Természet
Zsongó rajokért rajongók

A méhhelyzet köztudottan súlyos: a vidéki monokultúrák egyre kevésbé tudnak táplálékot kínálni a szorgos nektárgyűjtő népnek. A nagyvárosi méhészek berlini hálózata, a „Berlin summt!” urbánus környezetben teremt otthont a hasznos rovaroknak.

A német főváros legnagyobb egyházi épülete, a berlini dóm minden szintjén királyi különlegességekkel szolgál. A föld alatti kriptában a Hohenzollern-dinasztia porukban is fényes földi maradványai pihennek. Egy szinttel följebb, a hatalmas templomhajóban hívők fohászkodnak a mennyek urához. Még följebb, közel harminc méterrel az oltár fölött királyi utódok cseperednek az épület tetején. Uwe Marth hobbiméhész csupasz kézzel emel ki a méhkasból egy léppel teli keretet. A kényes műveletben a dóm ügyvezetője, Lars-Gunnar Ziel segédkezik. „Minden rendben“, állapítja meg Marth, és visszahelyezi a keretet a négy kaptár egyikébe, melyekben egyenként mintegy 200.000 parányi jószág hemzseg. A nyüzsgő seregletben hamar fölfedezhető a színes ponttal megjelölt középpont: a királynő.

Az amatőrméhész jószágai jól tűrik a bemutatót, egyetlen csípést sem ejtenek gazdájukon. „Békés népség ez“, mondja Marth, akinek a méhészkalap védelmére sincs szüksége. Csak arra ügyel, hogy a ruházata fehér vagy sárga legyen. „A méhek agya a fekete ruhát vagy a sötét hajat a medve több millió éves ellenségsémájába sorolja – magyarázza. – A medvék mézet lopnak – a méhek pedig fullánkjukkal védik a mézet.“

Uwe Marth hivatása szerint pedagógus, és egyike annak a tucatnyi hobbiméhésznek, akik a „Berlin summt!” program keretében igyekeznek védenceik veszélyeztetett helyzetére felhívni a figyelmet. A méhek azzal, hogy beporozzák a virágokat, egyfelől pótolhatatlan szerepet töltenek be a földi élet fennmaradásában – nélkülük kultúrnövényeink jó része nem tudna termést hozni. Másfelől ez az ingyenes szolgáltatás, amit a természetnek és az embernek nyújtanak, olyan kevés támogatást kap, hogy a méhek erősen veszélyeztetett fajjá váltak. Németországban átlagosan az állomány harmada pusztul el évente, de vannak országok és régiók, ahol még súlyosabb ez az arány. A helyzetért több kedvezőtlen tényező együttes jelenléte felelős: élősködők, gyomirtók, vegykezelt vetőmagok, elektroszmog, a talaj vízzáróvá tétele, a nagyüzemi mezőgazdaság monokultúrái és az ezekkel együtt járó fajkihalás. A rovarok sokszor a legszebb nyár kellős közepén pusztulnak éhen: például, mert a repce-monokultúra elvirágzása után nem találnak több táplálékot.

Védeni és gondozni egy veszélyeztetett fajt

A méheknek emiatt – mint sok más állat- és növényfajnak – ma már jobb soruk van városon, mint vidéken. A városi vegetációnak – fáknak és virágoknak – sokkal nagyobb a fajtagazdasága, s ritkábban éri vegyszeres kezelés a növényeket. A Németországban előforduló 560 vadméhfajtából Berlinben 298 talált menedékre, és a város 3200 családjáról mintegy 700 szabadidős méhész gondoskodik. A világváros utcai fáin – kb. 154.000 hárs-, 80.000 juhar-, 21.000 gesztenye- és 14.000 akácfán – több táplálékot találnak a méhek, mint Brandenburg monokultúráiban. A „Berlin summt!” – ezáltal is növelendő az új bevándorlók megbecsültségét -­ kiemelkedő helyeken szerzett szállást nekik: a képviselőházon, a planetáriumon, a Világ Kultúráinak Házán vagy éppen a dóm közel harminc méter magas réztetején.

Uwe Marth a kupoláról a szomszédos parkban virágzó gesztenyefákra mutat: „Azok a fák mindössze pár száz méterre vannak innen. Egy méhnek nem gond. Több kilométert is megtesz egy táplálékforrásig, igaz, hogy közben a termés kétharmadát saját szükségletére használja fel. Tessék, kóstolja meg! – kínál meg Marth egy gombostűfejnyi aranysárga golyócskával. – Ez a virágpor-galacsin több millió parányi virágporszemből áll.“ A kóstoló olyan mennyeien finom, mintha egyenesen a tejjel-mézzel folyó Kánaánból érkezett volna.

A méhész már türelmetlenül várja, hogy a családonkénti, legalább 25 kilós méztermés „beérjen”. 2013-ban 200 üveggel adtak el a negyedkilós kiszerelésű „Dómméz”-ből, és minden eladott üveg után 1 euró a „Berlin summt!” kasszáját gyarapította. Lars-Gunnar Ziel közben maga is kedvet kapott a méhészkedéshez, így most már saját méhcsaládja van: „Nyáron akár az 50.000-et is eléri az én kis háziállataim száma – nevet, majd komolyan hozzáteszi: – A méz tulajdonképpen másodlagos. A méhek veszélyben vannak, óvni és gondozni kell őket. Egyszerűen szép dolog, ha vissza tudunk adni valamit a természetnek.“

A méheknél a raj az igazi szervezet

A két férfit láthatólag lenyűgözi a méhrajok páratlan intelligenciája, és ontják magukból a rovarokkal kapcsolatos tudnivalókat. Egy család, amelyikben kb. 20.000 munkás él, májustól júliusig 20-100 millió virágot keres fel naponta. A felderítő méhek a táplálékforrás távolságától függően kör- vagy rezgőtánccal értesítik nektár- és virágporgyűjtésre szakosodott fajtársaikat, „amelyeknek legfeljebb fél óra kell ahhoz, hogy egy virágzó fát letakarítsanak”. Egyetlen kiló méz megtermeléséhez 40.000-140.000 kilométert kell megtenniük, „ami olyan, mintha legalább egyszer, sőt akár háromszor is körülrepülnék a Földet!“ A méz tehát nem csak csillogásával idézi az aranyat, tényleg minden cseppje aranyat ér.

A méhek életében, folytatja Uwe Marth, az egyedek teljesen lényegtelenek. „A méhtársadalomban a raj az igazi szervezet. Lenyűgöző csoda ez!“ A méhek kollektíve döntenek például arról is, hogy hány hímállat keljen ki. A királynő vagy anya, mielőtt egy-egy sejtbe petét rak, csápjával kitapogatja a sejt méretét, és ettől függően megtermékenyítetlen vagy megtermékenyített petét ejt bele – előbbiből here, utóbbiból munkás fog fejlődni. Az anya akár 3300 petét is „termel” naponta, „ez saját testsúlyának közel a kétszerese“.

Mindenki tud tenni a méhek védelméért

Színváltás: az erdő kellős közepén, a berlin-zehlendorfi ifjúméhész-állomáson Wolfgang Friedrichowitz éppen a kaptárt ellenőrzi. Mielőtt nyugdíjba vonult, műszaki berendezések értékesítésével foglalkozott, most négy méhcsaládot és fél tucat kiskorú méhrajongót gondoz. Közöttük Pault, aki 14 éves, kisgyerekként egyszerűen csak szerette a mézet, most pedig kezdi belátni, hogy a méhek élete sem fenékig cukor. A zehlendorfi állomáson azt is megtanulja, hogyan kell hangya- vagy oxálsavval védekezni a méhek egyik legnagyobb ellensége, a méhatka ellen. A méhésztanonc egy kis dobozt hoz, amelyet ősszel a kaptárra helyeznek. A kipárolgó sav végez az élősködőkkel, a méheknek viszont nem árt, magyarázza Wolfgang Friedrichowitz. A méhatka európai inváziója óta, amely az 1980-as években kezdődött, állandó emberi odafigyelés és gondozás nélkül a házi méh mára alighanem kihalt volna.

Ha mindenki nem is tud vagy nem akar méhész lenni, a méhek védelméért – hirdetik a „Berlin summt!” aktivistái – mindenki, minden kultúrmunkás, tudós és vállalkozó tehet valamit. Akinek kertje vagy erkélye van, megfelelő alkalmatosságokkal segítheti a vadméhek fészekrakását, és méhbarát virágos növényeket ültethet. A méhcsaládok védelme és gondozása mellett – vallja a program két kezdeményezője, Corinna Hölzer és Cornelis Hemmer – „az egészséges városi természet megőrzése is fontos cél”.