Összeesküvés-mítoszok
„Elmegy az ember kedve a nevetéstől“

A kontrollvesztéstől való félelem hajlamosabbá teszi az embereket arra, hogy összeesküvés-ideológiákba meneküljenek – a világméretű koronajárvány pedig kitűnő táptalajt szolgáltat ehhez. Az alábbi interjúban Katharina Nocun politológus és hálózati aktivista elmagyarázza, hogyan reagáljunk, ha összeesküvés-hívőkkel hoz össze a sorsunk. 
 

Von Eleonore von Bothmer

Nocun asszony, 2020 áprilisában Pia Lamberty-vel közösen kiadott egy könyvet “Fake Facts. Wie Verschwörungstheorien unser Denken bestimmen" (Fake Facts. Hogyan határozzák meg az összeesküvés-elméletek gondolkodásunkat) címmel. Ebben azonban nem összeesküvés-elméletekről beszél, hanem az „összeesküvés-mítoszok” illetve „-ideológiák” kifejezéseket használja. Miért?

Az elméletek a tudomány fogalomkörébe tartoznak. Feltételezzük, hogy amint egy elmélet téves volta bebizonyosodik, a másik visszavonja vagy adaptálja azt. Ám épp az ellenkezője figyelhető meg az összeesküvések ideológusainál. Az összeesküvés mítoszok esetében olyan narratívákról van szó, amelyekben az emberek úgy vélik, hogy bizonyos hatalmasnak kikiáltott személyek vagy csoportok titokban összejátszanak egymással. Az állítólagos összeesküvőknek bizonyos kompetenciát és hatalmat tulajdonítanak. Ám ne felejtsük el, hogy társadalmi szempontból hátrányos helyzetű és marginalizált csoportok is állhatnak az ilyen narratívák középpontjában, mint például a középkorban a fekete pestis idején az antiszemita pogromok esetében. Fontos az is, hogy az összeesküvőket rosszindulatú szándékkal ruházzák fel, miszerint mások tudatos megkárosítására törekszenek.

Katharina Maria Nocun hálózati aktivista és publicista. A kattascha.de alatt jelenteti meg blogjait, és a "Denkangebot" nevű podcastot működteti. 2018-ban jelent meg első könyve "Die Daten, die ich rief" címmel. "Fake Facts. Wie Verschwörungstheorien unser Denken bestimmen" című könyve 2020-ban jelent meg a Quadriga kiadónál." | Foto: © Miriam Juschkat Honnan tudhatjuk, hogy valójában nem összeesküvésről van szó?  

Szögezzük le, hogy vannak valódi összeesküvések is. Egy demokráciában alaposan meg kell vizsgálni, hogy mit csinálnak a titkosszolgálatok és a kormányok, hogy mi folyik a politikában és a gazdasági életben. A döntő tényező az, hogy igényt tartok-e az igazságra, és véleményemet tényekkel is alá tudom-e támasztani, vagy hogy egy ideológiáról, egy zárt világképről van-e szó. Nagy különbség, hogy kész vagyok-e megvitatni bizonyos hipotéziseket, vagy hogy beleesek-e egy hitmodell csapdájába.
 
Mikor hajlamosak az emberek különösképpen arra, hogy összeesküvésekben higgyenek?
 
Amikor az emberek úgy érzik, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás – például munkahely elvesztése, politikai átalakulások vagy épp globális világjárvány esetén –, hajlamosabbak összeesküvés mítoszokban hinni. Ezt számos tanulmány is alátámasztja. Az összeesküvés mítosz ilyen esetekben egyfajta támaszték szerepét töltheti be. Nem látjuk tőle feltétlenül rózsásabban a világot, ám a hívőben azt az érzést kelti, hogy létezik egy struktúra, egy mintázat, egy terv, és vannak egyértelmű bűnösök, akikre ujjal lehet mutogatni.
 
Melyek a különösen népszerű narratívák?

Különösen orvosi téren terjeng sok összeesküvés mítosz. Ha valaki azt állítja, hogy az oltás veszélyes, gyakran összeesküvés-megközelítéseket hív segítségül ennek magyarázatára. Az ilyen történeteknek egy része azt feltételezi, hogy orvosok milliói esküdtek össze világszerte, hogy tudatosan összejátszanak a világ megkárosításának érdekében. Ez nem tényekről szól, ennek semmi köze nincs a valósághoz. Ám többek között ez vezet ahhoz, hogy sok ember alapvetően nem bízik az orvosokban, és ennek eredményeként még súlyos betegségek esetén is inkább konzultál mindenféle csodadoktorral. Az ilyen tudományellenes hozzáállás pedig végzetes is lehet.

Az internet felerősíti ezeket a tendenciákat?  

Általános előítélet, hogy az összeesküvés-mesék terjedésének az internet ad egyáltalában lendületet. Ám a náci korszak alatt a lakosság többsége hitt a zsidók világméretű összeesküvésének mítoszában, azaz egy egyértelműen antiszemita összeesküvés-narratívában. Ez volt a kormány véleménye, és ezt tanították az iskolákban. Abban az időben nem volt internet. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jelenség az új médiumok révén vált láthatóbbá, és természetesen az ilyen narratívák digitálisan gyorsabban jelennek meg és terjednek.

Mivel magyarázható, hogy némelyek számára egy ilyesfajta világnézet olyannyira valóságosnak tűnik?  

Az összeesküvés-hívők kissé másképp érzékelik a világot. Legtöbbünk elfogult, ami a szakértői hozzáértést illeti: nagyobb bizalmat szavazunk azoknak, akiket szakértőknek gondolunk. Tanulmányok kimutatták, hogy az összeesküvés-hívők kevésbé fejlett ilyen irányú elfogultsággal rendelkeznek, és szélsőséges esetekben éppannyira készek hinni szomszédjaiknak, mint egy nemzetközileg elismert szakértőnek.

Hogyan reagáljunk az összeesküvés-hiedelmekre a világhálón?  

A közösségi hálózatokon és a csoportos beszélgetésekben azonnal hangot kell adni ellenvéleményünknek. A rasszista és antiszemita beszólások esetében egyértelműen mondjuk ki: „Eddig, és ne tovább!” Ez nagyon fontos, mivel az összeesküvés-mítoszok segítségével bizonyos emberek iránti gyűlölet is felkelthető, aminek súlyos következményei lehetnek. A hallgatást gyakran egyetértésként értelmezik.  

Mit ért pontosan "súlyos következmények" alatt?  

Az elmúlt években sok szélsőjobboldali merénylő – Hanau-ban, Halle-ban és Christchurch-ben (Új-Zéland) – hitt az összeesküvés-mesékben, és ezzel igazolták gyilkosságaikat. Kiderült, hogy az összeesküvés-mítoszok központi szerepet játszanak a radikális jobboldal mozgósításában. Ezt szintén szisztematikus problémának kell tekinteni, komolyan kell venni. Az összeesküvés-ideológusok kifejezetten bizonyos embereket kiáltanak ki közellenségnek. Ezt látjuk most a koronavírussal összefüggésben is. Amikor a tudósok halálos fenyegetéseket kapnak, az ahhoz vezet, hogy kevésbé lesznek hajlandóak nyilvánosan felszólalni. Ez pedig nem segíti elő a kiegyensúlyozott szakmai vitát.

Mit tegyünk, ha hirtelen baráti körünkben nyilvánítanak ki ilyen gondolatokat?  

A tények ellenőrzése segíthet – a koronavírussal kapcsolatban sok jó lehetőség kínálkozik erre. A négyszemközti beszélgetés szintén hasznos lehet, és ekkor feltehető a kérdés: „Hogy vagy valójában?” Hiszen bebizonyosodott, hogy a kontrollvesztés érzése miatt sok ember hajlamos elhinni olyan dolgokat is, amelyeket egyébként inkább nem hinne el.

Olyasvalakit is el tudok így érni, aki tökéletesen meg van győződve egy összeesküvésről?  

Nehéz eljutni olyan emberekhez, akik már mélyebben beleragadtak az információknak ebbe a párhuzamos világába, és például úgy gondolják, hogy valóban létezik globális sajtóbeli vagy tudományos összeesküvés. Hiszen a tények ellenőrzése ilyen esetekben pontosan olyan szereplőktől jönne, akiket ők az összeesküvés részének tekintenek. A tanácsadó központok azt javasolják, hogy ilyenkor dolgozzunk inkább kérdésekkel: „Ezt ellenőrizted? Miért gondolod, hogy ez a médium komolyabban vehető, mint egy másik? ” – arra ösztönözve így a másikat, hogy ő maga kérdőjelezze meg a szóban forgó feltételezéseket. Ideális esetben ez segíthet megállítani vagy lelassítani a radikalizálódást. Gyakran az egyik összeesküvésbe vetett hit egy további, másik összeesküvésbe vetett hithez vezet, és ez egy bizonyos ponton olyan önmagába zárt világképet eredményez, amelyet fekete-fehér látásmód jellemez.  

Ez már akkor az "alufólia sisakosok" esete lenne, amely azonban sokak számára szórakoztató jelleggel is bír.  

A chemtrail-ek mítoszán, amelyek állítólag nem repülőgép kondenzcsíkok, hanem olyan anyagok, amelyekkel meg akarnak minket mérgezni, szívesen nevetünk jókat. Ám mindez vajon mennyire vicces egy olyan gyerek számára, aki nem mehet ki, amint egy kondenzcsík megjelenik az égen, csak azért, mert a szülei ilyesmiket hisznek?  Állandó félelemben élünk. Az emberek az elején mindig vicces összeesküvés-mítoszokat akarnak hallani – miután beszélgettünk az okokról és a következményekről, már nem. Mert ha az ember közelebbről is foglalkozik ezzel, akkor elmegy a kedve a nevetéstől.

Hol találnak a tanácsot keresők – érintettek vagy hozzátartozók – segítséget?  

Jelenleg sokan szektákkal kapcsolatos tanácsadó központokhoz fordulnak, mivel számos szekta terjeszt összeesküvés-mítoszokat annak érdekében, hogy tagjaikat magukhoz kösse. A jobboldali szélsőségesség elleni mobil tanácsadó szolgáltatáshoz szintén lehet fordulni ezekben a kérdésekben. De túl kevés ilyen hely van, és azokat is jobban fel kellene szerelni. Jobb finanszírozásra van szükség az e témában tevékenykedő klubok számára is.

Mit kellene az állami intézményeknek tenni?  

Az iskoláknak szisztematikusan fel kellene venniük a témát a tantervbe. Hiszen a fiatalok előbb vagy utóbb érintkezésbe kerülnek vele, és fontos, hogy megtanulják az összeesküvés-narratívák felismerését és kezelését. A pszichológiai nevelésnek is lenne itt értelme: Ha tudom, hogy sebezhetőbb vagyok ebben vagy abban a helyzetben, az élesebbé teheti belső látásomat, mégpedig úgy, hogy először alszom rá egyet, mielőtt a chat-en is megosztanám nézeteimet. Személy szerint azt szeretném, ha az állam egységes cselekvési tervet és egységes stratégiát képviselne – és több pénzt kellene kutatásokra fordítani.