Oktatáspolitika és nyelvtanulás
„Kétnyelvűséggel a jobb matekeredményekért!”

Ha a gyerekek már kiskorukban két nyelven tanulnak, fejlődnek nyelvi ismereteik és készségeik, ez kétségtelen. Ám kiderült, hogy ezáltal más területeken is növekszik kognitív teljesítőképességük – például a matematikában. Prof. Dr. M. Sambanis és Prof. Dr. H. Böttger most elmagyarázza, hogy miért van szükség paradigmaváltásra, és hogy ez hogyan is lehet sikeres.

Böttger úr, Németországban németül beszélnek, ezért minden gyereknek először is a német nyelvet kell elsajátítania az iskolában. Ezt tulajdonképpen kőbe is lehetne vésni, nem?

Heiner Böttger: Németországban gyakran teszünk úgy, mintha minden gyerek a németet tanulná első nyelvként. Az első nyelv azonban általában az anyanyelv, ez pedig bizony nem mindig a német nyelvet jelenti. Rita Franceschini olasz nyelvész képalkotó eljárások segítségével arra a megállapításra jutott, hogy a kétnyelvűen felnövő gyerekek már két hónapos korukban  – vagyis még az ún. preverbális korszakban  – tudják, hogy létezik olyan, hogy az apu és olyan, hogy az anyu nyelve. Természetesen nem tudják még ezeket megnevezni, de kimutatható, hogy különböző cselekvési potenciálok jelennek meg az agyban, amikor a két szülő ki-ki a saját nyelvét beszéli. Franceschini szerint egyébként akkor is kétnyelvűen nő fel egy gyerek, ha a család a hivatalos, irodalmi nyelv mellett olyan markáns dialektust beszél otthon, mint például a „schwyzerdütsch”, vagyis a svájci német.

Mit jelent ez a többnyelvűség?

Michaela Sambanis: Németországban egyes területeken létezik anyanyelven való oktatás, például ahol sok török ​​vagy görög gyerek él. Itt ezeket a gyerekeket hetente egyszer-kétszer az anyanyelvükön oktatják, hogy ne felejtsék el a nyelvüket, mindenekelőtt pedig hogy megtanuljanak írni-olvasni is azon. Ezek a nyelvek azonban általában semmilyen módon nem kapcsolódnak az egyébként az iskolában beszélt és az iskolában tanított idegen nyelvekhez. Ez pedig problémás, mert a nyelvi készségek fejlesztésekor keresztmetszeti struktúrákban kellene gondolkodni, vagyis más tantárgyakba is integrálni kellene azokat annak érdekében, hogy a többnyelvűség különböző tevékenységekhez is kapcsolódhasson.

Heiner Böttger: Ha ezeknek a gyerekeknek a többnyelvűségét nem ismerik el, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy elidegenítik őket a saját kultúrájuktól, sőt, nyelvileg is elszegényítik őket. Hiszen az anyanyelvük elsajátításával már kognitív fejlődésen mentek keresztül. A gyerekeknek szükségük van egy nyelvre, amellyel más nyelveket a különbözőségükben össze tudnak vetni. Ez a nyelv pedig az anyanyelv. Ezért fontos, hogy ezen a nyelven is felolvassanak nekik, hogy tanóráknak vagy egyéb tevékenységeknek is lehessen ez a nyelve. Ha ez megtörténik, akkor a jelenlegi kutatási eredmények alapján elmondható: ezek a gyerekek – legalábbis egynyelvűen felnövekvő társaikhoz képest – nagy valószínűséggel könnyebben tanulnak majd nyelveket, sőt kutatásaink alapján általában még a matematika is jobban megy nekik.
 
Egy pillanat, azt feltételezi, hogy a kétnyelvű gyerekek valószínűleg jobbak lesznek matematikából, mint egynyelvű társaik?

Heiner Böttger: Igen, mégpedig a „Lernen in zwei Sprachen - Bilinguale Grundschule Bayern” („Tanulás két nyelven – Kétnyelvű általános iskola Bajorországban”) elnevezésű projekt eredményei alapján állítom ezt, amely az én elképzeléseim alapján jött létre, és amelyet aztán tudományosan mentoráltam is. A projektben a gyerekek az első osztálytól kezdve két nyelvet és két nyelven – németül és angolul – tanulnak. Körülbelül tíz órában szaktantárgyakat is oktatnak nekik idegen nyelven. Öt éven át összehasonlító dolgozatokat írattunk velük matematikából, németből és angolból, hogy megtudjuk, milyen eredményeket érnek el ezek a gyerekek össznémet viszonylatban.

Mit mutatnak az eredmények?  

Heiner Böttger: Németből sem zártak semmivel sem rosszabb teljesítménnyel, annak ellenére, hogy más iskolák tanulóihoz képest akár 9 tanórával is kevesebb szaktantárgyi inger érte őket német nyelven. Éppen ellenkezőleg: a két nyelven való tanulás pluszt jelent, mind ami a nyelvi készségeket, mind ami a nyelvi érzékenységet illeti. Ezeknek a gyerekeknek ezeken kívül jobbak a matematikai képességeik is. A DEMAT (a német matematikaoktatási terv alapján felépülő német matematikai teszt) szabványosított összehasonlításából kiderül, hogy matematikából a német országos átlagnál jobban teljesítenek, mégpedig nem csak kicsit, hanem szignifikáns mértékben.

Hogyan magyarázza ezt neurológiai szempontból?  

Heiner Böttger: Mindez az agy plaszticitásával áll kapcsolatban, vagyis azzal a ténnyel, hogy egyidejűleg két nyelv feldolgozása magasabb követelményeket támaszt az agy számára, ezzel gyorsabb kognitív fejlődést eredményez, ebből fakadóan pedig a neurális struktúrák másképp épülnek fel, illetve erősödnek meg. Teljesen mindegy, hogy melyik két nyelv viszonylatát vesszük: a németet és a lengyelt, az irodalmi németet és a schwyzerdütsch-t – a kétnyelvű beállítódás összességében nagyobb kognitív erőfeszítést és ebből fakadóan jobb kognitív teljesítményt eredményez. Amiből pedig egyenesen következik, hogy ezek a gyerekek jelentős mértékben jobbak aztán matematikából is.

Nem áll-e fenn annak a kockázata, hogy túlterheljük így a gyerekeket? Főleg komplexebb nyelvek esetében?  

Michaela Sambanis: Egy általános iskolai projekt során ugyanazokat a tartalmakat és cselekvési formákat közvetítettük a gyerekeknek angolul és franciául. Nyoma sem volt annak, hogy a francia plusz terhelést jelentett volna a számukra. Sőt, néha még összetettebben is voltak képesek kifejezni magukat, mint angolul. Természetesen a gyermeki agy számára kezdetben nagyobb kihívást jelent a francia nyelv – vegyük például a kétnemű névelőt (un és une), míg az angolban csak egy van (a). Ám az agy simán képes ezt feldolgozni, ha a tananyagot módszertanilag az életkornak megfelelően építik fel, és a kicsik számára kihívásokkal telin, szívvel-lélekkel tanítva ültetik azt át a gyakorlatba. A megfelelő módszerrel a fiatal tanulók örömmel fogadják el a kihívást, képesek megfelelni neki, a sikerélmény pedig egyértelműen a fejlődésüket szolgálja.

Vagyis elmondható, hogy nagyobb kognitív teljesítményt eredményezne a többnyelvűség. Minek kellene megváltoznia az oktatási rendszerben ahhoz, hogy ez a felismerés utat találjon a gyakorlatba is?  

Heiner Böttger: Makacsul tarja magát az az idejétmúlt intézményrendszer, amely általános iskolára, középiskolára és gimnáziumra stb. osztja a tanulással eltöltött időt, még akkor is, ha ma már esetleg másképp is hívják ezeket. Ez egy – oktatási szempontból  – hierarchikusan felépülő rendszer, amely ráadásul még erősen el is szeparál, amely merev kategóriákra tagozódik, és amely már korán egyenlőtlenségeket szít, ami a gyerekek oktatáshoz való szabad hozzáférését és lehetőségeit illeti. És a kutatás mai állása szerint, illetve tulajdonképpen már elég régóta, az is elavultnak számít, hogy csupán az életkor alapján sorolják osztályokba a gyerekeket.  Paradigmaváltásra van szükség. És ez alapvetően az óvodában kellene, hogy kezdődjék. Ám milyen ma az óvodapedagógusi képzés? Szakirányú egyetemi vagy főiskolai képzés után igazából többet kellene tudniuk, többre kellene képesnek lenniük, jobban kellene tudniuk integrálni a nyelveket már az óvodában is. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy a pedagógusok a képzésük során szakirányú nyelvdidaktikai ismereteket is kapjanak, amely lehetővé tenné, hogy már az óvodában elkezdődhessék a kétnyelvű nevelés.

A tanárképzést is át kellene alakítani ahhoz, hogy a tanárok egyáltalán tudjanak valamit kezdeni ezzel a többnyelvűséggel?

Heiner Böttger: Igen, de sajnos éppen nem ez történik a tanárképzés során. Valójában minden tanárnak kellene olyan kompetenciákkal rendelkeznie, amely lehetővé tenné számukra, hogy mint második, vagy mint idegen nyelvet tanítsák a németet. Már csak azért is szükség volna erre, hogy németként képesek legyenek elmagyarázni és oktatni a saját nyelvüket. Olyan tudással kellene felvértezni őket, hogy képesek legyenek az oktatási folyamatnak már egy sokkal koraibb szakaszában, mint most, egyéni nyelvi feladatokat és ahhoz tartozó ellenőrző tesztformátumokat kidolgozni. Mert amit jelenleg csinálunk, az az, hogy egyszerűen mindent agyonmagyarázva, túl explicit módon tálalunk a tanulóknak, majd a leadott anyagot – és most túlozni fogok, mert a didaktikában néha muszáj túlozni – lyukas szövegek formájában kérjük számon rajtuk. Az iskolai tesztek és feladatok többnyire csak a reproduktív tudást vizsgálják és értékelik. Hogy létezik olyan is, mint nyelvi kreativitás? Nyelvi interakciók? Tudástranszfer? Ehhez teljesen más feladatformátumokra lenne szükség, amelyek burkoltabbak, implicitebbek, és ahol az élményalapú nyelvi játékok számára is nyílik tér. Mi azonban még mindig túlságosan ragaszkodunk a tudás mérésének régi, látszólag jól bevált formáihoz.

Iskolarendszer, pedagógusképzés, más feladatok és tesztformátumok – mire van még szükség a paradigmaváltáshoz?  

Heiner Böttger: A paradigmaváltás kulcsát elsősorban a szülők jelentik. Ám manapság nem vonjuk be őket ebbe a folyamatba, nem magyarázzuk el nekik, hogy igenis jó, és hogy miért is lenne jó, ha két nyelvet tanulnának a gyerekeik. Valódi paradigmaváltásra éppen ezért per pillanat nincs kilátás. Tudnánk, hogyan kellene nekifogni, de ezt a tudást, ezeket a felismeréseket nem tudjuk egyelőre még társadalmi szinten is elfogadtatni. Egy kivétel van ez alól, ami egyben óriási siker is: Bajorországban immár rendszerelemként is intézményesült a kéttannyelvű általános iskola. Ez hihetetlenül nagy lépés, szerintem.

Michaela​​​​​​​ Sambanis: Pillanatnyilag az egész nemzet a virológusokra figyel. Remélem, hogy hamarosan eljön annak is az ideje, hogy az emberek felismerjék: jé, hát vannak olyan tudósok is, akik a didaktika tárgykörében kutatnak! Hallgassuk már meg és vegyük komolyan őket is!
 

Interjúpartnereink:

Dr. Michaela Sambanis egyetemi tanár a Berlini Szabadegyetemen, ahol az angol didaktika tanszéket vezeti. Kutatásiban az idegtudományok és a didaktika kapcsolatát vizsgálja, valamint az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazhatóságának szempontjait tárja fel.

Heiner Böttger az Eichstätt-Ingolstadti Katolikus Egyetem angol didaktika professzora. Kutatásaiban jelenleg a többnyelvűségre és az idegtudományok nyelvoktatásban betölött szerepére összpontosít.