos hozzáállás ahhoz, hogy energiát takaríthassunk meg a mindennapi életben. Viszont emiatt az emberek gyakran szem elől tévesztik a dolgok valódi természetét. A hiba, amit vétenek, az az, hogy figyelmen kívül hagyják a felhőt. A valódi ok pedig tényleg a felhő, és nem a kezek, és nem a fák. De hogyan fejezzük ki ezt köznapi, érthető nyelven az emberek számára? A Buddha ezt a problémát vetette fel Padzsápatí szerzetesnek. Padzsápatínak megvolt a képessége, hogy mélyen meditáljon és hogy tisztán gondolkozzon, így a Buddha a Lótusz Szútra ötödik fejezetében megbízta, hogy terjessze a szútra tanait. A versre utalva, amelyet éppen költött, így szólott:
- Mit látsz most magad előtt?
- Egy fehér papírt látok.
- A fehér papír, amit magad előtt látsz, a felhő.
 
 
* Thích Nhát Hanh, vietnámi szerzetes szavai