Teller Katalin ajánlja Solidarität (Szolidaritás)

Solidarität © Carl Hanser Verlag, München, 2019 „Nem kényszer, hanem lehetőség”: a neves szociológus, Heinz Bude több ízben foglalkozott már nemzedéki konfliktusokkal, a háborús tapasztalatok hosszú távú következményeivel, illetve a Német Szövetségi Köztársaság társadalomtörténetével, új könyvében pedig arra vállalkozik, hogy visszahelyezze jogaiba a szolidaritás fogalmát, mégpedig egy olyan időszakban, amely – és ezt maga a szerző is számos példával szemlélteti – a legkevésbé sem kedvez a szolidaritásnak.

Nem kedvez ez az időszak a szolidaritásnak, mondja Bude, mivel az „önmagukért aggódók” új, nagy hangú rétegének kialakulásához vezetett a foglalkoztatási viszonyok átalakulása, illetve életmódunk rugalmassá válása és nem utolsó sorban az állami szociális ellátások megkurtítása. Márpedig ez a réteg sajátos nézőpontból szemléli az egyénnel és az állami intézményekkel szemben támasztott elvárásokat: Magában keresse a hibát – úgmond – mindenki, aki képtelen megcsinálni a szerencséjét, az állam szociális intézményeinek feladata pedig következésképpen mindössze annyi, hogy irgalmasan, de lehetőleg költségkímélő módon megakadályozza a marginalizált „tehetségteleneket” a végleges alábukásban. Ezt az egyéni látásmódot pedig – különféle okokból, például azért, mert alulfinanszírozott, vagy azért, mert meglehetősen nehéz definiálni a kollektív javakat – tovább erősíti maga a szociális ellátórendszer is.

Heinz Bude azonban, aki bevallottan eurocentrikus perspektívából érvel, rákérdez a fent vázolt fejlődés politika- és társadalomtörténeti okaira is, és a nagy társadalompolitikai projektek – a Francia Forradalom, a Marx-Engels-féle kommunizmus, vagy éppen a német újraegyesítés – hiányosságaiban leli fel őket. Ezek a nagy társadalompolitikai projektek ugyanis, állítja Bude, a mai jobboldali populizmusokhoz hasonlóan mindig csak valamiféle „exkluzív szolidaritást” tűztek a zászlajukra, vagyis mindig csak az emberek egy bizonyos – jóllehet rendszerint meglehetősen nagy – csoportját tekintették szolidáris közösségnek. Ilyenformán pedig nem használták ki egy olyan szolidaritásban rejlő integratív potenciált, amely nem egyéni képességekben, nem politikai táborokban és nem  gazdaságossági kritériumokban gondolkodik, hanem még akkor is az „emberek mint társas lények” közötti tartós és perspektivikus kooperációt állítja előtérbe, ha ez konfliktusokkal és az egyéni érdekek sérelmével jár.

A társadalmi együttélés teherbíróbb konceptuma után kutatva a szerző górcső alá veszi a keresztény szeretetetikát, továbbá a feminista és ökológiai kritika újabb fejleményeit, például Donna Haraway, Emanuele Coccia és Bruno Latour javaslatait is, a kritikus vizsgálat eredményeként azonban minden esetben arra jut, hogy ezek vagy túl szűkös, vagy pedig túlságosan is tág, összességében véve tehát valóságidegen víziók. Heinz Bude ehelyett Dél-Afrika példáját ajánlja, ez az ország ugyanis szerinte sikeresen birkózott meg a konfliktusos múltjából, a globális piac kialakulásából, illetve lakosságának sokszínűségéből fakadó kihívásokkal. A siker alapja pedig az egymással szembenálló pártok koszenzuskereső magatartása, nevezetesen abból a belátásból kiindulva, hogy olyan harmadik útra van szükség, amely egyrészt előírja a közösségen belül érvényes kötelezettségeket, másrészt viszont szabadságot biztosít akár azok számára is, akik saját elhatározásukból vissza kívánnak vonulni a közösségből. A Heinz Bude ajánlotta szolidaritás ilyenformán tehát valamiféle új egyensúly harmadik útja, amely lehetővé tenné az együttélés kényszerének kényszermentes, a kollektív és egyéni felelősséget mégis tudatosító megélését: nem kényszer, hanem lehetőség.

Carl Hanser Verlag

Heinz Bude
Solidarität. Die Zukunft einer großen Idee (Szolidaritás. Egy nagy eszme jövője)
Carl Hanser Könyvkiadó, München, 2019
ISBN 978-3-446-26184-6
176 oldal

E-könyv formájában kölcsönözhető az Onleihe-n

Recenziók a német médiában:
NZZ
Spiegel.de
Deutschlandfunk Kultur