Feischmidt Margit | Zakariás Ildikó
Női perspektívák a menekülteknek segítő magyar önkéntesek elbeszéléseiben

Ebben a cikkben a nőknek a jótékony cselekedetek civil formáiban való részvételéről fogunk gondolkodni empirikus szociológiai kutatásokra támaszkodva.

Az első részben azt nézzük meg, hogy cselekedetek motivációi között milyen szerepe van a nőiségnek. Tágabb értelemben azt vizsgáljuk meg, hogy jótékony cselekedetek és a segítségre szoruló emberek helyzetének értelmezésében milyen szerepe van a nemnek. Végül azt keressük, hogy van-e a menekültek és a civil segítők közötti transznacionális szolidaritáson belül a nők közötti szolidaritásnak bármilyen jelentősége.

A kutatás, amelynek eredményeire támaszkodunk, a menekülteknek nyújtott magyarországi civil segítőkre irányult. A vizsgálat adatfelvétele 2015 októbere és 2016 januárja között történt, 32 interjút készítettünk. Az interjúalanyok kiválasztása a közösségi média és a tereppel való korábbi személyes kapcsolatok segítségével, valamint a kvalitatív kutatásokban jól ismert hólabda módszerrel történt (minden interjúalany további interjúalanyokhoz segített eljutni). A minta statisztikai reprezentativitására nem törekedtünk. Sokkal inkább azt tartottuk szem előtt, hogy a kutatás megkezdésekor ismert vagy később feltáruló társadalmi és kulturális különbségek, továbbá a működés célja és módja tekintetében látszó diverzitás tükröződjön. Interjúalanyainkra a magas iskolai végzettség jellemző. Ez egy általános tendencia a civilekre és önkéntesekre vonatkozóan, különösen a menekültekkel való civil szolidaritás területén. A meginterjúvolt segítők foglalkozási megoszlása is fontos az értelmezés szempontjából. Jelentős részük dolgozik a tágan értelmezett szociális szektorban: szociális munkások, társadalomkutatók, tanárok vagy orvosok. A második kategóriába az egyéb diplomás alkalmazottak kerültek. A harmadikba a vállalattulajdonosok és menedzserek, különösen az információs technológia és a telekommunikáció területén dolgozók/területről. Az interjúalanyok nemi megoszlása egyenlő volt, tehát 16 nővel és 16 férfival beszélgettünk.

A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a menekültek felé irányuló együttérzés vagy felelősségtudat által mozgósított identitás kategóriák között a nemi, és elsősorban a női identitásnak milyen szerepe van. Értelmezésünkkel a jótékonyságnak ahhoz a megközelítéséhez kapcsolódunk (reflexív jótékonyság), amely szerint a filantrópia az identitások definiálásának és kifejezésének terepe.  A segítők a saját magukra és segítettekre vonatkozó kategorizációs diskurzusokkal teremtik meg. 

A jótékonyság és önkéntesség kutatásában világszerte kiemelt figyelmet kapott a nemi különbségek mibenlétének feltárása és magyarázata az utóbbi évtizedben. E szociológiai leírások e kapcsolatról komplex és változatos képet alkotnak. A jótékonykodás nemi különbségei eltérő képet mutatnak attól függően, hogy a jótékonykodás motivációit,  a gyakorlatokat, és azon belül a gyakoriságot, vagy összes ráfordított időt és erőforrásokat vizsgáljuk-e. Ez attól függ, hogy milyen társadalmakat (és történelmi korszakokat) vizsgálunk;  hogy a jótékonyság milyen területeit vizsgáljuk (inkább a nyilvános szférához, vagy a privát szférához kapcsolt terepeit). Ezen utóbbi friss kutatás a European Social Survey 1990, 1999 és 2008-ban születő, 20 országot magában foglaló adatbázisát használva azt találta, hogy jelentős különbségek vannak a nők és férfiak önkénteskedési mintázataiban. De a különféle terepek különböző irányokba mutattak: a politika, oktatás és szabadidő témákhoz kapcsolódva a férfiak, míg a társadalmi igazsághoz kapcsolódó területeken a nők bizonyultak aktívabbnak. Kifejezetten a menekülteket segítő jótékonykodásra, önkéntességre és adományozásra fókuszáló elemzések születtek Németországban. A menekülteket segítő adományozást, önkénteskedést és aktivizmust együttesen vizsgáló kutatók nem találtak nemi különbségeket a részvételben (Kiess et al 2018). Ezzel szemben Karakayali-Kleist azt találta (2016), hogy a humanitárius segítségnyújtás elsősorban női önkénteseket mozgósított. (http://www.fmreview.org/destination-europe/karakayali-kleist)
 

Magyar női önkéntesek a menekültválság idején

 
2016 őszén országos reprezentatív mintán vizsgáltuk a menekültek humanitárius segítésében önkéntesen résztvevőket és e tevékenységük attitűdjeit. Az attitűdök esetében azt találtuk, hogy a jótékony segítségnyújtással egyetértők között azonos eséllyel voltak nők és férfiak. (Zakariás 2016) Sajnos az adományozásban és önkénteskedésben ténylegesen résztvevők mintabeli alacsony száma nem tette lehetővé, hogy a részvétel nemi különbségeit megvizsgálhassuk, erre inkább a kvalitatív interjúk adtak lehetőséget.

Ugyan interjúalanyaink között fele-fele arányban voltak nők és férfiak, a megszólalók egybehangzóan arról számoltak be, hogy a segítők között több volt a nő, mint a férfi. Ez az állítás egybecseng saját megfigyeléseinkkel és a szakirodalomnak azzal a felismerésével, hogy a jótékonyság és a szolidáris gondoskodás szférájához kapcsolt civil formáit inkább nők, mint férfiak alakítják.  Egyik interjúalanyunk ezt, a szakirodalmi állításokhoz hasonlóan a hagyományos női szerepekkel kapcsolta össze?

Az önkéntesek 80 százaléka nő, ahogy a segítő foglalkozók nagy része is nő,tanárok, ápolónők, családsegítők, mert a segítés hagyományosan női szerep. Ha látják, sok a gyerek, az éhező – ez az anyasággal kapcsolatos, etetni, gyógyítani, védelmezni, míg a férfi katona, rendőr lesz.
 
A fent idézett középkorú nő gyerekével együtt érkezett segíteni. Hangsúlyozta ennek előnyeit a közösségi és önkéntes munka szempontjából, és a gyereknevelés szempontjából egyaránt. (A gyerekek bevonásáról és a családok közös részvételéről a segítő munkában apák is beszéltek.) A nők másik része fiatal, egyedülálló és gyermektelen. Ők töltötték a legtöbb időt a segítői munkával. Egyikőjük elmondása szerint:
 
Sok egyedülálló nő jött önkéntesnek, mert a segítés egy olyan feminim dolog. Ezen felül a közösség is vonzotta az egyedülálló nőket, a segítők között sok barátság és szerelem született.
                                       
Egy harmadik interjúalanyunk a középkorú és idősebbek nők sajátos, életkorukból származó motivációiról számolt be.
 
Az idősebb korosztályból szinte csak hölgyek voltak, akiket én úgy neveztem, hogy friss nyugdíjas. Pár éve van nyugdíjban, van ideje és még bőven ereje teljében van. Itt szerintem kizárólag nők voltak.
 
Az, hogy milyen módokon tudott megvalósulni a segítség, milyen interakciók jöttek létre a rászorulók és civil segítőik között ugyancsak összefüggött azzal, hogy a segítők nagy része nő volt. A nők pedig, ahogyan a következő interjúalanyunk kiemelte, elsősorban a gyerekeket és a nőket találták meg, velük  kapcsolatba, értelemszerűen hozzájuk – más nőkhöz és a gyerekekhez – közelebb kerültek. A gyerekekkel kapcsolatban sokkal könnyebb volt a kulturális távolságot legyőzni és olyan univerzális tulajdonságaikat felismerni, amelyek származástól függetlenül a gondoskodást írják elő a felnőtt ember számára.
 
A gyerekek mindenhol gyerekek. Nagyon megrendítő volt, hogy ezek a gyerekek, akik elvesztik a biztonságukat, otthonukat, az anyát és apát  is sokszor (…) hogy mennyire hihetetlenül tudnak alkalmazkodni helyzetekhez, amik szerintem egy gyerek számára félelmetesek. Milyen hihetetlenül bátrak és mennyire bíznak a vadidegenekben, akikről azt érzik, hogy segíteni jöttek, hogy velük vannak, hogy szeretettel fordulnak feléjük.(…) Nyilván az is számított, hogy nők voltunk, és a nők és a gyerekek között van egy alap, egy teljesen természetes kapcsolat.
 
A gyerekekkel való kapcsolat a humanitárius katasztrófaként felfogott helyzet érzelmi percepcióját és a segítés érzelmi motivációit is sokkal inkább lehetővé tette, mint a felnőtt emberekkel való kapcsolat. Közös nyelv hiányában a felnőttekkel való érintkezés sok nehézségbe ütközött, nem úgy a gyerekekkel, akiket könnyű volt a játéknak felfogott közös tevékenységekbe bevonni.
 
Fantasztikus érzés volt a gyerekek reakcióit végignézni, mert ha éppen nem voltak betegek, ami nyáron nem volt jellemző, és kaptak enni, akkor olyan hihetetlenül kinyíltak, minden érdekelte őket, a faházban a fiatal lányok nagyon sokat játszottak velük, rajzolgattak. Voltak olyan segítő lányok, akik ugrásra készen vártak, ha jött egy gyerek.
 
Egy tanárnő, aki a nyári tanítási szünet jelentős részét a Keleti pályaudvaron töltötte, és elsősorban gyerekekkel foglalkozott, arról számolt be, hogy amikor az iskola elkezdődött és a tanítványainak beszélt tapasztalatáról, a gyerekek reakciója vegyes volt. Egy részük azt mondta, amit otthon hallott, más gyerekek szemében hős volt.
                                  
Mintha féltek volna az emberek a kommunikációtól, kérdezték tőlem, hogy te mikor mész ki, veled mennék. Hát amikor akarsz, én nem vagyok senki, viszel egy labdát és kész!
 
Nőként segíteni a bizonytalansággal és a kiszolgáltatottsággal küzdő embereknek olyan helyzeteket is eredményezett, amelyben a női mivolt nem pozitívum, hanem akadály,  vagy egyenesen a konfliktusok egyik okaként jelenik meg. A következő történet főszereplői adományozottak, fiatal és éhes menekült férfiak.  Elbeszélője pedig egy fiatal adományozó, aki nőisége keretei között értelmezi a konfliktust, és annak megoldását is.
 
Azért ott voltak helyzetek. Amikor látod, hogy hetven fiatal afgán srác iszonyatos kétségbeeséssel tépi ki a kocsi hátuljából az almát, és akkor én nő létemre odaálltam, és angolul kiabáltam nekik, hogy azonnal tessék sorba állni, mint az ovisoknak. És akkor ott állt egy fiú (…) nem nagyon tülekedett, kérdeztem tőle, hogy vizet szeretnél, mondta, hogy igen, kettőt szeretne (…) A többieknek mondtam, hogy ti pedig innen félre álltok, most  ide jön a fiú, mert neki is kell. És akkor hagyták, hogy odaálljon a sor elejére, megsimogattam az arcát és mondtam, hogy minden rendben lesz, nyugodj meg. És akkor rám nézett, visszasimogatta az arcomat és ugyanazt mondta angolul, hogy minden rendben lesz, nyugodj meg.
 
Az agresszív viselkedés kulturális értelmezésének lehetősége adódna a nyilvánosságot uraló, a fenyegetésről szóló, és a fenyegetést kulturális okokra visszavezető diskurzusokból. A következő elbeszélőnk úgy száll ezzel a diskurzussal szembe, hogy személyes ellenpéldára utal és a menekülteket is perszonalizálja. Majd a körülményekből, a helyzet sajátosságaiból vezeti le a konkrét személy viselkedésének sajátosságait, amit univerzális emberi tulajdonságokhoz köt, ahelyett, hogy kulturális sajátosságokkal magyarázná:
 
Mondtam a többieknek (segítő társaknak), akik jöttek még a csoporttal, hogy ne ijedjenek meg, mert ezek a fiatal férfiak másképpen reagálnak, mint a kisgyerekes anyukák, vagy családos emberek, akik tök fegyelmezetten sorban állnak. (…) Tehát, ha azt látják, hogy kinyílik egy kocsiajtó, ahol nem tudom, mennyi gyümölcs van és víz van, ők arra vannak berendezkedve, hogy mindent, ami lehetséges, begyűjtenek. (…) Mert nem tudja, hogy mikor eszik vagy iszik legközelebb. És ez tök természetes. Szóval mondtam nekik, hogy ezt ne durvaságnak vegyék. (…)Tehát kellett egy kicsit hogy katonatisztesen viselkedjek velük. De nem voltak erőszakosak, vagy durvák. Ezek a hírek, hogy agresszívek, meg szétkapkodják, meg rád rohannak. Hát igen, ha te éhes lennél, és úton lennél, te ugyanezt csinálnád.
 
A szakirodalomból tudjuk és a mi kutatásunk is megerősítette azt, hogy a civilek humanitárius és szolidaritási munkája tapasztalati közelségbe hozza  a segítők és segítettek közötti különbségeket és hasonlóságokat is.  Vizsgálatunk azt találta, hogy a magyarországi menekültszolidaritás narratíváiban a segítői self és a segítségre érdemes másik kapcsolata az azonosság hangsúlyozására és a különbségek relativizálására, illetve kontextualizására épül.  A menekültek és segítőik elképzelt azonosságának alapja biológiai, pszichológiai és morális. Az azonos emberi fajhoz való tartozás legáltalánosabb szintjén túl az interakciók elbeszélései a korosztályi, nemi, társadalmi státuszbeli azonosság felismerését emelik ki. A nemi viszonyok kezelése, a nőisség megtapasztalása és megjelenítése igazodik ehhez a keretezéshez. Egyrészt az interakció rövidségével magyarázható, másrészt a kormányzati politikai diskurzusra való reagálás kényszerével, hogy a civil segítők a nemi viszonyok vonatkozásában is elsősorban az azonosságokat vagy hasonlóságokat hangsúlyozták. Pedig a nemi viszonyok általában a különbségek tapasztalatával és percepciójával való megküzdésnek a terepe.  Jól szemlélteti az alábbi interjúrészlet, hogy a nemi szerepek felfogásának kulturális különbségei hogyan kerülnek a magyarországi segítők narratíváiban az azonosság keretezésébe.
 
Azt szeretném végre tudatosítani, hogy menekültekről van szó, nem barbár hódítókról. Többdiplomás, nyelveket beszélő professzor asszony, afgán miniszterelnöki tanácsadó, mérnök is aludt már a Keleti aluljárójában. Könnyes szemmel mutattak nekem fotókat a hátrahagyott, gyönyörű otthonukról. Találkoztam olyan szír keresztény nővel is, akit az Iszlám Állam kényszerített a muszlim vallás felvételére. A Keletiben merte levenni először a fejkendőt. Sok muszlim nő az adományokból választ farmernadrágot, sminket, és boldogan festik ki magukat, mert itt szabad. Ha beléjük rúgnak, ha leköpik őket, akkor az olyan, mintha újra a saria uralma alatt lennének, nem nőnek, hanem tárgyaknak érzik magukat. Azért is segítek nekik, mert hiszem, hogy egy társadalmat nem a vallása vagy a politikai berendezkedése határoz meg, hanem az, ahogyan az elesettekkel viselkedik, legyenek azok hajléktalanok, szegények vagy menekültek.
 
Sőt, a szolidaritás által mozgósított nyitottság és empátia a saját, magasabb rendűnek és követendőnek tekintett nemi szerepfelfogások és nemi viszonyok visszásságaira, ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. Az egyenlőség látszata mögé rejtett patriarchális rend sokkal jobban hasonlít a muszlim társadalmakra jellemző nemi elnyomásra, mint ahogyan azt gondoljuk, ahogyan a szolidaritási akciók egyik kezdeményezője, Zsohár Zsuzsa fogalmazott:
 
Magyarországon a nő még mindig birtoklás tárgya, nincs abortusztabletta, nincs otthonszülés, az első gyerek már-már az érettségi bizonyítvány része, 5o% feletti a császármetszés. De ha szült, akkor aztán mielőbb óvoda és napközi. Hogy egyeztethető össze az önrendelkezésnek ez a hiánya azzal, hogy közben támadják a muszlimokat, amiért a nő otthon van? Amikor a muszlim nőt a férfi tartja el, nem kell neki azonnal dolgozni, de ha keres, az az övé? Felróják nekik, hogy árunak tekintik a nőt, holott itt is ez van. Engem gólyatáborban erőszakoltak meg, és nehogy panaszt tegyek, inkább három évig együtt voltam az erőszakolómmal, mert annyira erős az áldozat hibáztatása nálunk. Kölnben most ezen túl vagyunk (mármint a szembenézéssel), ez pozitív, de akkor várom, hogy a gólyatáborokhoz is így viszonyuljanak. Ha tíz férfi lakik egy szobában, nő meg sehol, akkor alkohol és a szokások pontatlan ismerete könnyen gólyatáboros hangulatot eredményez.


Hivatkozások
 
Gil-Lacruz, A. I., Marcuello, C., Saz-Gil, I (2017) Individual and Social Factors in Volunteering Participation Rates in Europe, Cross-Cultural Research, Volume: 51 issue: 5, page(s): 464-490.
 
Karakayali, S. and J Olaf Kleist (2016) Volunteers and asylum seekers. Forced Migration Review. https://www.fmreview.org/destination-europe/karakayali-kleist

Kiess J, Lahusen C, Zschache U (2018) Solidarity Activism in Germany: What Explains Different Types and Levels of Engagement? In: Lahusen C, Grasso M (eds) Solidarity in Europe. Palgrave Studies in European Political Sociology. Cham: Palgrave Macmillan.
 
Zakariás Ildikó (2016): A menekültek civil segítése: attitűdök és morális érvek. REGIO, 24. évf. 4. sz., 61-87.