Sanita Muižniece ajánlja
Wie gut, dass wir darüber geredet haben (Milyen jó, hogy beszéltünk róla)

Vicces jelenet látható a könyv halvány lazacrózsaszínű borítóján: egy fiatal nő ügyetlen testtartásban egy heverőn, amint megpróbálja bedugni a fejét az ülőpárna és a háttámla között tátongó, sötét nyílásba. Hová igyekszik vajon? Azt szeretné, ha követnénk, vagy éppenséggel menekül, el akar rejtőzni előlünk? Szerintem kövessük inkább, még akkor is, ha netalántán kínos meglepetések, szomorú vagy éppen bosszantó mozzanatok várnak ránk a könyv belsejében. Tíz rövid jelenetet villant fel a képregényrajzoló Julia Bernhard a modern fiatal felnőttek mindennapjaiból: a barátaikhoz, szerelmeikhez, nagyszüleikhez, háziállataikhoz és szobanövényeikhez fűződő kapcsolataikat, illetve a velük folytatott beszélgetéseiket. A heverő párnái között megnyíló szakadék tehát egy depressziókról, magányról, önvádról, félreértésekről és értetlenségről szóló elbeszélés bejárata.

A könyv témája az apátia, és a rokonszenves tárgyalásmód újabb ékes bizonyítékot szolgáltat arra, hogy csakugyan „ezer szónál is többet mond egyetlen rajz”. A finom, lakonikus vonalak, a visszafogott betűtípus és a monoton színvilág egyaránt az elidegenedettség érzetét erősíti, világossá téve a hősnő meggyőzőnek szánt kijelentései és valódi gondolatai, illetve elveszettségérzete között fennálló ellentmondásokat.

A Max und Moritz díj, azaz a legjelentősebb német képregénydíj zsűrije 2020-ban Julia Bernhard könyvének ítélte a „legjobb német első képregény” kitüntetést.

avant-verlag