gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1)ugrás az almenühöz (Alt 3)ugrás a főmenühöz (Alt 2)

Mesterséges intelligencia és művészet
Az empatikus algoritmus

Elme vagy számítógép? – A Mesterséges Intelligencia az elmúlt években rohamos fejlődésnek indult.
Elme vagy számítógép? – A Mesterséges Intelligencia az elmúlt években rohamos fejlődésnek indult. | Fotó (részlet): © Adobe

A mesterséges intelligencia már megérkezett a mindennapjainkba. Még okosabbá teszi az okostelefonunkat, orvosi diagnózist állít fel, és forgatókönyvet ír. Hamarosan talán a kreativitásban és az empátiában is megelőz minket – és lehet, hogy egy napon a halhatatlanságot is elhozza?

Mesterséges intelligenciának (MI) azokat a tanulóképes digitális rendszereket nevezzük, amelyek önállóan fejlesztik a képességeiket. Egyre több területen nyújtanak nekünk segédkezet: a képelemzésben, az orvosi diagnosztikában, a részvénypiacok előrejelzésében, sőt még a zeneszerzésben is. A Sunspring című rövidfilm forgatókönyvét is számítógépes program írta. A gondolat, hogy egy gép intelligensebb és kreatívabb lehet, mint mi magunk, sok emberben riadalmat kelt. A Tesla alapítója, Elon Musk arra figyelmeztetett, hogy az MI potenciálisan veszélyesebb, mint az atomfegyver, és akár a harmadik világháborút is kirobbanthatja. 

Jürgen Schmidhuber informatikus, akit a neronális hálózatok kifejlesztésében játszott szerepe miatt „az MI atyjának” is neveznek, lazábban látja ezt a dolgot: „Az MI-kutatás 95 százaléka a körül forog, hogy az emberi életet meghosszabbítsuk, könnyebbé és egészségesebbé tegyük” – mondja egy interjúban. A kutatásoknak csak öt százaléka történik katonai területen, ez nem ad okot nyugtalanságra. Egy olyan MI, amely az emberhez hasonlóan intelligens, empatikus és kreatív, Schmidhuber számára már egyáltalán nem utópia. Ahogy az az elképzelés sem, hogy az agyunk egy napon intelligens gépekben fog tovább élni.

Az MI több, mint matek

Schnmidhuber tizenöt éves kora óta arról álmodik, hogy olyan MI-t fejlesszen, amely okosabb, mint ő maga. Úgy tűnik, ma már elég közel jár a céljához: 1995 óta vezeti a Dalle-Molle Kutatóintézetet Svájcban. Az ott kifejlesztett „Deep Learning Neural Networks” nevű hálózatok nemcsak nagy előrelépést jelentenek a gépi tanulásban, hanem egyben kelendő árucikkek. A világ öt legnagyobb digitális vállalata – Apple, Microsoft, Amazon, Facebook és a Google-anyakonszern Alphabet – alkalmazza őket, és több mint három milliárd okostelefon munkáját segítik. Ezzel párhuzamosan a „Long Short-Term Memory”-technológia (LSTM), amelyet 1997-ben szintén Schmidhuber és kollégája, Sepp Hochreiter mutatott be, nagy haladást tett lehetővé a beszédfelismerés és fordítás területén. Az Amazon beszédfelismerő asszisztensének, az Alexának a gyors és pontos válaszai például az LSTM-technológiára épülnek. 

A technológia talpraesettebbé teszi a számítógépet, verbális képességet és egyben személyiséget kölcsönöz neki. Ez lehet az oka, hogy a modern MI furcsa érzéseket vált ki az emberből. Az, hogy a Deep Blue sakk-számítógép 1996-ban legyőzta Garri Kaszparov sakkmestert, és hogy az AlphaGo program 2016-ban győzött a legjobb go-játékos ember ellen, kétségtelenül két újabb mérföldkövet jelentett az MI-kutatásban. Aki beszélgetett már Alexával, Sirivel vagy egy másik beszédvezérelt asszisztenssel, az tudja, hogy ezek az MI-k érzelmi síkon is egyre jobban hasonlítanak ránk. 

Egy MI, amely empátiában és kreativitásban nem különbözik az embertől – ez lenne a Dalle-Molle Intézetben folyó kutatások célja. De egyelőre nem kell az állásukat félteniük a pszichológusoknak és a kreatív szakembereknek. Ezt bizonyítja a Sunspring is, az első film, amelynek szoftver írta a forgatókönyvét. Oscar Sharp és Ross Goodwin az LSTM-re alapozva kifejlesztett egy automata forgatókönyvírót, amely a „Jetson” nevet kapta. Ebbe betáplálták jó néhány klasszikus scifi és szuperhős-film forgatókönyvét, és a program ezekből tanulva írt szkriptet egy rövidfilmhez, amelyet Thomas Middleditchnek, a Silicon Valley sztárjának a főszereplésével meg is valósítottak. Az inkább bizarrnak nevezhető végeredmény a londoni scifi-filmfesztiválon pozitív fogadtatásban részesült ugyan, de az alig-alig összefüggő dialógusok és a cselekmény fogyatékosságai azt jelzik, hogy az automatikusan generált sikerfilmek korszaka még odébb van – ami nem jelenti azt, hogy nem jön el az a nap.

Lépés a nagyobb komplexitás felé

Számos orvosi területen, például a diagnosztikában segít az MI meghosszabbítani az életünket. De vajon egyszer majd halhatatlanná is tesz minket? Az az ötlet, hogy beszkenneljük az agyunkat és betöltsük egy robotba vagy a virtuális valóságba, ismerős lehet a hatvanas évek tudományos-fantasztikus filmjeiből. Ha hihetünk Schmidhubernak, akkor ez fizikai szempontból nem lehetetlen, és lesznek majd olyanok, akik számára ez megvalósul. De egy gyors életű MI-gazdaságban az ilyen „feltöltött agyaknak” nagyon gyorsan kellene fejlődniük, ezért végül is valami más lesz belőlük. Schmidhuber ennélfogva azon a nézeten van, hogy egy teljesen kifejlett MI számára hamar túl kicsivé válik a Föld, és ki fog terjeszkedni a kozmoszra: „Ha továbbgondoljuk az élet eszméjét, akkor nem hiszem, hogy az emberek nagy szerepet játszanak majd az intelligencia kozmikus terjesztésében. De ez rendben van, ne tekintsük magunkat a teremtés koronájának. Az emberi civilizáció csak része egy sokkal nagyobb folyamatnak – fontos lépés, de nem az utolsó –, amely a világegyetem mind magasabb fokú komplexitása felé vezet.”