Vytenė Saunoriūtė Muschick ajánlja
Guldenberg (Guldenberg)

Christoph Hein egy az ország keleti részén fekvő, fiktív német kisvárost ábrázol a Guldenberg című regényben. A városban rendkívüli állapot uralkodik: a közösség életének megszokott, békés és kissé unalmas folyását, amelynek sarokpontjai a városháza, a templom, a kocsma, a vegyesbolt, továbbá a boltos meg a rendőr, gyökerestül felforgatják a legutóbbi események. Nyolc kiskorú menekültet szállásolnak el ugyanis a Régi Vitorlásotthonban, a tősgyökeres guldenbergiek pedig kezdettől fogva „idegeneknek”, „másféléknek” tekintik a jövevényeket, és azonnal „bűnbakoknak” kiáltják ki őket, amikor elterjed a híresztelés, hogy megerőszakoltak egy tizenöt éves német lányt.

Ismerősnek tűnik ez a séma? Kit okoltak a középkorban a pestisjárványokért? Kit űztek el a városokból? Kit küldtek máglyára a kora újkorban? Kiket gyilkoltak le a pogromok során? Mindig a „másféléket”, a „balsors okozóit”, a „bűnbakokat” – azaz a zsidókat vagy a nőket (boszorkányokat). A legkevésbé sem meglepő tehát, hogy Guldenberg lakóinak a menekültekhez fűződő, komplex módon ábrázolt viszonya a Régi Vitorlásotthon felgyújtásával végződik. Az „idegeneket” elűzik tehát, a városka papja pedig találóan foglalja össze a történteket: „Próbatétel volt ez. Próbára tétetett a kereszténységünk és a szolidaritásunk. Saját magunkról tudtunk meg valami fontosat.” Pontosan erről szól Christoph Hein új regénye: nem a szereplők bonyolult pszichológiájáról és nem a szövevényes cselekményvezetésről, hanem az adott mikroközösségben érvényesülő különféle gondolkodásmódokról, illetve arról, hogy miért bizonyul zártnak, miért nem fogad be „idegeneket” ez a mikroközösség.

A könyv józan, szenvtelen nyelven íródott, és szembetűnően sok párbeszédet tartalmaz: a gyors jelenetváltások színdarabszerűvé teszik a szöveget, éles megvilágításba helyezve a kisváros életében felvetődő dilemmát.

Suhrkamp Verlag