Global Control & Censorship
Debrecen | 2018.11.24. – 2019.01.20.

A kiállításról

Függetlensége visszanyerése előtt Magyarországon meghatározó társadalmi tényező volt a megfigyelés és a cenzúra. A nemzet évszázadokon át viselte a váltakozó hatalmak megszállását. A politikában azonban a barátság az egyoldalú, a baráti rendszerek politikai irányultságától függetlenül is fennálló érdekek metaforája. Ma is számos okunk van rá, hogy éberek legyünk – akár a látens politikai befolyásolással, akár a magángazdasági szféra, a globálisan működő konszernek kifejezett érdekeivel szemben.
 
A tudás hatalom. De még több hatalma van annak, aki az információáramlás felett rendelkezik. Különösen igaz ez a digitális kultúrára, hiszen a világhálón minden információ ellenőrizetlenül megfigyelhető és manipulálható.
 
A mobil kommunikációs eszközök eufórikus használata is hozzájárul ahhoz, hogy ma világszerte több milliárd ember van összeköttetésben egymással. Nap mint nap milliárd szám generáljuk a legkülönfélébb tartalmakat és adatokat, amelyek aztán pillanatok alatt körüljárják a Földet. Még oda sem értek a fogadóhoz, magánszolgáltatók és állami szolgálatok már tömegével lehalásszák és ellenőrzik ezeket az adatokat, hogy aztán saját céljaikra használják fel őket. Míg korábban egy új, demokratikus együttműködés ígéretét láttuk a digitális kommunikációs formákban, azóta fokozatosan pervertálódtak, és mára ideális eszközökké alakították át őket az emberek milliárdjainak tökéletes megfigyeléséhez és irányításához. Aki használja őket, azt felhasználják.
 
Ez a szabály, amelyet mindannyian kényelmesen elfogadtunk, hogy profitáljunk ezekből a kommunikációs formákból. Az okostelefonokat, amelyek mindenhová elkísérik használóikat, kémszoftverrel fertőzik meg, így a tudtunk nélkül megfigyelő kameraként és lehallgató készülékként használhatják őket. Tartózkodási helyeink és mozgásprofiljaink bármikor lehívhatók. A böngészési és vásárlói szokásainkról, kapcsolatainkról, hobbijainkról és gyenge pontjainkról gyűjtött információkat bármikor a megkérdezésünk nélkül elemezhetik és továbbadhatják.
 
Megfigyelés és cenzúra kölcsönösen feltételezik egymást; nem lehet egymástól elválasztva vizsgálni őket. A civil lakosság, az intézmények és vállalatok megfigyelése, sőt a demokratikusan megválasztott politikusok és parlamentek vagy éppen az újságírók és jogászok megfigyelése mindig is az állami szolgálatok titkos, egyszersmind köztudomású feladata volt. Ez a történelmi gyakorlat a legutóbbi időkben azonban a teljes lakosság államilag legitimált megfigyelésével bővült, amelyet most már nagyhatalmú szolgáltatók és gazdasági vállalatok végeznek. Egyúttal a legkeményebben üldözik és büntetik, ha bátor újságírók továbbadják a társadalom számára legfontosabb információkat,  leleplezik az illegális megfigyelést, vagy felhívják a figyelmet az állami intézmények által folytatott cenzúrára és kínzásra. A rendszerkritikus újságírókat, írókat és kiszivárogtatókat ma is árulónak bélyegzik. A világ minden táján üldözik, közlési tilalommal, házi őrizettel és kiutazási tilalommal, valamint életfogytiglani börtönbüntetéssel vagy akár halállal fenyegetik őket.
 
Miután a náci rezsim ellenőrzési hatalma emberek millióinak az üldözésében csúcsosodott ki, a II. világháború után a George Orwell által metaforává sűrített, mindenütt jelenlévő, istenszerű ellenőrző tekintély, a Big Brother napjainkra az elektronikus médiákkal folytatott totális állami ellenőrzés szinonimájává vált. A sztálini diktatúrában – alig másként, mint az USA-ban a McCarthy-éra kommunistaüldözései alatt – emberek millióit üldözték, zárták börtönökbe és lágerekbe, kínozták és gyilkolták meg eltérő nézeteik miatt. A magyar népet ugyanilyen üldöztetés érte a Sztálin-korszakban, de még később is. És Franco spanyolországi és Salazar portugáliai diktatúrája, Pinochet, Suharto és Ceaușescu rendszere mellett 1989-ig a Német Demokratikus Köztársaság rezsimje is egy mindent behálózó besúgórendszer segítségével biztosította fennmaradását.
 
Az „öt szem“, vagyis az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland által üzemeltetett világméretű kémhálózat, az Echelon már legalább 1947 óta azzal a céllal működik, hogy Keleten és Nyugaton egyformán lehallgassa a politikai, gazdasági és privát kommunikációt. Magyarország kormányának 1944-es megszállásától függetlensége visszanyeréséig tűrnie kellett, hogy a szovjet megszálló hatalom a teljes postai, távközlési és rádióforgalmat szisztematikusan megfigyelje és lehallgassa.
 
A digitális hálósodás pedig immár három évtizede lehetővé teszi az interneten elérhető információk automatizált, globális és célirányos lehalászását, feldolgozását és tárolását, az internetet használók utáni célirányos kémkedést bármikor és bárhol. Edward Snowden és más kiszivárogtatók bátor leleplezései világossá tették, hogy a nyugati és keleti államok szolgálatai a lehető legszélesebben kiépítették és használják a totális elektronikus ellenőrzés eme lehetőségeit.
 
Az „öt szem“ államai és más nemzetek régóta jogot formálnak maguknak arra, hogy más államok után kémkedjenek, mégpedig minden szinten, minden katonai, gazdasági és társadalmi témakörben: egyaránt megfigyelnek kormányokat, szervezeteket, gazdasági vállalkozásokat, NGO-kat, aktivistákat és egyes személyeket. A jelszó így hangzik: ami technikailag lehetséges, azt meg is szabad tenni. A jogilag és etikailag indokolt aggodalmaknak vagy egyes államokkal és gazdasági vállalkozásokkal szembeni baráti mérlegeléseknek többé nincs súlyuk.
 
Az elektronikus hálózatokon keringő kommunikatív metaadatok tömeges elemzése és az egyéni adatok közvetlen kiszűrése mellé egyre gyakrabban társul a zavarás, manipulálás és lekapcsolás eszközeire épülő nyílt vagy rejtett cenzúra. Ahol a fenyegető cenzúrától való félelem nem bizonyul hatékony kontrollmechanizmusnak, a lakosság számára fontos információk titokban tartásával, az újságírók kitiltásával és ellenőrzésével (embedded journalists), az egyes publikációk vagy egész témakörökről szóló tudósítások célzott akadályozásával, valamint „alternatív hírek“ arrogáns világgá kürtölésével operálnak.
 
A cenzúra tipikus indokaként mindig is a biztonság valós vagy színlelt, az információk közzétételével járó megrendülésére hivatkoztak, újabban pedig az állítólagos terrorveszélyek elhárítására. Így mára a biztonság lett az a bevett és olcsó kulcsszó, amellyel bármilyen autoriter intézkedés ellenkezés nélkül keresztülvihető. Azt viszont, hogy az információk ellenőrzése és visszatartása, a tudás és kommunikáció intelligens manipulálása elsősorban mégsem arra szolgál, hogy az emberek biztonságát garantálják, hanem az illegitim hatalom fenntartására, szinte egyhangúlag tagadják.
 
Ma már senki nem látja át az elektronikus hálózatokban folyó megfigyelés és cenzúra technikai lehetőségeit. Az állam részéről folytatott mélyreható, politikailag motivált kémkedési manőverek ismerete mellett már az is jó ideje köztudott, ahogyan gazdasági vállalkozások igyekeznek tömegesen befolyást gyakorolni a köz- és a magánszférára, politikai és gazdasági döntésekre, miként konkrét, egyéni viselkedésünkre is. A globálisan operáló, tőzsdekedvenc konszernek, mint az Alphabet, az Amazon, a Google, a Facebook, a Microsoft, az Apple és még sokan mások tömeges adatszerzéseik révén célzottan profitálnak felhasználóik egyéni és társadalmi függőségéből a közösségi média minden formájától.
 
A megfigyelés és cenzúra nagy hatalmú intézményeinek való kiszolgáltatottság ekképpen conditio humanává, kultúránk alapvető feltételévé vált.
 
Alapjaiban ugyan még felismerhetjük ezt, és reflektálhatunk rá, az idő kerekét visszaforgatni azonban nem tudjuk. Hozzászoktunk, ahogyan hozzászoktunk a számtalan videokamerához is, amelyekre munkába menet vagy hazafelé már rá sem csodálkozunk. A legjobb úton vagyunk, hogy mint általánosan adottat fogadjuk el a megfigyelést és cenzúrát, ahogyan modern létezésünk más feltételeit – a közlekedési zajt, a reklámok egyetemes jelenlétét, a környezetszennyezést, súlytalan szerepünket a politikai térben – ugyancsak megtanultuk alapvető adottságként elfogadni.
 
A riasztó felismerések ellenére ma már a nyilvánosság nagy része beletörődött az állami és magánmegfigyelés egyetemes jelenlétébe. Unokáink remélhetőleg még képesek lesznek megkérdezni tőlünk, hogy mit tettünk ellene – egy totálisan egyenirányított társadalomban már nem fognak ilyen kérdések felmerülni.
 
A „Global Control and Censorship“ kiállítás a megfigyelés és cenzúra feltartóztathatatlan behatolását vizsgálja életünkbe és mindennapjainkba. A heidelbergi Ruprecht-Károly-Egyetem Politikatudományi Intézetében működő hálópolitikai munkacsoporttal és a Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) Alkalmazott Biztonságtechnikai Kompetenciacentrumával (KASTEL) együttműködésben jött létre. További fontos kooperációs partnereink voltak a Reporter ohne Grenzen, a Chaos Computer Club e.V. (CCC) és a netzpolitik.org.
 
Külön köszönettel tartozik a kiállítás mindazoknak a kiszivárogtatóknak, akiknek volt és van bátorságuk, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot az állam és a magángazdaság antidemokratikus praktikáiról.
 
(Bernhard Serexhe)