Lőrincze Judit ajánlja
Kintsugi (Kincugi)

Miku Sophie Kühmel Kintsugi (Kincugi) című regénye klasszikus kamaradarab: négy szereplő, egy tóparti ház, a látszólag harmonikus felszín alatt megbúvó feszültségek, és a darab végére semmi sem olyan, mint az elején volt. Egy meleg pár, Max és Reik brandenburgi vidéki házukban töltik a hétvégét, hogy kapcsolatuk 20. évforfulóját Tonioval, Reik fiatalkori barátjával és annak lányával, Pegával ünnepeljék. Történetüket, egy alternatív család történetét, négy monológból ismerjük meg: Hogyan találkozik a művész Reik a pedáns és eszes régésszel, Max-szal, hogy azután szakítson Tonioval, hogyan válik Tonio gyerekét egyedül nevelő apává, és adja fel zenészi karrierjét, és hogyan válik Max és Reik amolyan nagybácsi-féleséggé Pega számára. Ezen a tóparti házban eltöltött hétvégén láthatóvá válnak kapcsolatuk törésvonalai, mint egy japán teáscsésze repedései.

A kincugi egy japán művészi eljárás, mely során törött kerámiatárgyakat arany felhasználásával illesztenek össze. Ez a szépség újrateremtésének művészete, mely láthatóvá teszi a hiba, a tökéletlenség esztétikáját.  Kincugi, mint a regény címe, egyrészt a könyvben szereplő alternatív családot szimbolizálja, mely a hagyományos család széthullásával annak helyébe lép, és átveszi funkcióit. A regényben előforduló hagyományos családok ezzel szemben, amelyekben Reik, Max és Tonio nőttek föl, mind hiányos, diszfunkcionális egységek. De kincugi a regénybeli hétvégén a vízparti házban lejátszódó eseményeket is jelképezi: a szétszakadó és átalakuló kapcsolatokat, melyekből valami más, nem kevésbé értékes teremtődik. „És azokon a helyeken, ahol a repedések, a cserepek, a törések voltak, szerteágazó erecskékben csillog az arany, mintha folyékony fény lenne.”


S. Fischer Verlag