Babylon Berlin – Jobboldali szélsőségesség
Volker Kutscher: „A történet szereplői közül sokan rosszul végzik”

Volker Kutscher regényciklusából, amelynek egy Gereon Rath nevű antihős a főszereplője, Babylon Berlin címmel készítettek tévésorozatot. Míg a tévésorozat az 1920-as években játszódik, Kutscher a ciklus nyolcadik, Olympia című darabjában újra a náci időkről ír. Beszélgetés a gyűlöletről, a határsértésekről és a kulturális lockdownról.

Kutscher úr, a nyolcadik Gereon Rath-krimivel, az Olimpiával elérkezett 1936-ba. A ciklus főhőse, a társadalmi szabályokra fittyet hányó és apolitikus nyomozó számára a náci Németországban egyre szűkebbé válik a mozgástér, egyre több veszély fenyegeti. Ön eredetileg azt tervezte, hogy itt fog véget érni a könyvsorozat. Így is lesz?
 
Nem, a Rath sorozat az 1938 novemberi kristályéjszaka történelmi háttere előtt fejeződik be. Gereon Rath 1936 után már nem dolgozhat a rendőrségnél, ezért ez az utolsó kötet nem klasszikus bűnügy lesz. De nem hagyhatom abba 1936-ban, egy olyan időpontban, amikor a rezsim megragadja az olimpia kínálta alkalmat, hogy felvonultasson egy nagy propagandakulisszát. El kell jutnom a szereplőimmel az 1938-as év civilizációs töréséig, amikor a legutolsó „apolitikus” ember számára is világossá vált, hogy a nemzetiszocialisták a világháború és a holokauszt felé menetelnek, az emberiség nagy katasztrófája felé. Fájdalmas lesz, és a történet szereplői közül sokan rosszul végzik, de csak itt tudom befejezni a sorozatot.
 
Az olimpia kulisszája nagyon izgatta önt. Át tudta törni írás közben a propaganda által sulykolt képeket?
 
Rathnak az a feladata ebben a kötetben, hogy gondoskodjon róla, hogy ezen a propagandaképen ne támadjon repedés – egy rejtélyes haláleset ügyében nyomoz az olimpiai faluban. Az 1936-os olimpia persze hálás díszlet egy író számára, de írás közben azt vettem észre, hogy a náci propaganda erősen hat még ma is, például a kortársak visszaemlékezéseiben vagy Leni Riefenstahl filmjeiben vagy a Jesse Owensről szóló legendában, amely szerint jól érezte magát Berlinben. Berlin még utoljára világvárosnak adta ki magát, leszerelték a „Stürmer-kirakatokat”, a bárokban világlátott swinget játszottak – mindezt le akartam írni. És ezzel egyidőben létrehozták a sachsenhauseni koncentrációs tábort, csak pár kilométerre az olimpia városától. Sachsenhausen volt a példakép, az összes későbbi koncentrációs tábor mintája. Ez is előkerül a könyvben.
 
Ha 1938-ban fejezi be a történetet, akkor összesen tíz Gereon Rath-regényből áll majd a ciklus – négy a weimari köztársaság idején játszódik, hat a nácik alatt. A Babylon Berlin tévésorozat, amelynek most forgatják a negyedik évadát, 1933-ban fejeződik be. Előny volt az ön számára, hogy nem befolyásolták írás közben a tévésorozat képei?
 
A kétféle képi világ szerencsére nem fedi egymást. Féltem tőle, hogy a tévé képei olyan erősek lesznek, hogy elfedik az én fantáziám képi világát, de nem így történt. A Rath-regények világa az én világom maradt, és nekem most majd ezt kell eljuttatnom a befejezéshez. Már tizenhét éve foglalkozom ezzel. A Babylon Berlin rendezői megmutatják nekem a forgatókönyveket, és én elmondhatom a véleményemet, de vétójogom nincs.
 
Amikor tizenhét éve belekezdett, a weimari korszak nagyon távolinak tűnt – az elmúlt évek politikai változásai, főleg az AfD felemelkedése nyomán ez alaposan megváltozott. Most éppen stagnál az AfD. Ön szerint csökkeni fog a weimari viszonyoktól való félelem?
 
A politikai kultúrában bekövetkezett határsértések és a gondolkodás és a nyelv eldurvulása, amelyért az AfD és az újjobboldal tartozik felelősséggel, megmarad. Olyan fogalmakat elevenítettek fel a nyelvhasználatukban, amelyek a náci propagandából származnak, és most már nem fognak eltűnni. „Hazugságsajtó”, „rendszerpolitikus”, „völkisch”, ezek tovább izzanak, és nekünk ez ellen fel kell lépnünk.
 
De hogyan?
 
Egy olyan hazafiassággal, amely nem „völkisch” és etnikai alapon gondolkodik, hanem azt védelmezi, amelyért ez a demokrácia küzd és amelyen alapszik – vagyis az alaptörvényt. A női főszereplőm, Charly is ilyen alkotmányos hazafi – a nácik hatalomra jutása után is a demokratikus Poroszországért lelkesedik, amely nem is volt olyan rossz konstrukció.
 
Az Olimpiában fontolgatja először Charly, hogy elhagyja Németországot.
 
…amit eddig mindig kizártnak tartott, mert szerinte gyávaság feladni a reményt, hogy jobb idők jönnek. De az a helyzet, amibe Gereon Rath kerül az újabb nyomozás során, sok mindent megváltoztat.
 
Térjünk vissza napjaink „újjobboldalához”: az S. Fischer kiadó megvált régi szerzőjétől, Monika Marontól, mert az könyvet jelentetett meg a drezdai BuchHaus Loschwitznál, amely szorosan együttműködik a schnellrodai Götz Kubitschek és Ellen Kositza körül tömörülő jobboldali radikálisokkal. A könyv ráadásul az „Exil” című sorozatban jelent meg. Ön szerint mi történt?
 
Ki tudhatná, bizonyára sok minden összejátszott. Maronnak nem lett volna szabad ott publikálnia, ez világos. Barátságban van Susanne Dagennel, a BuchHaus Loschwitz üzemeltetőjével, ez még nehezebbé teszi a dolgot. Talán ez korunk dilemmája: hogyan reagáljon az ember, ha a barátja a jobboldali szélsőségek, az identitárius mozgalom felé orientálódik?
 
A koronavírus-járvány politikai „mellékhatásai” következtében egyre gyakrabban szembesülünk „korunk dilemmájával”, ahogy ön nevezi: hogyan reagáljon az ember, ha egy jóbarátja a vírustagadóknál vagy Attila Hildmann szélsőjobb fantáziáinál köt ki?
 
A járványügyi intézkedések elleni tüntetéseken sokan meggondolatlanságból vettek részt. Igazából egyszerű a dolog: az ember nem megy el nácikkal és jobboldali szélsőségesekkel együtt tüntetni, teljesen mindegy, milyen témáról van szó. Ez érvényes volt a korábbi chemnitzi tüntetésre, és érvényes a későbbi berlinire. Mindenesetre az összeesküvés-szóbeszédekre való fogékonyság mostanában erősen növekszik.
 
És a második „lockdown light” még csak most kezdődik. Ön hogyan viseli ezt a dolgot?
 
A könyv megjelenését követően most kezdődött volna a felolvasókörutam, de a felolvasásokat el kell halasztani vagy le kell mondani. Én abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy a bevételeim nagy része nem felolvasásokból származik – de vannak olyan szerzők is. A kultúra más területein dolgozók – zenészek, színészek, DJ-k, de technikusok is, rendezvényszervezők, moziüzemeltetők – rosszabbul járnak. Sokan nagy munkát fektettek abba, hogy különböző higiéniai megoldásokkal életben tartsák az üzletüket, és most megint elsőként kell bezárniuk. Mindent egybevéve valószínűleg helyes volt a döntés, hogy most újra korlátozzák a nyilvános életet, de attól félek, ennek elfogadottsága alacsonyabb lesz, mint tavasszal. És most nem a nyár áll előttünk, hanem a sötét évszak.