Genderméltányosság a nyelvben
Mennyire legyen „gender” a nyelv?

„Studenten und Studentinnen”, „Studierende”, „Studentx” – sokan és sokféleképpen próbálták meg az elmúlt évtizedekben úgy átalakítani a német nyelvet, hogy egy-egy kifejezés egyaránt vonatkozzon minden emberre. Szó sincs azonban arról, hogy lezárult volna a vita.

Aki szívesen tenne egy próbát, az olvassa el a következő történetet: Apa és fia autóba ül, és súlyos balesetet szenved. Az apa még kórházba szállítás közben meghal. A fiút azonnal betolják a műtőbe, ahol már várják a sebészek. De ahogy hozzákezdenének az operációhoz, egyikük rámülten felkiált: „Nem tudok operálni – ez a fiam!”
 
A szöveg elolvasása után jó néhány egyetemista spontán módon így nyilatkozott: „Várjunk csak – hogy kerül az apa egyszerre csak az operálni készülő sebészek közé, ha egyszer meghalt? Lehet, hogy a másik csak mostohaapja volt a fiúnak?” És csak később válik világossá a megoldás: nevezetesen az, hogy volt legalább egy nő is a sebészek között, a fiú anyja. Annette Trabold nyelvész prototipikus gondolkodásnak nevezi a fent leírt jelenséget: „Képek tűnnek fel a belső szemünk előtt: Többnyire férfiakra, a ’doktor bácsira’ gondolunk a ’sebészek’ (’Chirurgen’) szó hallatán. Jóllehet az ’orvos’ (’der Arzt’) mint a foglalkozás megnevezése tulajdonképpen úgynevezett generikus maszkulinum csupán, ebben az esetben mégis hozzá kapcsolódik a szexus is, mivel automatikusan férfival asszociáljuk.”
 
A generikus maszkulinum fogalma azt jelenti, hogy hímnemű főnevet vagy névmást használunk olyan esetekben, amikor a megnevezett személyek neme ismeretlen vagy lényegtelen – illetve olyankor, amikor a kifejezést egyaránt vonatkoztatjuk férfiakra és nőkre. Létezik persze generikus femininum is: állatok vonatkozásában nem is olyan ritka (például „die Spinne” [”a pók”], „die Katze” [”a macska”]), emberek vonatkozásában viszont alig-alig fordul elő.
 
A feminista nyelvtudomány már az 1970-es, 1980-as évek óta erősen vitatja a bevett gyakorlatot: Ugyan miért kellene úgy tennünk, mintha a generikus maszkulinum kőbe lenne vésve? – tették fel a kérdést a nyelvtudósok és a médiamunkások. Miért jelölünk bizonyos foglalkozási csoportokat hímnemű főnevekkel – „Ärzte” („orvosok”), „Lehrer” („tanárok”) „Ingenieure” („mérnökök”) – ha egyszer mindkét nem képviselteti magát bennük, és rendelkezésünkre állnak az „-in” végződéssel ellátott megfelelő nőnemű alakok is?

A német nyelv eltorzítása?

A nyelvi puristák részéről gyakran elhangzik ezzel szemben az a vád, hogy az „-in” végződéssel ellátott szavak – például az „Ärztin” („orvosnő”) vagy az „Ingenieurin” („mérnöknő”) – eltorzítják a német nyelvet. Csakhogy Goethe idejében is létezett már a „Müllerin” („molnárné”) vagy a „Meierin” („gazdasszony”) szó, jegyzi meg Annette Trabold, igaz, hogy akkoriban többnyire a molnár vagy a gazda feleségére vonatkoztatták őket. De ezek az asszonyok nem egyszer sikeresen folytatták férjük tevékenységét annak halála után, vagyis ugyanazt a foglalkozást űzték, mint a férfiak. Vagy gondoljunk az olyan foglalkozásokra, amelyeknek gyakorlói manapság 90 százalékban nők. Nem abszurd-e ilyen esetekben is ragaszkodni a generikus maszkulinumhoz, és „Erzieher”-t („nevelők”) emlegetni, miközben elvétve találkozhatunk csak olyan férfiakkal, akik nevelőkként dolgoznak a napközi otthonokban és az óvodákban?
 
Susanne Günthner, aki nyelvészetet tanít a Münsteri Egyetemen, úgy véli, hogy „kódolt aszimmetria” áll fenn a német nyelvben a személyekre vonatkozó megjelölések terén: „A hímnemű forma a férfiakat tételezi ’normaként’, a nőnemű forma pedig ’eltérésként’ jeleníti meg a nőket, hiszen a jelöletlen (hímnemű) formát látjuk el az ’-in’ végződéssel.” Hogy miféle abszurditások fakadhatnak ebből, azt jól példázza egy régebbi tamponreklám, amelynek egyik mondata – benne hímnemű névmással – így hangzott: „Jeder erlebt seine Tage anders.” („Mindenki másképp éli meg azokat a napokat”.) Mivel tampont kizálóag a nők használnak, a tiltakozások hatására helyesbítették, vagyis nőnemű alakra hozták a mondatot. Susanne Günthner az angol nyelvet hozza fel ellenpéldaként: Az angolban is mindkét nem vonatkozásában használatosak az olyan fogalmak, mint a „teacher” vagy a „doctor”, de az esetek többségében nincs is szükség pontosabb nőnemű formára. „Az angolban ugyanis semmiféle problémát nem okoz az, ha ’she’ vagy ’he’ áll a ’teacher’ után, azonnal eldöntve az adott személy nemére vonatkozó kérdést. A németben viszont ugyanez jóformán lehetetlen: A ’der Arzt’ (’az orvos’, hímnem) után nem használhatjuk a nőnemű ’sie’ (’ő’) névmást, ezzel ugyanis nyelvtani hibát vétenénk.”
 
Másrészt: Nem minden nyelvtanilag helyes alak tűnik egyszersmind értelmesnek is mai, modern nyelvhasználatunk felől nézve. Éppen ellenkezőleg: akadnak kimondottan furcsa esetek is. Hiszen elvileg nyelvtani hibának számít az is, ha a következő fő- vagy mellékmondatban nem „es”-szel („ő” , semleges nem), hanem „sie”-vel („ő” , nőnem) utalunk vissza a semleges nemű „das Mädchen” („a lány”) szóra. Mégis sokan pontosan így tesznek, hiszen komikusan hangzik a semleges nemű névmás használata egy olyan személy esetében, aki kétségkívül nő.

Új névmások

A kínai nyelvet beszélőknek könnyebb dolguk van az ilyen esetekben, folytatja Susanne Günthner, ott ugyanis férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozhat a ta névmás. Svédországban pedig még radikálisabb törekvések tapasztalhatók a genderméltányosság, illetve -semlegesség terén: a han (ő, hímnem) és a hon (ő, nőnem) névmások mellett – kifejezetten a transzszexuális emberekre való tekintettel – bevezették ugyanis a semleges hen-t. Ugyanez az oka annak, hogy egy ideje nem a „Good morning, ladies and gentlemen”, hanem a „Good morning, everyone” köszöntéssel üdvözlik reggelenként a londoni metró utasait.
 
„Jó reggelt kívánunk mindenkinek!” – Németországban egyelőre nem tart még itt a közösségi közlekedés. A nyelvészek, az újságírók és a közintézmények azonban a legkülönfélébb módokon igyekeznek megteremteni a genderméltányosságot. És jóllehet mára maguktól értetődővé váltak már az olyan nyelvi lelemények, mint a „Doktormutter” (doktori értekezés témavezetője, ha az illető nő, a ’Doktorvater’ helyett), a „Begleitprogramm” („kísérő program”, a „hölgyprogram” helyett), illetve a „Team” (a ’férfi’ tőből képzett „Mannschaft” helyett), a szakértők továbbra is keresik a tökéletes megoldást a személyek és csoportok genderméltányos megszólítására. Christoph Busch újságíró volt az, aki elsőként megkezdte a nagy I (JournalistInnen [újságírók és újságírónők], LeserInnen [olvasók és olvasónők]) használatát a szó belsejében, mégpedig 1981-ben, a szabad rádiózásról szóló könyvében. Az 1980-as évek közép csatlakoztak hozzá a taz című napilag újságírói – és ezt az eljárást követik mindmáig sokan mások is.
 
A Busch által bevezetett nagy I heves vitákat váltott ki akkoriban, manapság viszont jóformán senkinek nem szúr már szemet. Mégis valóságos aknamezőre merészkedik az, aki a német nyelv módosítását és modernizálását célzó javaslatokkal áll elő. Újabb vitákra adott alkalmat például a gendercsillag (Bürger*innen [állampolgárok és állampolgárnők]), az aláhúzás (Leser_innen [olvasók és olvasónők]), a nőnemű forma kizárólagos használata hivatalos űrlapokon, a nőnemű és a hímnemű alak együttes használatával végrehajtott „átgenderezés” (Arbeitnehmerinnen und Arbeitnehmer [munkavállalónők és munkavállalók]), illetve a nemi specifikáció teljes megszüntetése például oly módon, hogy az adott szó végződését x-szel helyettesítjük (Professx, a Professor helyett).
 
A nyevész Annette Trabold, az Insitut für Deutsche Sprache (Német Nyelvi Intézet) szóvivője a következőképpen vélekedik (jóllehet maga az Intézet semmiféle ajánlást nem fogalmazott meg a szóban forgó problémát illetően): „Bármilyen megoldást elfogadhatónak tartok, ha nem dogmatikus, ha összeegyeztethető a nyelvtannal, és mindenekelőtt: ha nem kelt nevetséges hatást.” Márpedig sokaknak éppen ez a problémája az x-megoldással, amely nem a komolyan vett genderméltányosságra, hanem inkább az Asterix-képregényekre emlékezteti őket.
 
Sokan képtelenek megbarátkozni azzal is, hogy kizárólag a nőnemű formával találkoznak bizonyos hivatalos iratokon, például a lipcsei és a potsdami egyetem formanyomtatványain. Jobb megoldásnak tűnik ennél a nőnemű és a hímnemű alak együttes használata, annál is inkább, mert ez embercsoportok megszólítására is alkalmas. Ha viszont kizárólag a „Professorin” („professzornő”) alakot használjuk, az úgy hangzik – akárcsak a szó belsejében alkalmazott nagy I esetében –, mintha kizárólag a nőkhöz fordulnánk. Csakhogy sok hivatalos nyomtatványon egész egyszerűen nincs elég hely ahhoz, hogy feltüntessük mindkét alakot. Éppen ezt a problémát igyekszik orvosolni a gendercsillag, illetve az aláhúzás.

Nem csupán elfogadhatatlan, hanem egyenesen hibás?

További lehetséges megoldást jelentenek a főnevesített melléknévi igenevek, például a „Studierende”, „Lehrende”, „Mitarbeitende” (értelem szerint: azok, akik egyetemi tanulmányokat folytatnak; azok, akik tanítanak; azok, akik részt vesznek a munkában): ezeknek a használata is széles körben elterjedt olyan esetekben, amikor a beszélő teljesen mellőzni szeretné a nemi specifikációt. Peter Eisenberg nyelvész, a Potsdami Egyetem nyugalmazott professzora szerint azonban ez a megoldás nem csupán elfogadhatatlan, hanem egyenesen hibás: „A melléknévi igenév használatával azt fejezzük ki, hogy az illető személy éppen most tesz valamit. De nyilván senki nem gondolja, hogy azok, akiket a ’Studierende’, a ’Lehrende’ vagy a ’Mitarbeitende’ szavakkal nevezünk meg, egyfolytában tanulnak, tanítanak vagy dolgoznak.” Ennél is súlyosabb probléma azonban, folytatja Eisenberg, hogy a főnevesített melléknévi igenevek nyelvi hibákat okoznak. „Teljesen mást jelent a ’Geflüchtete’, mint a ’Flüchtlinge’ szó. Az előbbit akkor használhatjuk például, ha valaki elszökött egy partiról, a ’Flüchtling’ (’menekült’) ellenben pontosan megnevezi egy olyan ember élethelyzetét, aki a hazája elhagyására kényszerült.” Ha szigorúan vennénk ezt a szabályt, akkor többek között a „Vorstandsvorsitzender” („vezetőségi elnök”) szót sem használhatnánk többé.
 
Ugyancsak rettenetesnek találja Eisenberg a német dalok átgenderezésére irányuló próbálkozásokat. Ilyenformán ugyanis a „nővérek”-et is bele kellene írnunk a „fivérek” mellé például Matthias Claudius Esti dal című, örökzöld költeményébe, és a genderméltányosság nevében ezen túlmenően is ki kellene igazítanunk a vers jó néhány sorát. Peter Eisenberg a következőképpen indokolja meg álláspontját: „Matthias Claudius említett költeménye kulturális érték. A dal szövege azt a kort reprezentálja, amelyben megszületett. Vagy képzeljük csak el az átgenderezett Bibliát. Teljesen abszurd az egész.” Egyetlenegy rangos irodalmi mű – legyen az Goethe, Schiller vagy Thomas Mann alkotása – esetében sem tart elfogadhatónak Eisenberg efféle beavatkozásokat. „A maguk történelmi kontextusában kell vizsgálnunk ezeket a szövegeket, és nem áll jogunkban meghamisítani ezt a kontextust.”
 
Nem egyszerű tehát a dolog. Svájc példája azonban megmutatja, hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a témával kapcsolatos feszültségeket. A genderméltányos nyelvhasználatra vonatkozó útmutatójában a Svájci Szövetségi Kancellária a kreatív megoldásokat ajánlja a dogmatikus erőlködés helyett. Jobbnak tűnik – úgymond – a vegyes megoldás olyan esetekben, amikor a „gendersemleges” megfogalmazás megnehezíti a szövegértést, illetve „nem nélkülinek” tűnik a szó negatív értelmében: a „Mitglieder des Nationalrats“ („a Nemzeti Tanács tagjai” a hímnemű „Mitglied” szóval kifejezve) helyett részesítsük tehát előnyben a „Nationalrätinnen und Nationalräte“ („nemzeti tanácsnoknők és nemzeti tanácsnokok”) alakot. Ez a megfogalmazás ráadásul még személyesebb is, hiszen egyértelműen kiderül belőle, hogy férfiak és nők egyaránt tagjai a csoportnak. Jó szolgálatot tehet ez az úgynevezett páros forma olyankor is, amikor a nemi sztereotípiák lebontása a cél, világossá téve azt, hogy az érintettek egyaránt lehetnek nők és férfiak, például az „Alleinerziehende” („gyermeküket egyedül nevelő szülők”) szó esetében. Tényleg már-már automatikusan nőkkel asszociáljuk ezt a kifejezést, hiszen csakugyan többségben vannak a gyermeküket egyedül nevelő anyák. Mégis jobban tennénk, írja az útmutató, ha a klisé elkerülése végett az „alleinerziehende Mütter und Väter“ („gyermeküket egyedül nevelő anyák és apák”) kifejezést használnánk.

Szöveg: Spektrum.de
2017. szeptember 22.